Hajdúböszörmény, Bocskai tér

A Művelődési Ház belsejében, balról, ahogy belépünk a kapun.

Avatás1986

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Kotricz Tünde (TundeK62)
2009.07.02. 21:30
Sillye Gábor ügyvéd, hajdúkerületi főkapitányról nevezték el a helyi művelődési házat. 1984-ben épült ez az épület, amelyben a dombormű látható. A ház ünnepélyes átadója 1984. december 22-én volt. Szűrös Mátyás adta át, mint az MSZMP Központi Bizottságának akkori titkára. A megnyitáskor Mónus Imre volt az intézmény vezetője.
Az épületet Gara Zsigmond építész tervezte (Hajdúterv).

Sillye Gábor "1831-től Hajdúböszörményben tanult, majd 1833 őszétől négy éven át jogot hallgatott Debrecenben. Ezután Nagyváradra ment, ahol a központi szolgabíróságnál, majd a megyénél lett kiadó. 1843-ban Beöthy Ödön mellett országgyűlési írnok volt Pozsonyban...
1847-ben Hajdúböszörménybe költözött, ahol 1848. júniusában országgyűlési képviselőnek választották. Nem sokkal ezután a nemzeti kormány kormánybiztosnak nevezte ki a Hajdú-kerületbe katonaállítás végett. Ő szervezte meg az 52. és 53. Bocskai zászlóaljakat, és a 16. huszárezredet. 1849-ben a Hajdu-kerület főkapitányává és a nemzetőrség főparancsnokává neveztetett ki."

A szobrászról: http://artportal.hu/lexikon/muveszek/hondromatidisz-rigasz
Források:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Sillye_G%C3%A1bor

Cím alapján hasonló

"Sillye Gábor" c. alkotás fotói Hajdúböszörmény településről

Feltöltő
Azonosító
21428
Feltöltve
2009.07.02. 17:38

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Sillye Gábor" c. alkotás fotói Hajdúböszörmény településről

Hondromatidisz Rigasz szignója
Feltöltő
Azonosító
21429
Feltöltve
2009.07.02. 17:39
Képinfó
Szignó a képen

21430

21431
Feltöltve
2009.07.02. 17:40

166044
Feltöltve
2014.05.17. 22:20
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/6 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Sillye Gábor" c. alkotás fotói Hajdúböszörmény településről

Feltöltő
Azonosító
166045
Feltöltve
2014.05.17. 22:20
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/4 • ISO500

166047
Feltöltve
2014.05.17. 22:21
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/4 • ISO500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Összesen 7 fotó

Műlap története

09.07.02. 21:30
Kotricz Tünde (TundeK62) publikálta "Sillye Gábor" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.