Őriszentpéter, Alszer

Alternatív, helyi címek:A mosakodó kisfiú
Angol cím:Godsend

Polgármesteri hivatal épülete mellett a körforgalomnál kialakított kis téren

Felállítás2010. március 13.

Cedrus
2010.04.27. 17:36
A korábban itt álló szökőkút helyére újat terveztek. A szobrászművész felhasználta az egykori szökőkút nagy öreg kövét, amely kör alakú medence közepén lett elhelyezve, és arra állította a fiatal fiú 140 cm magas bronzszobrát. A fiú magasra emelt kezének tenyeréből folyik ki a tiszta víz, utalva arra, hogy itt az Őrségben még tiszta a természetben eredő forrás vize. A tiszta forrásvíz utalhat a hagyományok megőrzésére, a természeti környezet szépségére és megbecsülésére.

„Szabolcs Péter alkotása legyen időtálló, örök értéket hordozó mű, keljen életre és legyen találkozóhely, a pihenni vágyóknak pedig adjon nyugalmat”
– kívánta beszéde zárásaként Tóth László képviselő.

A szökőkút környezetében pihenőpadokat állítottak fel, saját tapasztalatból mondhatom, hogy szívesen és örömmel megpihentem itt.

Cedrus műlapja

Cím alapján hasonló

"Áldás" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Őriszentpéter
Feltöltő
Azonosító
51737
Feltöltve
2010.04.27. 17:09

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 10.04.27. 17:09

"Áldás" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Őriszentpéter
Feltöltő
Azonosító
51738
Feltöltve
2010.04.27. 17:10

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 10.04.27. 17:10

"Áldás" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Őriszentpéter
Feltöltő
Azonosító
51739

51740
Feltöltve
2010.04.27. 17:11

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 10.04.27. 17:11

"Áldás" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Őriszentpéter
Feltöltő
Azonosító
51741
Feltöltve
2010.04.27. 17:12

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 10.04.27. 17:12

"Áldás" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Őriszentpéter
Feltöltő
Azonosító
51742
Feltöltve
2010.04.27. 17:13

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 10.04.27. 17:13

"Áldás" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Őriszentpéter
Feltöltő
Azonosító
51743
Feltöltve
2010.04.27. 17:14

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 10.04.27. 17:14

"Áldás" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Őriszentpéter
Feltöltő
Azonosító
51744

51745
Feltöltve
2010.04.27. 17:15

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 10.04.27. 17:15
Összesen 9 fotó

Műlap története

15.03.16. 09:21
Az "Áldás" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
10.04.27. 17:36
Cedrus publikálta "Áldás" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.