Ararát (Noé bárkája) emlékmű

Veszprém, Brusznyai Árpád út

Alternatív, helyi címek:Noé bárkája

Veszprém
Brusznyai Árpád út
A sétálóutca alján, a Séd Filmszínház épülete előtt, a Brusznyai Árpád úttól pár méterre.

Felállítás1997

Berci
2008.02.25. 23:02
"A sétálóutca végén a Brusznyai utca túloldalán talán meglepően hat a Noé bárkáját ábrázoló Ararát szobor. A sokszínű Veszprém örmény kisebbsége szent hegyükre emlékezve állíttatta."
A veszprem.hu lapon egy nagyon jó perspektívából készült fotót találtok róla, majd én is gyártok egy olyat, addig itt van ez, ami van.
Sila
2010.08.19. 18:12
„Isten azután megemlékezett Noéról, valamint minden vadállatról és háziállatról, ami csak vele volt a bárkában. Majd Isten szelet bocsátott a földre, és a víz apadni kezdett. A mély vizek forrásai és az egek zsilipjei bezárultak, s így az egekből szakadó eső is elállt. A víz kezdett visszahúzódni a földről, szép lassan visszahúzódott; majd százötven nap múlva a víz leapadt. A hetedik hónapban, a hónap tizenhetedik napján a bárka megfeneklett az Ararát hegységben.
(…)
Isten ekkor így szólt Noéhoz: „Menj ki a bárkából, te és a feleséged, a fiaid és fiaidnak a feleségei veled együtt. Vigyél ki magaddal minden élő teremtményt, mindenféle testből valót, mely veled van, a repdeső teremtmények közül, a négylábú állatok közül és minden földön csúszó és mászó állat közül, mely a földön él és mozog. Nyüzsögjenek a földön, szaporodjanak és sokasodjanak a földön.
Noé ekkor kiment, és a fiai, felesége, és a fiainak a feleségei is vele együtt. Minden élő teremtmény, minden csúszó és mászó állat és minden repdeső teremtmény, mindaz, ami él és mozog a földön, családja szerint kiment a bárkából.” ( Részlet a Mózes első könyve 8. fejezetből.)
Fodorné Jobbágy Éva
2011.09.29. 08:01
Az Ararát csúcsán fennakadt NOÉ BÁRKÁJA az örmény nép és az egész emberiség túlélésbe vetett hitét hirdetve zarándokhellyé vált és általa Veszprém nevét a világ minden táján szétszórtan élő örmények is megismerték

Berci műlapja

Cím alapján hasonló

"Ararát (Noé bárkája) emlékmű" c. alkotás fotói Veszprém településről

Feltöltő
Azonosító
3361
Feltöltve
2008.02.25. 23:02

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Berci 08.02.25. 23:02

"Ararát (Noé bárkája) emlékmű" c. alkotás fotói Veszprém településről

Feltöltő
Azonosító
3362

102394
Fotózva
2011. július
Feltöltve
2012.01.03. 21:27
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

2011. július

"Ararát (Noé bárkája) emlékmű" c. alkotás fotói Veszprém településről

Feltöltő
Azonosító
102395

102396
Fotózva
2011. július
Feltöltve
2012.01.03. 21:28
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ110/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

2011. július

"Ararát (Noé bárkája) emlékmű" c. alkotás fotói Veszprém településről

Feltöltő
Azonosító
117832
Feltöltve
2012.09.01. 18:32
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/900 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.09.01. 18:32

"Ararát (Noé bárkája) emlékmű" c. alkotás fotói Veszprém településről

Feltöltő
Azonosító
117833
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2012.09.01. 18:32
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ42/10 • 1/1000 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.09.01. 18:32
2005. január

"Ararát (Noé bárkája) emlékmű" c. alkotás fotói Veszprém településről

Feltöltő
Azonosító
117834
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2012.09.01. 18:33
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ45/10 • 1/600 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.09.01. 18:33
2005. január
Összesen 8 fotó

Műlap története

17.01.16. 21:09
Az "Ararát (Noé bárkája) emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
13.07.27. 03:41
Az "Ararát (Noé bárkája) emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
12.09.01. 18:33
1 új fotót töltöttem az "Ararát (Noé bárkája) emlékmű" műlaphoz!
12.09.01. 18:32
1 új fotót töltöttem az "Ararát (Noé bárkája) emlékmű" műlaphoz!
12.09.01. 18:32
1 új fotót töltöttem az "Ararát (Noé bárkája) emlékmű" műlaphoz!
12.01.03. 21:28
1 új fotót töltöttem az "Ararát (Noé bárkája) emlékmű" műlaphoz!
12.01.03. 21:27
1 új fotót töltöttem az "Ararát (Noé bárkája) emlékmű" műlaphoz!
12.01.03. 21:27
1 új fotót töltöttem az "Ararát (Noé bárkája) emlékmű" műlaphoz!
10.08.21. 23:01
Az "Ararát (Noé bárkája) emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
08.02.25. 23:02
Berci publikálta "Ararát (Noé bárkája) emlékmű" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.