Kálvária-szoborcsoport

Kecskemét, Kossuth tér
Archív képek
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Tisztítótűz
Angol cím:Calvary sculptures (Purgatory)

Szórád Péter
2009.08.10. 20:29
A Ferences templom Kecskemét legrégibb épülete. Kb. a XIV. században kezdték el építeni.Ebből az időből származik a templom fundamentuma a támpillérek és a nyugati homlokzat előtt ívesen záródó kerítésfal. A fal előtt kőből készült, kovácsoltvas ráccsal elkerített Kálvária-szoborcsoport, a feszület alatt a Tisztítótűz domborművel. A kálvária szobraiból mára csak ez maradt meg. Feltehetően 1790-ben készült. A szoboregyüttes elkészítésére Dunaiszky Lőrinc kapott megbízást 1816 körül. Hat élőnagyságú szobrot kellett készítenie 'föveny-kőbül', ami sajnos az idők folyamán elpusztult.
A szoborcsoport két oldalán kovácsoltvas rácsos kapukat Tiringer Ferenc készítette 1931-ben.
1912-ben két festő is megfestette, Perlrott Csaba Vilmos:Kecskeméti kálvária, Iványi Grünwald Béla:Kofák hóbuckák között (ebben az időben itt volt a piactér) címmel.
Hasonlóan néz ki a mellékelt korabeli képeslap is.
'A feszülete jelenlegi formájában 1943-ban került a dombormű fölé, Imre Gábor alkotása. János apostol valamint a Fájdalmas Szűz alakjai a volt Szentháromság temető ferences kriptájának kálváriájáról kerültek ide. Ezeket a szobrokat 1957-ben Nyárlőrinc temetőjébe vitték, s több mint 20 éven át, a temető árkában elföldelve vártak sorsukra. A jelenlegi helyükre - kijavításuk után - 1982-ben kerültek. Magdolna alakját Fekete Géza szobrászművész mintázta.'(Juhász István: Kecskemét város építéstörténete 1998. 195. oldal)
Angol leírás, sztori
Szórád Péter
2009.08.10. 20:29
The Franciscan church is the oldest building in Kecskemét. The construction began ca. XIV. century.This time from the fundament of the buttresses of the church facade and the west front of curvy tight fence. The front wall is made of stone, wrought-iron grille fence Calvary statues, the crucifix over the relief of purgatory. Statues of the Calvary, this has only been maintained. Probably made in 1790. To prepare the statue was commissioned Lawrence Dunaiszky around 1816. Six life-sized statue had to prepare, which unfortunately was destroyed in the course of time.
The statues on both sides of lattice wrought iron gates Francis Tiringer created in 1931.
The crucifix in its current form in 1943, took over the relief, Imre Gábor creation. John the apostle and Sorrows of the Virgin in the figures of the Trinity was a Franciscan cemetery tombstones were here. These sculptures were taken in 1957 Nyárlőrinc cemetery, and more than 20 years, waiting for burial in the cemetery ditch their fate. The current place - after correction - in 1982 were. Figure of Magdalene modeled by sculptor Géza Fekete.
(István Juhász: The Construction of Kecskemét town 1998th 195th page)

Normál és archív fotók

"Kálvária-szoborcsoport" c. alkotás fotói Kecskemét településről

A beállítást a régi képhez igyekeztem igazítani
Feltöltő
Azonosító
24789
Feltöltve
2009.08.10. 20:39

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 09.08.10. 20:39
A beállítást a régi képhez igyekeztem igazítani

"Kálvária-szoborcsoport" c. alkotás fotói Kecskemét településről

A legrégebbi elem
Feltöltő
Azonosító
24793
Feltöltve
2009.08.10. 21:02

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 09.08.10. 21:02
A legrégebbi elem

"Kálvária-szoborcsoport" c. alkotás fotói Kecskemét településről

Délidőben
Feltöltő
Azonosító
24794
Feltöltve
2009.08.10. 21:08

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 09.08.10. 21:08
Délidőben

"Kálvária-szoborcsoport" c. alkotás fotói Kecskemét településről

Tiringer kapuja
Feltöltő
Azonosító
24795
Feltöltve
2009.08.10. 21:21

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 09.08.10. 21:21
Tiringer kapuja

"Kálvária-szoborcsoport" c. alkotás fotói Kecskemét településről

Feltöltő
Azonosító
28439
Feltöltve
2009.09.16. 20:18

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 09.09.16. 20:18

"Kálvária-szoborcsoport" c. alkotás fotói Kecskemét településről

Feltöltő
Azonosító
34622
Feltöltve
2009.11.07. 22:38

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 09.11.07. 22:38

"Kálvária-szoborcsoport" c. alkotás fotói Kecskemét településről

Feltöltő
Azonosító
38418
Feltöltve
2009.12.17. 08:59

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 09.12.17. 08:59

"Kálvária-szoborcsoport" c. alkotás fotói Kecskemét településről

Feltöltő
Azonosító
114410
Feltöltve
2012.07.18. 01:00
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/1 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Kálvária-szoborcsoport" c. alkotás fotói Kecskemét településről

Feltöltő
Azonosító
114411

114412
Feltöltve
2012.07.18. 01:01
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/2 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Kálvária-szoborcsoport" c. alkotás fotói Kecskemét településről

Feltöltő
Azonosító
130834
Feltöltve
2013.02.15. 16:56
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 13.02.15. 16:56

"Kálvária-szoborcsoport" c. alkotás fotói Kecskemét településről

2014
Feltöltő
Azonosító
182276
Évszám
2014
Feltöltve
2014.10.06. 20:24
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ63/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.10.06. 20:24
2014
2014

"Kálvária-szoborcsoport" c. alkotás fotói Kecskemét településről

2014
Feltöltő
Azonosító
182278
Évszám
2014
Feltöltve
2014.10.06. 20:25
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ56/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.10.06. 20:25
2014
2014

"Kálvária-szoborcsoport" c. alkotás fotói Kecskemét településről

2014
Feltöltő
Azonosító
182279
Évszám
2014
Feltöltve
2014.10.06. 20:26
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ56/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.10.06. 20:26
2014
2014

"Kálvária-szoborcsoport" c. alkotás fotói Kecskemét településről

2014
Feltöltő
Azonosító
182280
Évszám
2014
Feltöltve
2014.10.06. 20:27
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ63/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.10.06. 20:27
2014
2014

"Kálvária-szoborcsoport" c. alkotás fotói Kecskemét településről

2014
Feltöltő
Azonosító
182282
Évszám
2014
Feltöltve
2014.10.06. 20:28
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ56/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.10.06. 20:28
2014
2014

"Kálvária-szoborcsoport" c. alkotás fotói Kecskemét településről

Feltöltő
Azonosító
330237
Feltöltve
2018.11.03. 20:34
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.11.03. 20:34

"Kálvária-szoborcsoport" c. alkotás fotói Kecskemét településről

Feltöltő
Azonosító
330238
Feltöltve
2018.11.03. 20:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.11.03. 20:35

"Kálvária-szoborcsoport" c. alkotás fotói Kecskemét településről

Feltöltő
Azonosító
330239
Feltöltve
2018.11.03. 20:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.11.03. 20:35

Archív fotók

"Kálvária-szoborcsoport" c. alkotás fotói Kecskemét településről

A régi képeslap
Feltöltő
Azonosító
24790
Feltöltve
2009.08.10. 20:46
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 09.08.10. 20:46
Archív felvétel
A régi képeslap

Adalék vagy máshol

"Kálvária-szoborcsoport" c. alkotás fotói Kecskemét településről

Perlott Csaba Vilmos festménye
Feltöltő
Azonosító
24791
Feltöltve
2009.08.10. 20:49
Képinfó
Adalék

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 09.08.10. 20:49
Perlott Csaba Vilmos festménye

"Kálvária-szoborcsoport" c. alkotás fotói Kecskemét településről

Iványi Grünwald Béla festménye
Feltöltő
Azonosító
24792
Feltöltve
2009.08.10. 20:53
Képinfó
Adalék

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 09.08.10. 20:53
Iványi Grünwald Béla festménye
Összesen 22 fotó

Műlap története

18.11.03. 20:35
1 új fotót töltöttem a "Kálvária-szoborcsoport" műlaphoz!

18.11.03. 20:34
1 új fotót töltöttem a "Kálvária-szoborcsoport" műlaphoz!
14.10.06. 20:28
1 új fotót töltöttem a "Kálvária-szoborcsoport" műlaphoz!
14.10.06. 20:27
1 új fotót töltöttem a "Kálvária-szoborcsoport" műlaphoz!
14.10.06. 20:26
1 új fotót töltöttem a "Kálvária-szoborcsoport" műlaphoz!
14.10.06. 20:25
1 új fotót töltöttem a "Kálvária-szoborcsoport" műlaphoz!
14.10.06. 20:24
1 új fotót töltöttem a "Kálvária-szoborcsoport" műlaphoz!
13.02.15. 16:56
1 új fotót töltöttem a "Kálvária-szoborcsoport" műlaphoz!
12.07.18. 01:01
1 új fotót töltöttem a "Kálvária-szoborcsoport" műlaphoz!
12.07.18. 01:00

09.12.17. 08:59
1 új fotót töltöttem a "Kálvária-szoborcsoport" műlaphoz!
09.08.10. 22:38
Szórád Péter publikálta "Kálvária-szoborcsoport" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.