Cserkeszőlő, Fürdő utca

Cserkeszőlő
Fürdő utca
Termálfürdő területén

Felállítás1990


Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Szórád Péter
2010.05.27. 10:01
18. És monda az Úr Isten: Nem jó az embernek egyedül lenni; szerzek néki segítő társat, hozzá illőt.
19. És formált vala az Úr Isten a földből mindenféle mezei vadat, és mindenféle égi madarat, és elvivé az emberhez, hogy lássa, minek nevezze azokat; mert a mely nevet adott az ember az élő állatnak, az annak neve.
20. És nevet ada az ember minden baromnak, az ég madarainak, és minden mezei vadnak; de az embernek hozzá illő segítő társat nem talált vala.
21. Bocsáta tehát az Úr Isten mély álmot az emberre, és ez elaluvék. Akkor kivőn egyet annak oldalbordái közűl, és hússal tölté be annak helyét.
22. És alkotá az Úr Isten azt az oldalbordát, a melyet kivett vala az emberből, asszonynyá, és vivé az emberhez.
23. És monda az ember: Ez már csontomból való csont, és testemből való test: ez asszonyembernek neveztessék, mert emberből vétetett.
24. Annakokáért elhagyja a férfiú az ő atyját és az ő anyját, és ragaszkodik feleségéhez: és lesznek egy testté.
25. Valának pedig mindketten mezítelenek, az ember és az ő felesége, és nem szégyenlik vala.
(Mózes I. könyve 2. rész; Károli Gáspár fordítása)



Kapcsolódó
Zsuzsanna
Kapcsolódó
Margarétás lány

Cím alapján hasonló

"Napozó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Cserkeszőlő
Feltöltő
Azonosító
54975
Feltöltve
2010.05.27. 09:24

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.05.27. 09:24

"Napozó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Cserkeszőlő
Feltöltő
Azonosító
54976
Feltöltve
2010.05.27. 09:25

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.05.27. 09:25

"Napozó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Cserkeszőlő
Feltöltő
Azonosító
54977
Feltöltve
2010.05.27. 09:26

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.05.27. 09:26

"Napozó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Cserkeszőlő
Feltöltő
Azonosító
54978
Feltöltve
2010.05.27. 09:27

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.05.27. 09:27

"Napozó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Cserkeszőlő
Feltöltő
Azonosító
54979
Feltöltve
2010.05.27. 09:28

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.05.27. 09:28

"Napozó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Cserkeszőlő
Feltöltő
Azonosító
54980
Feltöltve
2010.05.27. 09:29

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.05.27. 09:29

"Napozó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Cserkeszőlő
Feltöltő
Azonosító
54981
Feltöltve
2010.05.27. 09:31

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.05.27. 09:31

"Napozó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Cserkeszőlő
Feltöltő
Azonosító
54982
Feltöltve
2010.05.27. 09:32

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.05.27. 09:32

"Napozó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Cserkeszőlő
Feltöltő
Azonosító
54983
Feltöltve
2010.05.27. 09:33

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.05.27. 09:33

"Napozó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Cserkeszőlő
Feltöltő
Azonosító
225719
Fotózva
2011. október
Feltöltve
2015.11.26. 23:24
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ40/10 • 1/160 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 15.11.26. 23:24
2011. október

"Napozó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Cserkeszőlő
Feltöltő
Azonosító
225720
Fotózva
2011. október
Feltöltve
2015.11.26. 23:24
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ37/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 15.11.26. 23:24
2011. október

"Napozó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Cserkeszőlő
Feltöltő
Azonosító
225762
Fotózva
2011. október
Feltöltve
2015.11.27. 10:19
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ40/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 15.11.27. 10:19
2011. október

"Napozó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Cserkeszőlő
Feltöltő
Azonosító
546128
Feltöltve
2023.11.13. 09:07
EXIF információk...
Xiaomi / 22101316G
ƒ1880/1000 • 1/101 • 5.6mm • ISO89

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 23.11.13. 09:07

"Napozó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Cserkeszőlő
Feltöltő
Azonosító
546129
Feltöltve
2023.11.13. 09:07
EXIF információk...
Xiaomi / 22101316G
ƒ1880/1000 • 1/102 • 5.6mm • ISO69

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 23.11.13. 09:07

"Napozó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Cserkeszőlő
Feltöltő
Azonosító
546130
Feltöltve
2023.11.13. 09:07
EXIF információk...
Xiaomi / 22101316G
ƒ1880/1000 • 1/102 • 5.6mm • ISO56

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 23.11.13. 09:07
Összesen 15 fotó

Műlap története

23.11.13. 20:03
A "Napozó" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
23.11.13. 09:07
3 új fotót töltöttem a "Napozó" műlaphoz
15.11.27. 10:19
1 új fotót töltöttem a "Napozó" műlaphoz
15.11.26. 23:24
1 új fotót töltöttem a "Napozó" műlaphoz
15.11.26. 23:24
1 új fotót töltöttem a "Napozó" műlaphoz
10.05.27. 10:01
Szórád Péter publikálta "Napozó" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.