Budapest, XVIII. kerület, Kossuth Lajos tér
Archív képek
További képek a Fotólistában

Állapot: Áthelyezve innen

Alternatív, helyi címek:PAX emlékmű; Felszabadulási emlékmű

Budapest
XVIII. kerület, Kossuth Lajos tér
A Szoborsétány végén található.

Elbontás2018. augusztus
Felállítás1970

Wágner László (építész)
Zsolnay-gyár (kivitelező, közreműködő)

Hársch Ferenc
2010.04.06. 10:28
"Helyén eredetileg 1934-ben országzászlót állítottak.
A II. világháború után az országzászló talapzatának felhasználásával, a magyar címer eltávolításával, a talapzat átalakításával és a tetejére ötágú csillag elhelyezésével felszabadulási emlékművet alakítottak ki. Ezt az emlékművet 1946 augusztusában avatták fel. 1956-ban ledöntötték, majd a forradalom leverése után helyreállították.
A korábbi emlékmű teljes lebontása után, annak helyén emelték 1970-ben a ma is látható alkotást. Az emlékmű kb. 8,0 méter hosszú, tagolt, vízszintes mészkő talapzaton álló, mintegy 3,7 m magas mészkőburkolatú felületre elhelyezett 30x30 cm-es kerámiaelemekből összeépített dombormű, mely egy lányt és felröppenő galambokat ábrázol. 1970-ben Felszabadulási Emlékműnek készült, 1992-ben ugyan szóbakerült az elbontása, de az eredeti "1945" felirat "PAX"-ra cserélésével átlényegítették békeemlékművé, így ez az alkotás a helyén maradhatott." [1]
Források:
[1] http://18kerterkepen.hu/emlekmuvek.php
Pál Tamás
2018.08.30. 12:35
Áthelyezik a művet.
Az önkormányzat visszajelzése alapján linkelem a május 8-i közgyűlés határozatát: http://www.bp18.hu/images/2018_TUI/m%C3%A1jus/KT0508rk/HK0508rk.pdf

A lényeg, hogy a testület többséggel elfogadta, hogy az emlékmű a szintén Budapest 18. kerületi Lakatos út 30. sz. alatt található Eötvös Lóránd Általános Iskola "főhomlokzatának déli végén található homogén, klinker téglás falszakaszra áthelyezésre kerüljön az épület első emeletének magasságában oly módon keretbe helyezve, mely a jelenlegi architektonikus tagoláshoz harmonikusan illeszkedik az anyagában és színében a tengelyeket elválasztó vertikális vasbeton tagoló elemekhez hasonlóan. [...] Határidő: 2018. december 31."
Ády
2020.11.24. 14:15
"...Búza Barna alkotása - a XVIII. kerületben - első benyomásra is kiegyensúlyozott, harmonikus szépségű kompozíció (Pestlőrinc, Kossuth Lajos tér). Amíg az előbbi művészek körplasztikát alkalmaztak - persze egymástól függetlenül -, addig Búza Barna domborműben fogalmazta meg művészi elképzeléseit. Választása célszerű, mivel a dúslombú fák közeli háttere nemcsak gátolja, de fölöslegessé is teszi a körüljárhatóságot. A színhatások összehangoltságának láttán elgondolása még meggyőzőbbé válik. Tudatosan aknázta ki a színek esztétikai hatását, ami által az egész mű és környezete szinte együtt él. Pedig itt minden csak a maga természetes színe. A lombok melegítő zöldjéből aranylóan ragyog ki az okkeres dombormű, mely a pécsi pirogránit nemes anyagának tulajdonsága (A Zsolnai gyár kivitelezése). Stiláris és kompozicionális szempontból Búza Barna nem szándékozott semmi látványos újdonsággal szolgálni; megelégedett a hagyományos és számára biztonságos lehetőségekkel. Művének képszerűsége tiszteletben tartja a relief törvényszerűségeit: a kétdimeniziós tér jobb oldalán balfelé forduló, álló nőalak felemelt jobbjában kendőt lobogtat az őt körülröpködő galambok füzérében. Egy vonatkozásban azonban mégis új e dombormű, ez viszont igényli a művészettörténeti feljegyzést: az első pirogránit megoldás tanúi vagyunk a magyar emlékműszobrászatban. Nem lebecsülendő az egész mű hatását szolgáló, a színek melegségét fegyelmező építészeti megoldás sem (Wágner László Ybl-díjas építőművész terve). A haraszti mészkőbe faragott, mintegy félméter magas plató hosszúsága 9 méter, a középre helyezett dombormű 5 méter magas kőfalba lett beágyazva. Az egész együttes tehát az architektonikus elemek statikus, mértani rendje, majd az abból mimetikusan küépő ember és állatfigurák művisége humanizált kapcsolatot teremt a valóságos természeti képződménnyel, a környezet gazdag vegetációjával....
Források:
Művészet, 1970. augusztus (11. évfolyam, 8. szám) 18. o.

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Lány galambokkal" c. alkotás fotói

Alkotók
Búza BarnaWágner László (építész)Zsolnay-gyár (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
48628
Feltöltve
2010.04.06. 10:01

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 10.04.06. 10:01

"Lány galambokkal" c. alkotás fotói

Alkotók
Búza BarnaWágner László (építész)Zsolnay-gyár (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
48629
Feltöltve
2010.04.06. 10:03

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 10.04.06. 10:03

"Lány galambokkal" c. alkotás fotói

Alkotók
Búza BarnaWágner László (építész)Zsolnay-gyár (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
48630
Feltöltve
2010.04.06. 10:19

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 10.04.06. 10:19

"Lány galambokkal" c. alkotás fotói

Galambokat ábrázol, és a verebeknek lakhelyül szolgál.

48631

48632
Feltöltve
2010.04.06. 10:20

Hársch Ferenc 10.04.06. 10:20

48633

48634
Feltöltve
2010.04.06. 10:21

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 10.04.06. 10:21

"Lány galambokkal" c. alkotás fotói

Alkotók
Búza BarnaWágner László (építész)Zsolnay-gyár (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
189890
Feltöltve
2014.12.07. 21:31
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/160 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 14.12.07. 21:31

"Lány galambokkal" c. alkotás fotói

Alkotók
Búza BarnaWágner László (építész)Zsolnay-gyár (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
189889
Feltöltve
2014.12.07. 21:30
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/160 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 14.12.07. 21:30

"Lány galambokkal" c. alkotás fotói

Alkotók
Búza BarnaWágner László (építész)Zsolnay-gyár (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
189888
Feltöltve
2014.12.07. 21:30
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/480 • ISO200

189887
Feltöltve
2014.12.07. 21:30
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ360/100 • 1/450 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 14.12.07. 21:30

"Lány galambokkal" c. alkotás fotói

Alkotók
Búza BarnaWágner László (építész)Zsolnay-gyár (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
298517
Feltöltve
2017.12.15. 22:30
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ45/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.12.15. 22:30

"Lány galambokkal" c. alkotás fotói

Alkotók
Búza BarnaWágner László (építész)Zsolnay-gyár (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
298518
Feltöltve
2017.12.15. 22:30
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ35/10 • 1/100 • ISO100

298519
Feltöltve
2017.12.15. 22:31
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.12.15. 22:31

"Lány galambokkal" c. alkotás fotói

Alkotók
Búza BarnaWágner László (építész)Zsolnay-gyár (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
298520

298521
Feltöltve
2017.12.15. 22:32
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ32/10 • 1/8 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.12.15. 22:32

Archív fotók

"Lány galambokkal" c. alkotás fotói

Forrás: Saját - Budapest folyóirat 1970/4
Alkotók
Búza BarnaWágner László (építész)Zsolnay-gyár (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
71504
Évszám
1970
Feltöltve
2010.11.15. 15:12
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 10.11.15. 15:12
1970, Archív felvétel
Forrás: Saját - Budapest folyóirat 1970/4

"Lány galambokkal" c. alkotás fotói

Alkotók
Búza BarnaWágner László (építész)Zsolnay-gyár (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
425307
Forrás
Művészet, 1970. augusztus (11. évfolyam, 8. szám) 19. o.
Feltöltve
2020.11.24. 14:18
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 20.11.24. 14:18
Archív felvétel

Adalék vagy máshol

"Lány galambokkal" c. alkotás fotói

Alkotók
Búza BarnaWágner László (építész)Zsolnay-gyár (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
322029
Feltöltve
2018.08.24. 16:12
Képinfó
Adalék

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

papp tamas 18.08.24. 16:12
Összesen 19 fotó

Műlap története

20.11.24. 14:18
1 új fotót töltöttem a "Lány galambokkal" műlaphoz
20.11.24. 14:15
A "Lány galambokkal" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.11.24. 14:14
A "Lány galambokkal" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.11.06. 20:23
A "Lány galambokkal" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.11.06. 17:37
A "Lány galambokkal" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
18.08.24. 16:12
1 új fotót töltöttem a "Lány galambokkal" műlaphoz
18.05.17. 08:19
Megérintettem a "Lány galambokkal" alkotást
17.12.15. 22:32
1 új fotót töltöttem a "Lány galambokkal" műlaphoz
17.12.15. 22:31

17.12.15. 22:30

17.12.09. 11:44
Megérintettem a "Lány galambokkal" alkotást
17.07.20. 11:03
Megérintettem a "Lány galambokkal" alkotást
17.04.28. 15:36
A "Lány galambokkal" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.12.07. 21:31
1 új fotót töltöttem a "Lány galambokkal" műlaphoz
14.12.07. 21:30

10.11.15. 15:12
1 új fotót töltöttem a "Lány galambokkal" műlaphoz
10.04.06. 10:28
Hársch Ferenc publikálta "Lány galambokkal" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.