Berlin, Unter den Linden

Berlin
Unter den Linden
A szobor a Humboldt Egyetem melletti parkban (Kastanienwäldchen) látható.

Avatás2002
Avatás1958

ATTILA SISKOVITS
2010.06.08. 03:24
Harry Heine egyike a leggyakrabban fordított német nyelvű költőknek.
(A romantikus író, újságíró megítélése, és az életművéhez való viszonyulás gyakran változott a történelem folyamán.)
A szobor bronzba merevített gesztusa (akárcsak a költő műveinek nyelvezete) könnyed és légiesen elegáns. A szobor ezzel a mozdulattal várja
a mögötte lévő kávézóba betérő egyetemistákat.
Pótó János
2010.06.08. 08:56
Ez a szobor két helyen is megtekinthető Berlinben. Történt ugyanis, hogy Heine halálának századik évfordulójára (1956) Kelet-Berlin szobrot kívánt állíttatni a költőnek a belvárosban, ezen a helyen, de az 1955-ben elkészült alkotást az 'ideológiai zsűri' nem találta elég heroikusnak és monumentálisnak. Úgy ítélték meg, hogy nem eléggé reprezentatív és híján van minden ünnepélyességnek. Ezért aztán 1958-ban egy innen kb. 1,5–2 km-re északra lévő, inkább már külvárosias kis parkban (Volkspark am Weinberg) állították fel.
Elmúlván az NDK, 1997-ben át akarták helyezni az eredetileg kiszemelt helyre, de a weinbergiek, akik akkor már csaknem négy évtizede otthont adtak a szobornak, tiltakoztak ez ellen, így végül egy másolat készült – mint a táblán is olvasható: Peter Dussmann költségén – 2002-ben, Heine születésének 205. évfordulóján.

Cím alapján hasonló

"Heinrich Heine" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Berlin
Feltöltő
Azonosító
92316
Feltöltve
2011.08.18. 00:26
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ160/10 • 1/20 • ISO1000

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 11.08.18. 00:26

"Heinrich Heine" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Berlin
Feltöltő
Azonosító
92317
Feltöltve
2011.08.18. 00:26
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ160/10 • 1/30 • ISO1000

92318
Feltöltve
2011.08.18. 00:27
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ160/10 • 1/30 • ISO1000

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 11.08.18. 00:27

"Heinrich Heine" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Berlin
Feltöltő
Azonosító
75300
Fotózva
2010. május
Feltöltve
2011.01.11. 22:56
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ110/10 • 1/80 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 11.01.11. 22:56
2010. május

"Heinrich Heine" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Berlin
Feltöltő
Azonosító
143881
Feltöltve
2013.07.27. 16:47
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ50/10 • 1/400 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 13.07.27. 16:47

"Heinrich Heine" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Berlin
Feltöltő
Azonosító
143883
Feltöltve
2013.07.27. 17:25
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ48/10 • 1/200 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 13.07.27. 17:25

"Heinrich Heine" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Berlin
Feltöltő
Azonosító
143884
Feltöltve
2013.07.27. 17:31
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ45/10 • 1/100 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 13.07.27. 17:31

"Heinrich Heine" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Berlin
Feltöltő
Azonosító
143886
Feltöltve
2013.07.27. 17:46
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ45/10 • 1/100 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 13.07.27. 17:46

"Heinrich Heine" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Berlin
Feltöltő
Azonosító
143887
Feltöltve
2013.07.27. 17:47
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ45/10 • 1/80 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 13.07.27. 17:47

"Heinrich Heine" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Berlin
Feltöltő
Azonosító
143888
Feltöltve
2013.07.27. 17:48
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ48/10 • 1/160 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 13.07.27. 17:48

"Heinrich Heine" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Berlin
Feltöltő
Azonosító
550125
Évszám
2023
Feltöltve
2024.01.06. 13:18

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Adrian I. 24.01.06. 13:18
2023
Összesen 11 fotó

Műlap története

25 napja
1 új fotót töltöttem a "Heinrich Heine" műlaphoz
10.06.08. 13:01
A "Heinrich Heine" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
10.06.08. 03:24
ATTILA SISKOVITS publikálta "Heinrich Heine" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.