A holodomor áldozatainak emlékműve

Budapest, V. kerület, Március 15. tér

Budapest
V. kerület, Március 15. tér
A parkban a szerb templom előtt

Avatás2009

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Neszták Béla
2009.05.08. 13:14
Kb. 300 cm magas gyertyát ábrázoló márvány alkotás, talapzatán körben sárgaréz lemezeken a felállítás indokai. Április 29-én avatták fel az emlékművet Viktor Juscsenkó ukrán államelnök jelenlétében. HOLODOMOR = 8 millió ukrán ember halálára utal, akiket 1932-33 ban éheztetéssel halálra kínoztak.
Dénes Ildikó
2018.02.01. 16:41
„A "holodomor" szót kifejezetten az ukrán területeken végbement éhínségre használja a világ.”
1932 „december 6-án új rendszabályokat hoztak az ukrán falvak ellen, amelyek alulteljesítették a gabonabegyűjtési tervet: nem kaphattak ellátást sem élelemből, sem egyéb árukból, a helyszínen talált élelmet és gabonát elrekvirálták, betiltották a kereskedelmet, majd mindezek után a pénzt is elvették…. Nem törődtek azzal sem, a parasztoknak maradt-e élelmük a saját ellátásukra és magjuk a következő vetéshez…..
Az ukrán vidéket, a világ egyik legtermékenyebb mezőgazdasági területét, néhány hónapon belül általános éhínség sújtotta.”
„Molotov azt is elrendelte, hogy ha egy ukrán faluban már nem maradt gabona, vigyék el a burgonyát, zöldségeket és az egyéb megtalált élelmet.”
„A szovjet kormány cáfolta az éhínségről szóló jelentéseket. A külföldi újságíróknak megtiltották, hogy a régióba utazzanak…… hogy megelőzzék az éhínségről a sajtóban való hírek terjedését, megtiltották a be-és kiutazást Ukrajnából és Don környéki területekről……
1982-ben ismerték el hivatalosan Moszkvában a nagy ukrán éhínség tényét, habár azt az 1932-33-ban bekövetkezett állítólagos „szárazsággal” indokolták.
2006. november 28-án az ukrán parlament törvényt fogadott el, amely szerint a mesterségesen előidézett éhínség az ukrán nép ellen elkövetett népirtás volt.” http://amirolatortenelem.blog.hu/2015/09/24/holodomor_az_ukran_holokauszt

Az emlékmű felállításának oka: 2008-ban Viktor Juscsenko és Sólyom László megállapodtak abban, hogy felépülhet a Vereckei emlékmű, ennek ellentételezése a budapesti Tarasz Sevcsenko szobor és az ukrán holodomor emlékmű. https://books.google.hu/books?id=EfmiBQAAQBAJ&pg=PA93&lpg=PA93&dq=ukr%C3%A1n+holodomor+eml%C3%A9km%C5%B1&source=bl&ots=4yNhCrlr6i&sig=KEqFZ09k1QXEJV1c5XxAujKIZGA&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwj636bm-ITZAhUFLlAKHfSyCGcQ6AEIWTAK#v=onepage&q=ukr%C3%A1n%20holodomor%20eml%C3%A9km%C5%B1&f=false 93. oldal

Az emlékmű felavatása a Rondó 2009. május 21.-i TV adásban látható https://nava.hu/id/809082/

Neszták Béla készítette a műlapot

Kapcsolódó
http://hu.wikipedia.org/wiki/Holodomor

Cím alapján hasonló

"A holodomor áldozatainak emlékműve" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
18039
Feltöltve
2009.05.08. 13:16

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 09.05.08. 13:16

18041

18043
Feltöltve
2009.05.08. 13:18

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 09.05.08. 13:18

"A holodomor áldozatainak emlékműve" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
18044
Feltöltve
2009.05.08. 13:19

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 09.05.08. 13:19

"A holodomor áldozatainak emlékműve" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
18045
Feltöltve
2009.05.08. 13:20

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 09.05.08. 13:20

"A holodomor áldozatainak emlékműve" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
18047
Feltöltve
2009.05.08. 13:21

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 09.05.08. 13:21

"A holodomor áldozatainak emlékműve" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
18161
Feltöltve
2009.05.09. 13:07

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 09.05.09. 13:07

"A holodomor áldozatainak emlékműve" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
302883
Fotózva
2018.01.01. 18:25
Feltöltve
2018.02.01. 16:44
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/4 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.02.01. 16:44

"A holodomor áldozatainak emlékműve" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
302884
Fotózva
2018.01.01. 18:28
Feltöltve
2018.02.01. 16:45
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/15 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.02.01. 16:45

302885
Fotózva
2018.01.01. 18:26
Feltöltve
2018.02.01. 16:45
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ360/100 • 1/28 • ISO400

302886

302887
Fotózva
2018.01.01. 18:27
Feltöltve
2018.02.01. 16:46

Dénes Ildikó 18.02.01. 16:46

"A holodomor áldozatainak emlékműve" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
303129
Fotózva
2018.01.01. 18:26
Feltöltve
2018.02.03. 17:39
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/15 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.02.03. 17:39

"A holodomor áldozatainak emlékműve" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
303130
Fotózva
2018.01.01. 18:27
Feltöltve
2018.02.03. 17:40
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/15 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.02.03. 17:40

303131

303132
Fotózva
2018.01.01. 18:28
Feltöltve
2018.02.03. 17:41
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/45 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.02.03. 17:41

"A holodomor áldozatainak emlékműve" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
180687
Fotózva
2012.10.24. 13:02
Feltöltve
2014.09.23. 01:29
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ80/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

12.10.24. 13:02

"A holodomor áldozatainak emlékműve" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
303178
Fotózva
2018.01.01. 18:27
Feltöltve
2018.02.04. 17:29
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ360/100 • 1/28 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.02.04. 17:29
Összesen 18 fotó

Műlap története

18.12.29. 13:17
Megérintettem az "A holodomor áldozatainak emlékműve" alkotást!
18.09.22. 12:31
Megérintettem az "A holodomor áldozatainak emlékműve" alkotást!
18.07.12. 13:20
Megérintettem az "A holodomor áldozatainak emlékműve" alkotást!
18.02.02. 16:41
Az "A holodomor áldozatainak emlékműve" műlap gondozása átadásra kerültDénes Ildikó tagunknak.
18.02.02. 16:36
Az "A holodomor áldozatainak emlékműve" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
18.02.02. 16:33
Az "A holodomor áldozatainak emlékműve" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
17.05.16. 14:23
Megérintettem az "A holodomor áldozatainak emlékműve" alkotást!
17.04.04. 18:26
Megérintettem az "A holodomor áldozatainak emlékműve" alkotást!
15.06.07. 15:01
Megérintettem az "A holodomor áldozatainak emlékműve" alkotást!
14.09.23. 01:29
1 új fotót töltöttem az "A holodomor áldozatainak emlékműve" műlaphoz!
09.05.11. 10:51
A közösség publikálta Dénes Ildikó "A holodomor áldozatainak emlékműve" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.