Lakóház homlokzati domborművei

Budapest, XIII. kerület, Dózsa György út 140.

Budapest
XIII. kerület, Dózsa György út 140.
A Tüzér utca és a Dózsa György út sarkán levő lakó épület udvari...Teljes szövegA Tüzér utca és a Dózsa György út sarkán levő lakó épület udvari homlokzatán. A Tüzér utcából látható.Kevesebb szöveg

Felállítás1911

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Nem köztéri:Egyéb kert, park vagy udvar
András
2010.05.26. 17:34
A Dózsa György úti iskolával együtt épült lakóház kertjében két domborművet találtam még télen, amikor lehetett látni. Mindkét relief egy munkást ábrázol a baloldalin egy asztalos aki a gyalupadnál áll. Talán egy gyalut tart a kezében kicsit szokatlan módon. Az évek folyamán rárakódott vakolat rétegek és a kőpor megnehezíti a tárgyak azonosítását. A baloldali domborművön, egy kovács látható, kötényben, üllő mellett állva, kalapácsot tart a kezében. Mindkét domborművön ugyan az a tárgy látható az alakok másik kezében. Én fa ágnak nézem.

András készítette a műlapot


Cím alapján hasonló

"Lakóház homlokzati domborművei" c. alkotás fotói

Egy U alakú udvar - park baloldali reliefje.
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
54731
Feltöltve
2010.05.25. 21:10

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 10.05.25. 21:10
Egy U alakú udvar - park baloldali reliefje.

"Lakóház homlokzati domborművei" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
54732
Feltöltve
2010.05.25. 21:11

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 10.05.25. 21:11

"Lakóház homlokzati domborművei" c. alkotás fotói

Az udvar jobb oldali domborműve.
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
54733
Feltöltve
2010.05.25. 21:13

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 10.05.25. 21:13
Az udvar jobb oldali domborműve.

"Lakóház homlokzati domborművei" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
54734
Feltöltve
2010.05.25. 21:15

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 10.05.25. 21:15
Összesen 4 fotó

Műlap története

18.10.21. 12:09
Megérintettem a "Lakóház homlokzati domborművei" alkotást
18.04.25. 10:41
Megérintettem a "Lakóház homlokzati domborművei" alkotást
14.11.05. 21:55
A "Lakóház homlokzati domborművei" műlap gondozása átadásra kerültBálint tagunknak
10.05.26. 17:34
A közösség publikálta Bálint "Lakóház homlokzati domborművei" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.