Útjelző, képoszlop (Bildstock)

Pilisszentiván, Buszforduló

Alternatív, helyi címek:Útszéli szentképtartó 2.

Pilisszentiván
Buszforduló
A buszforduló mellett, a kálváriadombra vivő út mellett található.

Avatás2009
Avatás1740

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

ATTILA SISKOVITS
2010.04.14. 10:09
'A képkő (bildstock) eredetileg a katolikus svábok útjelzője, ima és szakrális emlékhelye volt, vagy inkább lehetett. Hasonlatos az általánosan elterjedt út menti keresztekhez, de ezek kisebb méretűek és inkább szentképtartó jellegűek.' -Selmeci Kovács Ádám-

(Pilisszentiván legrégebbi faragott kőemléke a Szabadság út 49 a számú ház kerítésvonalában áll, a valamikori Pilisvörösvárra vezető út mentén!
A talapzaton a következő olvasható:
IHS
H. I. P.H
1740 ..?)

A képoszlop tetején lévő fülkében elhelyezett festmény Szent Vendelt ábrázolja. Szent Vendel 550-617 Skót herceg volt, de elhagyta a királyi udvart, hogy istennek szolgálhasson.
Németországban remetei magányban élt, koldulással tartotta fenn magát. Szent életmódjának terjedő híre nyomán, a földművesek seregestül jöttek hozzá, hogy beteg barmaikat áldásával gyógyítsa. Végül a Tholei kolostor apátjának választották, majd pappá szentelték. A pásztorok és földművesek védőszentjükként tisztelik ma is.)
Német nyelvterületen hagyományos tiszteletét a Magyarországra került német telepesek hozták magukkal. Forrás: Wikipédia.
További linkek
http://www.pilisszentivan.hu/2007/bildstock.htm




Cím alapján hasonló

"Útjelző, képoszlop (Bildstock)" c. alkotás fotói

6-os számú Bildstock a Kálváriadomb buszforduló felőli részén található. (Egykor itt lehetett a belterület határa.)
Ezen a Bildstockon már semmi felirat nem látszik.
Település
Pilisszentiván
Feltöltő
Azonosító
52469
Feltöltve
2010.05.05. 10:37

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 10.05.05. 10:37
6-os számú Bildstock a Kálváriadomb buszforduló felőli részén található. (Egykor itt lehetett a...Teljes szöveg6-os számú Bildstock a Kálváriadomb buszforduló felőli részén található. (Egykor itt lehetett a belterület határa.)
Ezen a Bildstockon már semmi felirat nem látszik.Kevesebb szöveg

"Útjelző, képoszlop (Bildstock)" c. alkotás fotói

A képfülkébe Pittner Ágnes
-Szent Donát- festménye került
Település
Pilisszentiván
Feltöltő
Azonosító
52470
Feltöltve
2010.05.05. 10:39

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 10.05.05. 10:39
A képfülkébe Pittner Ágnes
-Szent Donát- festménye került

"Útjelző, képoszlop (Bildstock)" c. alkotás fotói

A 7-es számú Bildstock a Rét utcában látható.
Település
Pilisszentiván
Feltöltő
Azonosító
52472
Feltöltve
2010.05.05. 10:41

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 10.05.05. 10:41
A 7-es számú Bildstock a Rét utcában látható.

"Útjelző, képoszlop (Bildstock)" c. alkotás fotói

A 8-as számú Bildstock kőoszlopát az egyházközösség állíttatta. A képfülkében eredetileg
egy felborult kocsit ábrázoló festmény volt látható, amit egy Osztheimer nevű ember készített.
Település
Pilisszentiván
Feltöltő
Azonosító
97401
Fotózva
2010. április
Feltöltve
2011.10.19. 15:20
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ140/10 • 1/125 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 11.10.19. 15:20
2010. április
A 8-as számú Bildstock kőoszlopát az egyházközösség állíttatta. A képfülkében eredetileg...Teljes szövegA 8-as számú Bildstock kőoszlopát az egyházközösség állíttatta. A képfülkében eredetileg
egy felborult kocsit ábrázoló festmény volt látható, amit egy Osztheimer nevű ember készített.Kevesebb szöveg

"Útjelző, képoszlop (Bildstock)" c. alkotás fotói

A 6-os számú Bildstock képfülkéjében lévő festmény Szent Vendelt ábrázolja, és Pittner Ágnes kezemunkáját dicséri.
Település
Pilisszentiván
Feltöltő
Azonosító
97392
Fotózva
2010. április
Feltöltve
2011.10.19. 14:27
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ180/10 • 1/640 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 11.10.19. 14:27
2010. április
A 6-os számú Bildstock képfülkéjében lévő festmény Szent Vendelt ábrázolja, és Pittner Ágnes kezemunkáját dicséri.

"Útjelző, képoszlop (Bildstock)" c. alkotás fotói

A 8-as számú Bildstockot a visszaemlékezések alapján egyértelműen szerencsétlenség helyszínén állították. Schuck József 1903-ban szekéren kuk...Teljes szövegA 8-as számú Bildstockot a visszaemlékezések alapján egyértelműen szerencsétlenség helyszínén állították. Schuck József 1903-ban
szekéren kukoricát szállított, mikor egy vízmosásban felborulva a
szekér alá esett és meghalt. (Fia és unokája is lovaskocsi alá esve halt meg) ??!!Kevesebb szöveg
Település
Pilisszentiván
Feltöltő
Azonosító
52481
Évszám
1903
Feltöltve
2010.05.05. 10:52

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 10.05.05. 10:52
1903
A 8-as számú Bildstockot a visszaemlékezések alapján egyértelműen szerencsétlenség helyszínén...Teljes szövegA 8-as számú Bildstockot a visszaemlékezések alapján egyértelműen szerencsétlenség helyszínén állították. Schuck József 1903-ban
szekéren kukoricát szállított, mikor egy vízmosásban felborulva a
szekér alá esett és meghalt. (Fia és unokája is lovaskocsi alá esve halt meg) ??!!Kevesebb szöveg
Összesen 6 fotó

Műlap története

10.04.14. 10:09
ATTILA SISKOVITS publikálta "Útjelző, képoszlop (Bildstock)" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.