I. és II. világháborús emlékmű

Kondoros, Hősök útja
Archív képek
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Huszár szobor

Kondoros
Hősök útja
A Kondorosi Csárdával szemben

Felállítás1925. november 8.

Szórád Péter
2010.05.12. 20:07
Vaskos talapzaton álló marcona tekintetű díszruhába öltözött huszár. Jobb kezével karabélyát a csövénél fogva tartja, a puskatust kőtömbre helyezett lába mellett pihenteti. A talapzaton körben az első világháború áldozatainak nevei. 1993-ban az emlékmű két oldalán a második világháború áldozatainak nevét tartalmazó emléket állítottak. A Magyar Nemzetőrség Békés megyei közhasznú szervezetének Kondoroson működő alegysége 2009.09.26-án lemosta az emlékművet. A munka végeztével látványosan megszépült az emlékmű együttes. A nagynyomású víz eltávolította a mohosodott szennyeződéseket. Ezt követően a felvésett neveket kis ecsettel újrafestették.
(Forrás: Kondoros online)
A császári és királyi 10. huszárezred emlékszobra (10311) elvileg egy évvel később lette felállítva, de hátha volt egy még korábbi „eredeti” változat!?

Cím alapján hasonló

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kondoros
Feltöltő
Azonosító
53114
Feltöltve
2010.05.12. 11:58

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.05.12. 11:58

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kondoros
Feltöltő
Azonosító
53115
Feltöltve
2010.05.12. 12:02

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.05.12. 12:02

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kondoros
Feltöltő
Azonosító
53151
Feltöltve
2010.05.12. 14:22

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.05.12. 14:22

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kondoros
Feltöltő
Azonosító
53152
Feltöltve
2010.05.12. 14:25

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.05.12. 14:25

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kondoros
Feltöltő
Azonosító
53153
Feltöltve
2010.05.12. 14:27

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.05.12. 14:27

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kondoros
Feltöltő
Azonosító
53154
Feltöltve
2010.05.12. 14:30

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.05.12. 14:30

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kondoros
Feltöltő
Azonosító
53156
Feltöltve
2010.05.12. 14:31

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.05.12. 14:31

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kondoros
Feltöltő
Azonosító
53159
Feltöltve
2010.05.12. 14:33

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.05.12. 14:33

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kondoros
Feltöltő
Azonosító
53160
Feltöltve
2010.05.12. 14:37

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.05.12. 14:37

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kondoros
Feltöltő
Azonosító
153416
Feltöltve
2013.12.09. 23:08
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ63/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.12.09. 23:08

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kondoros
Feltöltő
Azonosító
153417
Feltöltve
2013.12.09. 23:09
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.12.09. 23:09

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kondoros
Feltöltő
Azonosító
153418
Feltöltve
2013.12.09. 23:09
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.12.09. 23:09

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kondoros
Feltöltő
Azonosító
153419
Feltöltve
2013.12.09. 23:09
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ110/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.12.09. 23:09

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kondoros
Feltöltő
Azonosító
153420
Feltöltve
2013.12.09. 23:10
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/1250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.12.09. 23:10

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kondoros
Feltöltő
Azonosító
182892
Feltöltve
2014.10.11. 14:15
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/640 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.10.11. 14:15

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kondoros
Feltöltő
Azonosító
182893
Feltöltve
2014.10.11. 14:16
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/1250 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.10.11. 14:16

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kondoros
Feltöltő
Azonosító
182894
Feltöltve
2014.10.11. 14:16
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/1250 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.10.11. 14:16

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kondoros
Feltöltő
Azonosító
182895
Feltöltve
2014.10.11. 14:16
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/1250 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.10.11. 14:16

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kondoros
Feltöltő
Azonosító
330175
Feltöltve
2018.11.03. 11:03
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.11.03. 11:03

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kondoros
Feltöltő
Azonosító
330176
Feltöltve
2018.11.03. 11:03
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/500 • ISO100

330177
Feltöltve
2018.11.03. 11:04

Dr. Pinczés Sándor 18.11.03. 11:04

330178
Feltöltve
2018.11.03. 11:04
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.11.03. 11:04

Archív fotók

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Képeslap.
Alkotó
Település
Kondoros
Feltöltő
Azonosító
104336
Feltöltve
2012.02.06. 14:14
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 12.02.06. 14:14
Archív felvétel
Képeslap.

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Képeslap 1941.
Alkotó
Település
Kondoros
Feltöltő
Azonosító
104363
Évszám
1941
Feltöltve
2012.02.08. 12:31
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 12.02.08. 12:31
1941, Archív felvétel
Képeslap 1941.
Összesen 24 fotó

Műlap története

22.09.18. 13:19
Megérintettem az "I. és II. világháborús emlékmű" alkotást
22.07.09. 13:17
Megérintettem az "I. és II. világháborús emlékmű" alkotást
18.11.03. 11:04
1 új fotót töltöttem az "I. és II. világháborús emlékmű" műlaphoz

18.11.03. 11:03

18.05.15. 15:23
Megérintettem az "I. és II. világháborús emlékmű" alkotást
14.10.11. 14:16
1 új fotót töltöttem az "I. és II. világháborús emlékmű" műlaphoz
14.10.11. 14:16
1 új fotót töltöttem az "I. és II. világháborús emlékmű" műlaphoz
14.10.11. 14:16
1 új fotót töltöttem az "I. és II. világháborús emlékmű" műlaphoz
14.10.11. 14:15
1 új fotót töltöttem az "I. és II. világháborús emlékmű" műlaphoz
13.12.09. 23:10
1 új fotót töltöttem az "I. és II. világháborús emlékmű" műlaphoz
13.12.09. 23:09

13.12.09. 23:08
1 új fotót töltöttem az "I. és II. világháborús emlékmű" műlaphoz
12.02.08. 12:31
1 új fotót töltöttem az "I. és II. világháborús emlékmű" műlaphoz
12.02.06. 14:14
1 új fotót töltöttem az "I. és II. világháborús emlékmű" műlaphoz
10.05.12. 20:07
Szórád Péter publikálta "I. és II. világháborús emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.