Bartal György-emlékmű

Fadd
Tokaj utca
A község déli határában a szántóföldön már messziről látható.

Felállítás1939

Dicenty László (építész, közreműködő)

Exit
2010.05.10. 11:47
1936. augusztus 16-án ifj.Bartal György motorkerékpár-versenyző a poros úton motorozott, amikor szemből egy autó és egy lovaskocsi érkezett. Az akkor 23 éves György az autó által felvert portól nem vette észre a lovaskocsit és belehajtott. A kocsirúd a torkán keresztül nyársalta fel. Édesapja id. Bartal György faddi földbirtokos állíttatta a hatalmas emlékművet, amibe a motorkerékpárt, és egyéb személyes tárgyait is beletemették. Az emlékművön ez olvasható:'György a napsugár jött 1913. IX. 3. Elment 1936. VIII. 16. Áldott emlékének, hűséggel, hálával, szeretettel1939.' A hátoldalán a Duna felől pedig csak ennyi: 'Ember ne bántsd'
Az egykori Bartal-kastélyban jelenleg nevelőotthon működik.

Exit műlapja

Cím alapján hasonló

"Bartal György-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Dicenty László (építész, közreműködő)
Település
Fadd
Feltöltő
Azonosító
52791
Feltöltve
2010.05.10. 11:37

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Exit 10.05.10. 11:37

"Bartal György-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Dicenty László (építész, közreműködő)
Település
Fadd
Feltöltő
Azonosító
52793
Feltöltve
2010.05.10. 11:43

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Exit 10.05.10. 11:43

"Bartal György-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Dicenty László (építész, közreműködő)
Település
Fadd
Feltöltő
Azonosító
52794
Feltöltve
2010.05.10. 11:45

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Exit 10.05.10. 11:45

52795

52796
Feltöltve
2010.05.10. 11:46

Exit 10.05.10. 11:46

52797

52798

Exit 10.05.10. 11:47

52800

203044
Feltöltve
2015.04.21. 22:33
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ46/10 • 1/320 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 15.04.21. 22:33

"Bartal György-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Dicenty László (építész, közreműködő)
Település
Fadd
Feltöltő
Azonosító
203045
Feltöltve
2015.04.21. 22:34
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ46/10 • 1/250 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 15.04.21. 22:34

203046

301168
Feltöltve
2018.01.13. 22:45
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.01.13. 22:45

"Bartal György-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Dicenty László (építész, közreműködő)
Település
Fadd
Feltöltő
Azonosító
339837
Fotózva
2017. július
Feltöltve
2019.01.20. 21:56
EXIF információk...
HUAWEI / HUAWEI VNS-L21
ƒ200/100 • 1/293 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.01.20. 21:56
2017. július

"Bartal György-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Dicenty László (építész, közreműködő)
Település
Fadd
Feltöltő
Azonosító
339838
Fotózva
2017. július
Feltöltve
2019.01.20. 21:57
EXIF információk...
HUAWEI / HUAWEI VNS-L21
ƒ200/100 • 1/285 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.01.20. 21:57
2017. július
Összesen 14 fotó

Műlap története

19.01.20. 21:57
1 új fotót töltöttem a "Bartal György-emlékmű" műlaphoz
19.01.20. 21:56
1 új fotót töltöttem a "Bartal György-emlékmű" műlaphoz
18.01.13. 22:45
1 új fotót töltöttem a "Bartal György-emlékmű" műlaphoz
15.04.21. 22:34

15.04.21. 22:33
1 új fotót töltöttem a "Bartal György-emlékmű" műlaphoz
14.12.09. 21:38
A "Bartal György-emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
10.05.10. 11:47
Exit publikálta "Bartal György-emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.