Sárvíz kerék Sárosd

Sárosd, Perkátai utca

Sárosd
Perkátai utca
Sárosd elléggé szembetűnő helyén helyzték el a kereket

Felállítás2008

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Dr. Pinczés Sándor
2010.05.15. 12:32
Kistérségi szimbólum újabb példánya - ezúttal Sárosdon.
Ez talán a nyolcadik, amit gyűjtöttem. (Elvileg még kettő van.)

Még akkor is, ha „kistérség”, elég érdekes dolgot láthat az ember, utazgatás közben.

Eközben egyre többet tudtam meg a kerékről és a hozzá való viszonyom is változott. Először ilyen kereket vagy 3-4 éve láttam – Seregélyesen. Nem tulajdonítottam neki jelentőséget – gondoltam: egy „dísz” a sok között.

Amikor elkezdtem szoborlapozni, találtam egy „társát”. Nem tudtam kideríteni semmit a kerekekről. Aztán egyre gyűltek a kerekek. Nem éreztem különösen jelentősebb, vagy fontos műnek – de elkezdett érdekelni. Mára tudom, hogy egy projekt keretében kerültek fölállításra az összetartozás jeleként. Tehát e mögött a kerék sorozat mögött jelentős erőfeszítés áll – ez persze nem növeli a művészeti értékét, ami nem is lehet jelentős – de a kitartás tiszteletreméltó.

Van azonban egy különlegessége ezeknek a „kerekeknek”. Ismert nyílván, hogy az ember nagyrész az Internetet használhatja a kutatómunkára.
Nos nagyon érdekes, mondhatni különös, hogy az érintet helységek honlapjain, bemutatkozásain vajmi kevés utalás van ezekre a kerekekre. És én azt gondolom, ennek valami oka lehet. Nem tudom, mi de nincs kizárva, hogy kiderül.

Tagi gyűjteményben
Gyűjtés 2010.04.14.

Cím alapján hasonló

"Sárvíz kerék Sárosd" c. alkotás fotói

Település
Sárosd
Feltöltő
Azonosító
53657
Feltöltve
2010.05.15. 12:12

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 10.05.15. 12:12

"Sárvíz kerék Sárosd" c. alkotás fotói

Település
Sárosd
Feltöltő
Azonosító
53658

53659
Feltöltve
2010.05.15. 12:13

Dr. Pinczés Sándor 10.05.15. 12:13

"Sárvíz kerék Sárosd" c. alkotás fotói

Település
Sárosd
Feltöltő
Azonosító
53660

53661

Áthatás emlékművek között
Település
Sárosd
Feltöltő
Azonosító
53662
Feltöltve
2010.05.15. 12:14

Dr. Pinczés Sándor 10.05.15. 12:14
Áthatás emlékművek között

"Sárvíz kerék Sárosd" c. alkotás fotói

Település
Sárosd
Feltöltő
Azonosító
53663

326015
Feltöltve
2018.10.01. 16:15
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ56/10 • 1/160 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.10.01. 16:15
Összesen 8 fotó

Műlap története

18.09.09. 14:40
Megérintettem a "Sárvíz kerék Sárosd" alkotást
10.05.15. 12:32
Dr. Pinczés Sándor publikálta "Sárvíz kerék Sárosd" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.