Holokauszt áldozatainak emlékére

Eger, Kossuth Lajos u. 7.

Eger
Kossuth Lajos u. 7.
A régi kis zsinagóga nap közben két utcát összekötő passzázsként működő bejárati folyosóján

Avatás2004. június 6.

Csuhai István
2010.04.15. 01:26
Király Róbert 200x80 cm-es bronz domborművét 2004-ben helyezték el a ma kiállítóhelyként működő egykori kis zsinagóga bejárati passzázsában. A balról jobbra vonuló alakokat ábrázoló és a jobb szélén a figurákat inkább már körvonalakká áttüntető kép mellett jobb oldalt a szöveg Radnóti Miklós Töredék című, 1944. május 19-én kelt versének utolsó versszaka: 'Oly korban éltem én / e földön, mikor a / költő is csak / hallgatott, és várta, / hogy talán megszólal / újra - mert méltó átkot / itt úgysem mondhatna más, / a rettentő szavak / tudósa Ésaiás.' A szöveg négy központozási apróság kivételével megegyezik a kanonizált változattal, ám sortördelése eltér az eredetitől.

A műfaji kereteken belül kiemelkedő, világos narratívájú műalkotás ez, jelentéséhez a Radnóti-vers másféle szakaszolása pedig további finom árnyalatokat ad.

Cím alapján hasonló

"Holokauszt áldozatainak emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
49983
Feltöltve
2010.04.14. 18:17

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.04.14. 18:17

"Holokauszt áldozatainak emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
97334
Feltöltve
2011.10.19. 11:45
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ48/10 • 1/20 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.10.19. 11:45

"Holokauszt áldozatainak emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
97335
Feltöltve
2011.10.19. 11:49
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ50/10 • 1/15 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.10.19. 11:49

"Holokauszt áldozatainak emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
50056
Feltöltve
2010.04.15. 09:06

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.04.15. 09:06

"Holokauszt áldozatainak emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
97258
Feltöltve
2011.10.18. 18:39
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/40 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.10.18. 18:39

"Holokauszt áldozatainak emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
97259
Feltöltve
2011.10.18. 18:39
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/25 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.10.18. 18:39

"Holokauszt áldozatainak emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
97260
Feltöltve
2011.10.18. 18:40
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/50 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.10.18. 18:40

"Holokauszt áldozatainak emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
460265
Feltöltve
2021.09.27. 09:28
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.09.27. 09:28

"Holokauszt áldozatainak emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
460266
Feltöltve
2021.09.27. 09:28
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO160

460267

460268
Feltöltve
2021.09.27. 09:29
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ37/10 • 1/60 • 6.3mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.09.27. 09:29

"Holokauszt áldozatainak emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
460269
Feltöltve
2021.09.27. 09:29
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ41/10 • 1/60 • 9mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.09.27. 09:29

"Holokauszt áldozatainak emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
460270
Feltöltve
2021.09.27. 09:29
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ41/10 • 1/50 • 9mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.09.27. 09:29
Összesen 13 fotó

Műlap története

21.09.27. 09:29
3 új fotót töltöttem a "Holokauszt áldozatainak emlékére" műlaphoz
21.09.27. 09:28
3 új fotót töltöttem a "Holokauszt áldozatainak emlékére" műlaphoz
21.07.21. 20:10
Megérintettem a "Holokauszt áldozatainak emlékére" alkotást
21.01.06. 12:11
A "Holokauszt áldozatainak emlékére" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.07.29. 15:21
Megérintettem a "Holokauszt áldozatainak emlékére" alkotást
11.10.18. 18:40
1 új fotót töltöttem a "Holokauszt áldozatainak emlékére" műlaphoz
11.10.18. 18:39

10.04.15. 01:26
Csuhai István publikálta "Holokauszt áldozatainak emlékére" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.