Halas szökőkút
Orgona utca
A szökőkút Kaposfüreden, a Kaposfüredi út (milyen találó név :) és az Orgona utca találkozásánál lévő kis téren áll. Az alkotás fő eleme egy fehér márványból készült, 4 darabból álló halas kompozíció. A négy elem egy gömb formát ad ki. Össszesen 5 db halat fedezhetünk fel az íveken. A legtöbbön egy hal van, ám az egyiken kettő. A nem szabályos gömb belsejéből víz tör fel, amely lefolyik a talapzatra, amely egy szabálytalan vörös mészkő tömb. Ennek jobb oldalán az "56"-os szám található, valamint egy Krisztogram. A másik, bal oldalon pedig a "06"-os évszámot fedezhetjük fel, és még valamilyen formát, amelyet nem sikerült beazonosítanom, szerintem szőlő lehet. Nem tudom, de lehet hogy a két évszám miatt a mű kapcsolódik az 1956-os forradalomhoz, erről azonban nem találtam semmit. A teljes alkotás egy kör alakú, kockakővel kirakott, befelé mélyülő vízimedencében található, amely illeszkedik a tér burkolatához.
A szökőkút eredetileg 2006-ban készült. Viszont akkor még egy másik halas kompozíció volt rajta, amely három, fémrúdon lévő halat (szerintem pontyot, legalábbis az alapján amit a Google Mapsen láttam) ábrázolt. [1] Ám ezt a művet gyakran megrongálták, ezért az önkormányzat egy új alkotás létrehozása mellett döntött. Ezért felkérték a kaposvári szobrászművészt Kling Józsefet (1946-2024), hogy alkossa meg az új halakat. A talapzat a régi maradt, és erre került egy új plasztika. A szökőkutat a teljes felújítás mellett vízkőmentesítették is. Az alkotást 2024. augusztus 12-én üzemelték be és adták át. [2]
Sajnálatos módon a kút alkotója Kling József, az új plasztika elkészítése után néhány héttel, 78 éves korában elhunyt, így ez az utolsó alkotása. :( [3]
Hálás köszönet Évának a képekért!
[2] Az új alkotásról: https://www.facebook.com/share/1CGYiBXmHp/
[3] Kling József halála: https://kaposvarmost.hu/hirek/kaposvari-hirek/2024/09/02/elhunyt-kling-jozsef-kaposvari-szobraszmuvesz.html

"Halas szökőkút" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

(Kling József)