Taizs család síremlékének domborműve

Sopron, Stornó Ferenc út

Alternatív, helyi címek:Szűzanya koronázása

Sopron
Stornó Ferenc út
Az Új Szent Mihály temető Mély út felé eső kőfalánál.

Felállítás1943


Nem köztéri:Temető, sírkert
Szabolcs Erzsébet
2012.02.23. 13:10
A domborművön Szűz Mária életnagyságú alakját jobb és bal oldalról két kisebb méretű, lebegő angyal fogja közre, koronát tartva a feje fölé. Az alkotást 1943 októberében állították fel.
Forrás: Soproni Szemle, 1944. VII. évf. 1. sz. Csipkés Kálmán: Szakál Ernő legújabb műalkotásai.
Dr. Taizs Károly (1867–-1957) a soproni Kereskedelmi és Iparkamara II. titkára, a dunántúli Turista Egyesület alelnöke, a Vigalmi Bizottság és a Sajtó Bizottság előadója volt.
Kiss József
2012.02.27. 19:18
Szakál Ernő bácsi az Országos Műemléki Felügyelőség kiváló kőszobrász restaurátora, nemzetközi hírű szakembere volt és én kollegája lehettem, sokat tanultam tőle, emberséget is. Remélem a műve helyreállításra kerül, és itt elsősorban a kútra gondolok. Sok kíváló és különleges helyreállítás fűződik az Ő nevéhez például a siklósi zárterkély. Remélem további kiegészítések is lesznek, elsősorban az összefogás reményében a szakma részéről hiszen Ő is a kőfaragó, szobrászati művek megmentéséért fáradozott egész életében.



Cím alapján hasonló

"Taizs család síremlékének domborműve" c. alkotás fotói

A síremlék domborműve
Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
105094
Feltöltve
2012.02.22. 10:47
EXIF információk...
CASIO COMPUTER CO.,LTD. / EX-Z75
ƒ50/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 12.02.22. 10:47
A síremlék domborműve

"Taizs család síremlékének domborműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
105095
Feltöltve
2012.02.22. 10:48
EXIF információk...
CASIO COMPUTER CO.,LTD. / EX-Z75
ƒ36/10 • 1/125 • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 12.02.22. 10:48

"Taizs család síremlékének domborműve" c. alkotás fotói

Az alkotó neve a talapzaton
Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
105096
Feltöltve
2012.02.22. 10:48
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
CASIO COMPUTER CO.,LTD. / EX-Z75
ƒ36/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 12.02.22. 10:48
Az alkotó neve a talapzaton
Összesen 3 fotó

Műlap története

13.02.13. 18:45
A "Taizs család síremlékének domborműve" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
12.02.23. 13:10
Szabolcs Erzsébet publikálta "Taizs család síremlékének domborműve" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.