Zsolt Béla domborműves emléktábla

Komárom, Igmándi út.

Komárom
Igmándi út.
A Komáromi Hídra vezető út jobb oldalán lévő házon.

Felállítás2009. szeptember 10.

Dr. Pinczés Sándor
2010.05.24. 18:40
A tábla Zsolt Béla publicistának állít emléket. „Úgy indult, mint a Nyugat második nemzedékének egyik legtehetségesebb költője”.
A szobrász Komárom város önkormányzatától több megrendelést is kapott.
További linkek
http://mek.iif.hu/porta/szint/tarsad/irodtud/magyarir/html/zsoltb.htm
Göröntsér Vera
2014.06.29. 21:04
Az emléktáblát az író, költő, publicista szülőházán helyezték el halála 60. évfordulója alkalmából.
Zsolt Béla (1895-1949) Új-Szőnyben született. Komáromban a bencés gimnáziumba, majd Budapesten egyetemre járt. Általában polgári radikális lapok újságírójaként dolgozott), színdarabokat, regényeket, cikkgyűjteményeket írt, bizonyítva munkabírását.
"A fenyegetett zsidóság és a parasztság védelmében írta cikkeit. 1942-ben munkaszolgálatra vitték Ukrajnába, majd 1944-ben Németországba. 1945-ben tért haza. Villámcsapás című önéletírásában enyhén karikírozott hangnemben ír szülővárosáról."

Halálának évfordulóján Komáromban helytörténeti kiállítással is emlékeztek rá http://www.jamk.hu/ek/folyoirat/folyoirat/dunantuli_kronika/I-4.pdf
Források:
http://www.balagelapja.hu/index.php?option=com_content&view=category&id=121&Itemid=168
http://www.komarom.hu/hir.php?hirid=702

Cím alapján hasonló

"Zsolt Béla domborműves emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Komárom
Feltöltő
Azonosító
54526
Feltöltve
2010.05.24. 18:30

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 10.05.24. 18:30

54527

54529
Feltöltve
2010.05.24. 18:31

Dr. Pinczés Sándor 10.05.24. 18:31

54530

54531
Feltöltve
2010.05.24. 18:32
Képinfó
Szignó a képen

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 10.05.24. 18:32

"Zsolt Béla domborműves emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Komárom
Feltöltő
Azonosító
248636
Feltöltve
2016.08.06. 22:35
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.08.06. 22:35

"Zsolt Béla domborműves emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Komárom
Feltöltő
Azonosító
248637
Feltöltve
2016.08.06. 22:36
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.08.06. 22:36
Összesen 7 fotó

Műlap története

34 órája
Megérintettem a "Zsolt Béla domborműves emléktábla" alkotást
23.01.08. 12:08
Megérintettem a "Zsolt Béla domborműves emléktábla" alkotást
18.08.22. 15:48
Megérintettem a "Zsolt Béla domborműves emléktábla" alkotást
17.08.06. 13:18
Megérintettem a "Zsolt Béla domborműves emléktábla" alkotást
16.08.06. 22:35
A "Zsolt Béla domborműves emléktábla" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.09.17. 08:34
A "Zsolt Béla domborműves emléktábla" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.07.01. 09:29
A "Zsolt Béla domborműves emléktábla" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
10.05.24. 18:40
Dr. Pinczés Sándor publikálta "Zsolt Béla domborműves emléktábla" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.