Első világháborús emlék

Szeged, Stefánia 14.

Állapot: Lebontott


Felállítás1927. november 23.

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Kozma János
2010.05.19. 21:02
Avatták 1927. november 23-án. Nyoma veszett.
Anyaga: bronz, 90x65 cm, rózsaszínű gránit keretben.

Szövege:
Hősi halottaink emlékére 1914-1918. A végzett tanulók szövetsége

A Felső-kereskedelmi Fiúiskola épületében (ma Kőrösy József Közgazdasági Szakközépiskola) a bejárattól jobbra volt látható az ötvenes évek derekáig, amikor eltávolították, és a keretét meghagyva elhelyezték benne Kőrösy József portrédomborművét.
A domborműves emléktábla közepén a magyar címerből átvett motívum látszott, koronával és kettős kereszttel, a hármas halom mögött a sugaras lenyugvó napkoronggal. A hátteret a Stefánia (a mai Várkert) lombos fáinak körvonala és az iskolaépület homlokzatának látképe töltötte ki. A dombormű alján, az előtérben hadifelszerelések látszottak, tölgylevéllel díszített rohamsisak, bojtdíszes bajonett markolata, babérkoszorú, világos utalással az elesett bajtársak, diáktársak hősi áldozatára.
Forrás: Tóth Attila kézirata http://www.sk-szeged.hu/statikus_html/digitalis/emlektablak/f_betu/f_betu.html

Kozma János műlapja


Tagi gyűjteményben
Domborműves emléktáblák

Cím alapján hasonló

"Első világháborús emlék" c. alkotás fotói

A domborműves emléktábla közepén a magyar címerből átvett motívum látszott, koronával és kettős kereszttel, a hármas halom mögött a sugaras...Teljes szövegA domborműves emléktábla közepén a magyar címerből átvett motívum látszott, koronával és kettős kereszttel, a hármas halom mögött a sugaras lenyugvó napkoronggal. A hátteret a Stefánia (a mai Várkert) lombos fáinak körvonala és az iskolaépület homlokzatának látképe töltötte ki. A dombormű alján, az előtérben hadifelszerelések látszottak, tölgylevéllel díszített rohamsisak, bojtdíszes bajonett markolata, babérkoszorú, világos utalással az elesett bajtársak, diáktársak hősi áldozatára.
Forrás Dr. Tóth Attila fotóarhívumaKevesebb szöveg
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
58310
Feltöltve
2010.06.23. 12:42

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Kozma János 10.06.23. 12:42
A domborműves emléktábla közepén a magyar címerből átvett motívum látszott, koronával és kettős...Teljes szövegA domborműves emléktábla közepén a magyar címerből átvett motívum látszott, koronával és kettős kereszttel, a hármas halom mögött a sugaras lenyugvó napkoronggal. A hátteret a Stefánia (a mai Várkert) lombos fáinak körvonala és az iskolaépület homlokzatának látképe töltötte ki. A dombormű alján, az előtérben hadifelszerelések látszottak, tölgylevéllel díszített rohamsisak, bojtdíszes bajonett markolata, babérkoszorú, világos utalással az elesett bajtársak, diáktársak hősi áldozatára.
Forrás Dr. Tóth Attila fotóarhívumaKevesebb szöveg
Összesen 1 fotó

Műlap története

10.05.19. 21:02
Kozma János publikálta "Első világháborús emlék" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.