I. világháborús emlékmű

Soponya, Petőfi Sándor utca

Soponya
Petőfi Sándor utca
A Gesztenyés

Felállítás1930. szeptember 3.

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Dr. Pinczés Sándor
2010.04.17. 09:41
A község katolikus temetője mellett elhelyezkedő úgynevezett Gesztenyésben megtekinthető az I. világháborús emlékmű. A Gesztenyés elnevezés arra utal, hogy az I. világháborút követően minden hősi halott emlékére egy-egy gesztenyefát ültettek. Megható.
A szobrot gróf Zichy János állíttatta.
Aerdna
2015.04.25. 21:09
Nagylángon 1930. szeptember 3-án avatták fel a hősök kertjét. Az avatáson gróf Zichy János mondta az ünnepi beszédet, aki a kerthez szükséges telket is biztosította. A kertben az áldozatok családjai 52 fát ültettek el az 52 hősi halott emlékére. Zichy János egy Szent Imre-szobrot is adományozott, melyet a kert közepén helyeztek el (ez sajnos ma már nem látható). Az avatást Horváth Imre kerületi esperes végezte. Az 52 név az emlékmű talapzatán oldalt olvasható.
Források:
MTI Hírarchívum 1920-1945, 1930. szeptember 3. 13. o.

Tagi gyűjteményben
Gyűjtés 2010.04.14.

Cím alapján hasonló

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Soponya
Feltöltő
Azonosító
50424
Feltöltve
2010.04.17. 09:34

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 10.04.17. 09:34

50425

50426

50427

50429
Feltöltve
2010.04.17. 09:35

Dr. Pinczés Sándor 10.04.17. 09:35

50430

50431

50432

50433
Feltöltve
2010.04.17. 09:36

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 10.04.17. 09:36

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Soponya
Feltöltő
Azonosító
178042
Feltöltve
2014.09.01. 16:39
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/320 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.09.01. 16:39

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Soponya
Feltöltő
Azonosító
178044
Feltöltve
2014.09.01. 16:43
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.09.01. 16:43

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Soponya
Feltöltő
Azonosító
203643
Fotózva
2014. szeptember
Feltöltve
2015.04.25. 21:11
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/50 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.04.25. 21:11
2014. szeptember

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Soponya
Feltöltő
Azonosító
203644
Fotózva
2014. szeptember
Feltöltve
2015.04.25. 21:12
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/80 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.04.25. 21:12
2014. szeptember

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Soponya
Feltöltő
Azonosító
203645
Fotózva
2014. szeptember
Feltöltve
2015.04.25. 21:14
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ35/10 • 1/200 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.04.25. 21:14
2014. szeptember

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Soponya
Feltöltő
Azonosító
203646
Fotózva
2014. szeptember
Feltöltve
2015.04.25. 21:15
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ35/10 • 1/100 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.04.25. 21:15
2014. szeptember
Összesen 15 fotó

Műlap története

15.04.26. 16:17
Az "I. világháborús emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.04.25. 21:15
1 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz
15.04.25. 21:14
1 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz
15.04.25. 21:12
1 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz
15.04.25. 21:11
1 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz
14.09.01. 16:43
1 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz
14.09.01. 16:39
1 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz
10.04.17. 09:41
Dr. Pinczés Sándor publikálta "I. világháborús emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.