Budapest, X. kerület, Maglódi út 89-91.

Budapest
X. kerület, Maglódi út 89-91.
A cím a Bajcsy-Zsilinszky Kórház hivatalos címe, valójában a Lavotta...Teljes szövegA cím a Bajcsy-Zsilinszky Kórház hivatalos címe, valójában a Lavotta János utca felőli autós bejáraton át közelíthető meg legyegyszerűbben, a kórház belső udvarán, az A és a H épület között állKevesebb szöveg

Felállítás1971

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Csuhai István
2010.04.28. 17:20
A talapzattal együtt faragott, kb. 110 cm-s mészkő szobrot 1971-ben állították fel a Bajcsy-Zsilinszky Kórház udvarán. A mellékelt képekből jól látható, hogy a szobor és az előtte lévő kis medence eredetileg harmonikus együttest alkotott - ám előfordulhatott, hogy az udvaron megpihenő betegek és látogatók egyike-másika belepottyant a vízbe, ezért utóbb a medence köré vaskorlátot helyeztek. A radikális beavatkozás - melyhez csak a medence jelenlegi vízellátásának kontársága fogható - felszámolta a kis szobor eredeti elhelyezésének hallatlan finom ökonómiáját és egyensúlyát. Mindezek ellenére a hely most is enyhet, nyugalmat nyújtó folt a különböző korokból származó épületekből összeálló kórház udvarán.

Amúgy egy Ohmann Béla-díszítőelemre vadászva bukkantam rá; ami elvész a vámon... Mindenki ismeri a folytatást.

Cím alapján hasonló

"Álmodozó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
51813
Feltöltve
2010.04.28. 10:14

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.04.28. 10:14

"Álmodozó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
51814
Feltöltve
2010.04.28. 10:15

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.04.28. 10:15

"Álmodozó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
51815
Feltöltve
2010.04.28. 10:16

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.04.28. 10:16

"Álmodozó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
51816
Feltöltve
2010.04.28. 10:17

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.04.28. 10:17

"Álmodozó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
51817
Feltöltve
2010.04.28. 10:18

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.04.28. 10:18

"Álmodozó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
51818
Feltöltve
2010.04.28. 10:19

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.04.28. 10:19

"Álmodozó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
51819
Feltöltve
2010.04.28. 10:20

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.04.28. 10:20

"Álmodozó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
51820
Feltöltve
2010.04.28. 10:21

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.04.28. 10:21

"Álmodozó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
51821
Feltöltve
2010.04.28. 10:23

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.04.28. 10:23

"Álmodozó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
136668
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2013.04.22. 22:46
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/30 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 13.04.22. 22:46
2005. január

"Álmodozó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
136669
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2013.04.22. 22:48
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/50 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 13.04.22. 22:48
2005. január

"Álmodozó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
136670

136671
Feltöltve
2013.04.22. 22:49
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/30 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 13.04.22. 22:49

"Álmodozó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
210175
Feltöltve
2015.06.28. 08:41
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.06.28. 08:41

"Álmodozó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
210176
Feltöltve
2015.06.28. 08:41
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/100 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.06.28. 08:41

"Álmodozó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
210177
Feltöltve
2015.06.28. 08:42
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/80 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.06.28. 08:42

"Álmodozó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
210178
Feltöltve
2015.06.28. 08:43
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/80 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.06.28. 08:43
Összesen 17 fotó

Műlap története

15.06.28. 08:43
1 új fotót töltöttem az "Álmodozó" műlaphoz
15.06.28. 08:42
1 új fotót töltöttem az "Álmodozó" műlaphoz
15.06.28. 08:41

13.04.22. 22:49
1 új fotót töltöttem az "Álmodozó" műlaphoz
13.04.22. 22:48

13.04.22. 22:46
1 új fotót töltöttem az "Álmodozó" műlaphoz
10.04.28. 17:20
Csuhai István publikálta "Álmodozó" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.