Hegedűs Béla domborműves emléktábla

Heves
Hősök tere
A Múzeum falán, balról

Felállítás2009

TundeK62
2010.06.06. 01:13
A domborműves emléktábla a Hevesi Helytörténeti Gyűjtemény bal oldali bejáratánál látható a falon.

Hegedűs Béla árvagyerek volt, aki nevelőszülőkhöz került Hevesre 1906 elején, alig öt hónapos korában. Nevelőszülei kosárfonással, és fonott bútorok készítésével foglalkoztak. Ő is kitanulta ezeket a mesterségeket. Később kereskedőként is dolgozott, de igazán a gyűjtőmunka érdekelte.
Válogatás nélkül gyűjtött mindent. Ásatásokon megszerzett leleteket, üveg és cseréptárgyakat, edényeket, köveket, pénzeket, újságokat, történelmi dokumentumokat... gyakorlatilag mindent. Otthon, a családi házában tartott mindent, polcokon, szinte teljesen rendezetlenül. Gyűjteményét folyamatosan gyarapította, sokszor ő maga nyomorgott, csakhogy egy-egy tárgyat meg tudjon venni.

1981-ben bekövetkezett halála után kezdték el rendszerezni azt a 8400 darabból álló hagytékot a múzeulógusok, melyet Heves városra hagyott.
Sajnos a legértékesebb darabokat a Nemzeti Múzeumba szállították, és így azok most csak képeken tekinthetők meg a múzeum helytörténeti részében.
Ez az épület, melyben kialakították az öt teremből álló múzeumot, régen községháza volt. Klasszicista stílusban a XIX. században épült.
Az első két teremben van a Hegedűs Béla gyűjtemény pár reprezentatív darabja. A többit még most is raktárakban őrzik. Olyan mennyiségű tárgyat nem lehet bemutatni, mint amit az amatőr műgyűjtő összegyűjtött.

A másik három teremben látható Kő Pál állandó kiállítása.
A most látható elrendezésben 2005-ben nyílt meg ez a múzeumi épület.

Mostanában sok vidéki múzeumban jártam. Bátran merem ajánlani mindenkinek! Eredetileg csak a Kő Pál kiállítása érdekelt, de aztán olyan érdekes, hasznos tárlatvezetést kaptam, hogy érdeklődve hallgattam a nem mindennapi gyűjtemény kialakulásának részleteit.

A dombormű bronzból van, és Kő Pál felesége, Halassy Csilla szobrász alkotta.

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Hegedűs Béla domborműves emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Heves
Feltöltő
Azonosító
55974
Feltöltve
2010.06.04. 00:52

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.06.04. 00:52

"Hegedűs Béla domborműves emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Heves
Feltöltő
Azonosító
55975
Feltöltve
2010.06.04. 00:53

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.06.04. 00:53

"Hegedűs Béla domborműves emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Heves
Feltöltő
Azonosító
55976

55977
Feltöltve
2010.06.04. 00:54

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.06.04. 00:54

"Hegedűs Béla domborműves emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Heves
Feltöltő
Azonosító
55978
Feltöltve
2010.06.04. 00:54

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.06.04. 00:54
Összesen 5 fotó

Műlap története

10.06.06. 01:13
TundeK62 publikálta "Hegedűs Béla domborműves emléktábla" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.