Tóth Árpád-mellszobor

Debrecen, Szombathi István utca
Archív képek
További képek a Fotólistában

Debrecen
Szombathi István utca
A Tóth Árpád Gimnázium belső terében, az első emeleti galérián áll.

Avatás1996
Avatás1963. május 12.

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
TundeK62
2010.04.11. 00:57
Az iskola névadójának 5/4-es mellszobra az első emeleti galérián látható, egy növényekkel védett sarokban.
Tóth Árpád ugyan Aradon született, de kisgyermekkorától kezdve Debrecenben élt a család. Apja Tóth András szobrász volt, aki a Nagyszalontán látható Kossuth-szobrot alkotta. Debrecenben csak kevés műve maradt meg, azok is főként épületdíszek.
Tóth Árpádról a városban több mű is látható, és utcát is neveztek el róla.

A gimnázium egyike a város legújabb gimnáziumának. Igazi XXI. századi, minden igényt kielégítő iskolaépület.
Ebben az épületben tanul az összes kerekesszékes debreceni középiskolás, mert csak ez az egy gimnáziumépület akadálymentes a városban.

A mellszobrot még az előző iskolaépület udvarán helyezték el, majd amikor tovább költözött az intézmény, belső térbe került az alkotás.
További linkek
http://hu.wikipedia.org/wiki/T%C3%B3th_%C3%81rp%C3%A1d
kectam
2021.09.13. 18:24
Az ünnepség bevezetőjét Polgár Sándor, a Tóth Árpád gimnázium igazgatója tartotta, az avatóbeszédet dr. Juhász Géza egyetemi tanár mondta el.
Források:
Hajdú Bihari Napló 1963. május 14. 2. oldal - Felavatták Debrecenben Tóth Árpád szobrát - https://adt.arcanum.com/hu/view/HajduBihariNeplapNaplo_1963_05/?pg=81&layout=s

TundeK62 műlapja

Közös gyűjteményben
Magyar költők szobrai

Cím alapján hasonló

"Tóth Árpád-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
49286
Feltöltve
2010.04.10. 23:13

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.04.10. 23:13

"Tóth Árpád-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
49287
Feltöltve
2010.04.10. 23:14

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.04.10. 23:14

49288

320228
Feltöltve
2018.08.08. 00:45
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/40 • ISO80

TundeK62 18.08.08. 00:45

320229

320230
Feltöltve
2018.08.08. 00:45
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/30 • ISO100

320231
Feltöltve
2018.08.08. 00:45
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/30 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.08.08. 00:45

"Tóth Árpád-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
320232
Feltöltve
2018.08.08. 00:45
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/60 • ISO80

320233
Feltöltve
2018.08.08. 00:46

TundeK62 18.08.08. 00:46

320234

320235
Feltöltve
2018.08.08. 00:46
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/50 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.08.08. 00:46

"Tóth Árpád-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
320236
Feltöltve
2018.08.08. 00:47
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ40/10 • 1/50 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.08.08. 00:47

"Tóth Árpád-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
320237
Feltöltve
2018.08.08. 00:47
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ40/10 • 1/40 • ISO80

320238
Feltöltve
2018.08.08. 00:47
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/100 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.08.08. 00:47

"Tóth Árpád-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
423644
Fotózva
2019. február
Feltöltve
2020.11.09. 13:17
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/30 • 5mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.11.09. 13:17
2019. február

"Tóth Árpád-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
456804
Feltöltve
2021.08.30. 10:41
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/160 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.08.30. 10:41

"Tóth Árpád-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
456805
Feltöltve
2021.08.30. 10:41
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/200 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.08.30. 10:41

Archív fotók

"Tóth Árpád-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
179758
Feltöltve
2014.09.15. 00:23
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/100 • ISO640

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.09.15. 00:23
Archív felvétel
Összesen 18 fotó

Műlap története

21.09.13. 18:24
A "Tóth Árpád-mellszobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.08.30. 10:41
2 új fotót töltöttem a "Tóth Árpád-mellszobor" műlaphoz
20.11.09. 13:17
1 új fotót töltöttem a "Tóth Árpád-mellszobor" műlaphoz
14.09.15. 00:28
A "Tóth Árpád-mellszobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
10.04.11. 00:57
TundeK62 publikálta "Tóth Árpád-mellszobor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.