Szinevéri-tó "(ukránul Озеро Синевир [Ozero Szinevir]) az Északkeleti-Kárpátok legnagyobb tava, a Talabor folyó völgye fölött, a tengerszint felett 989 méter magasan, a Tóhegy lábánál található... A Szinevéri-tó környéke 1989 óta természetvédelmi terület." ^[1]

2017-ben Kárpátalján jártunk kerékpáros túrán, akkor jutottam el többek között a Szinevéri-tóhoz is.
A csodálatos természetvédelmi területén fekvő völgyben, kékesen fénylő vizű tó Északnyugati partján áll a szoborkompozíció.
Színy és Vér legendájának monumentális emlékműve, egy-egy vörösfenyő tömbből, teknőszerűen kifaragott alkotás. (Más források szerint mahagóni fából készült, a helyszínen látva én fegyőre tippelnék.) Méretei, körülbelül 13 méter magas és 30 tonna súlyú, a tóparton beton talapzaton hengeres vasból készült tartószerkezeten áll. Keresztben egy faragott gerenda tartja össze a két alakot formáló oszlopokat. Mindkét oszlopot toronyszerű fazsindellyel védik az időjárástól.
A bal oldalon Vér a bajszos pásztorfiú alakja domborodik, kezében hosszú kampós pásztorbotot tart, fején kalappal vállán egy madár ül. Előtte a földön két kis bárány lábán bocskor, ruházatának középső részén szív alak látszik. A faragás hatterében növényi minták láthatók. Én hiányolom a pásztorsípot, melyről a legenda szól.
A leány fején kendővel áll, vállán hosszú kabát alul szoknyát visel, kezében könyvet tart. Lábainál egy őzike, melynek kis gidája térden szopik éppen. Feje felett galamb motívum, mely egy növényről bogyót csipeget. Mindkét alak felett Cirill betűkkel vésett nevük olvasható.
Az oszlopokat összetartó kereszt gerenda mindkét oldalán, a fém rögzítések körül egy egy faragott pecsétszerű minta látható: elöl egy halat és vízinövényeket ábrázoló, hátul pedig a napot faragták bele a művészek.

Az alkotó páros kárpátaljai szobrászművészek, Szanics huzamosabb ideig élt és alkotott hazánkban. ^[4] Az alkotás méretét tekintve egyedülálló, 1978-ban készült, jó állapotú, avatásával kapcsolatban nem leltem bővebb információra. ^[3]

"Legenda
Valamikor, réges-régen az e vidéket birtokló grófnak egy csodálatosan szép leánya volt. A leány káprázatosan kék szemeiben a Kárpátok tiszta égboltjának mérhetetlen kéksége tükröződött, ezért nevezték el Színynek, ami magyarul kéket jelent. Egy alkalommal, amikor a gróf a hegyi pásztorok és favágók munkáját ellenőrizte, vele tartott leánya is. Színy virágot szedett az erdei tisztáson, amikor egy pásztorsíp fülbemászó dallama ütötte meg a fülét. Lábai önkéntelenül is a zeneszó irányába vitték, s egy tisztáson megpillantotta a pásztorsípon önfeledten játszó pásztorlegényt. A legény észrevette a leányt, félbeszakítva játékát megkérdezte:
- Te ki vagy?
- Én, Színy vagyok s ezek a hegyek és erdők apám birtokai. És te, ki vagy?
- Én Vér vagyok, a gróf pásztora.
A leány megkérte a legényt, folytassa játékát. A fiú örömmel tett eleget a kérésnek egészen alkonyatig gyönyörködött a leány a pásztorsíp csodálatos hangjában. Amikor elbúcsúztak, Színy megígérte Vérnek, hogy máskor is meglátogatja. A többszöri titkos találkozás során kapcsolatuk mély érzelmi tartalommal töltődött. A gonosz emberek irigysége határtalan volt, és a fiatalok viszonyát beárulták a grófnak. A gróf megtiltotta leányának, hogy egy rangjához méltatlan pásztorfiúval találkozzon. A legény várta a találkát Színnyel, helyette azonban a gróf szolgái érkeztek. A pásztorsípon játszó legényt észrevétlenül, hátulról közelítették meg, majd a hegyről egy nagy követ gördítettek reá. Amint a leány erről tudomást szerzett, rohant erdőkön, hegyeken át a tett színhelyére, ott átölelte a legényt eltakaró követ, és zokogott. Csak sírt és sírt, folytak a könnyei, mígnem a tisztáson egy tavat képeztek, ugyanolyan kéket, mint az ő szemei, ugyanolyan kéket, mint a Kárpátok feletti égbolt. Az emberek a tavat a szerelmesekről Szinevérnek nevezték el." ^[2]

---