Berky Nándor szobrász síremléke

Debrecen, Beczúr Gyula utca 20.

Alternatív, helyi címek:Berky Ildikó síremléke

Debrecen
Beczúr Gyula utca 20.
A Debreceni Köztemető XII. közéleti parcellájában, a Ravatalozó épülete mögött.

Felállítás1972

Nem köztéri:Temető, sírkert
TundeK62
2010.05.12. 02:04
A síremléket minden bizonnyal a szobrász édesapa készítette fiatalon elhunyt lánya emlékére. Érdekes módon a szüleit temették még itt el. A szobor anyaga teljesen bizonytalan. Akármi is, az be van festve ezzel a téglavörös színnel. Annyiszor megfogadtam, ha megyek a temetőbe, megkopogtatom, hogy megnézzem az anyagát. De mivel központi helyen van, mindig több ember jár arra.
A két emberalak életnagyságú.

A szobrász 1961-től élt Debrecenben. 1967-től haláláig Medgyessy Ferenc szobrainak restaurálásával foglalkozott. Közintézményekben vannak főleg alkotásai.

2014 november: Megnéztem a szobor anyagát. Kőből van, de azt mostanában megint újrafestették, mert vörösebb, mint valaha.
További linkek
http://artportal.hu/lexikon/muveszek/berky-nandor

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Berky Nándor szobrász síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
53086
Feltöltve
2010.05.12. 01:43

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.05.12. 01:43

"Berky Nándor szobrász síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
53087
Feltöltve
2010.05.12. 01:44

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.05.12. 01:44

"Berky Nándor szobrász síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
53088
Feltöltve
2010.05.12. 01:45

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.05.12. 01:45

"Berky Nándor szobrász síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
53089
Feltöltve
2010.05.12. 01:46

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.05.12. 01:46

"Berky Nándor szobrász síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
185548
Feltöltve
2014.11.01. 23:26
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/30 • ISO500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.11.01. 23:26

185549
Feltöltve
2014.11.01. 23:26
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/60 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.11.01. 23:26

"Berky Nándor szobrász síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
185550
Feltöltve
2014.11.01. 23:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/60 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.11.01. 23:27

"Berky Nándor szobrász síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
185551
Feltöltve
2014.11.01. 23:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/30 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.11.01. 23:27

"Berky Nándor szobrász síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
185552
Feltöltve
2014.11.01. 23:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/30 • ISO500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.11.01. 23:28

"Berky Nándor szobrász síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
185553
Feltöltve
2014.11.01. 23:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/8 • ISO1250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.11.01. 23:28

"Berky Nándor szobrász síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
185554
Feltöltve
2014.11.01. 23:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/8 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.11.01. 23:29

"Berky Nándor szobrász síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
185555
Feltöltve
2014.11.01. 23:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/8 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.11.01. 23:29

"Berky Nándor szobrász síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
185954
Feltöltve
2014.11.05. 00:16
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/60 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.11.05. 00:16

185955

185956
Feltöltve
2014.11.05. 00:16
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/60 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.11.05. 00:16

"Berky Nándor szobrász síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
453239
Fotózva
2014. október
Feltöltve
2021.08.04. 12:38
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/80 • 5mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.08.04. 12:38
2014. október
Összesen 16 fotó

Műlap története

23.07.05. 16:36
A "Berky Nándor szobrász síremléke" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.08.04. 12:38
1 új fotót töltöttem a "Berky Nándor szobrász síremléke" műlaphoz
10.05.12. 02:04
TundeK62 publikálta "Berky Nándor szobrász síremléke" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.