Hajdúböszörmény-Bodaszőlő
További képek a Fotólistában

A Baltazár-kúria parkjában, az épülettel szemben

Avatás1930

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Nem köztéri:Egyéb kert, park vagy udvar
Hőgye Lajos
2020.02.12. 08:37
A hajdúböszörményi születésű Baltazár Dezső református püspök 137 holdas bodaszőlői birtokán késő klasszicista, szecessziós díszítőelemekkel díszített kúriát emeltetett.[1] Elkészülte után az avatóünnepséget 1925 augusztus 29-én tartották meg; ez alkalomból még üdvözlővers is született Baja Mihály: Zeleméren címmel[2]. Ekkor került szintén felavatásra az épület parkja, amelyben elhelyezésre került ez a szecessziós jellegű szoborpár díszítményként, a tulajdonos tudomány, illetve a könyvek utáni szeretetét bemutatva, nagy könyvtárára utalva. A gondozott parkban e két alkotás ma is hasonló "funkciót" lát el. A Városi Értéktár bizottság az épületet és környezetét felvette a védendő értékek listájára 2017-ben.
Források:
[1] http://www.hbmo.hu/ertektar/ertekoldal.aspx?ertekazon=137
[2] Leel-Össy Lóránt: Baltazár Dezső a püspök, magánkiadás, 2000 ISBN 9636406650 262-263. o.

Hőgye Lajos műlapja

Közös gyűjteményben
Állatszobrok

Cím alapján hasonló

"Bölcs baglyok" c. alkotás fotói Hajdúböszörmény-Bodaszőlő településről

Feltöltő
Azonosító
395426
Feltöltve
2020.02.10. 11:42
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/100 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos 20.02.10. 11:42

"Bölcs baglyok" c. alkotás fotói Hajdúböszörmény-Bodaszőlő településről

Feltöltő
Azonosító
395427
Feltöltve
2020.02.10. 11:43
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/80 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos 20.02.10. 11:43

"Bölcs baglyok" c. alkotás fotói Hajdúböszörmény-Bodaszőlő településről

Feltöltő
Azonosító
395428
Feltöltve
2020.02.10. 11:43
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO100

395429
Feltöltve
2020.02.10. 11:45
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/50 • 4.3mm • ISO100

Hőgye Lajos 20.02.10. 11:45

395430

395431
Feltöltve
2020.02.10. 11:46

Hőgye Lajos 20.02.10. 11:46

"Bölcs baglyok" c. alkotás fotói Hajdúböszörmény-Bodaszőlő településről

Feltöltő
Azonosító
395432
Feltöltve
2020.02.10. 11:47
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos 20.02.10. 11:47

"Bölcs baglyok" c. alkotás fotói Hajdúböszörmény-Bodaszőlő településről

Feltöltő
Azonosító
395433
Feltöltve
2020.02.10. 11:48
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/50 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos 20.02.10. 11:48

"Bölcs baglyok" c. alkotás fotói Hajdúböszörmény-Bodaszőlő településről

Feltöltő
Azonosító
395434
Feltöltve
2020.02.10. 11:49
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos 20.02.10. 11:49

"Bölcs baglyok" c. alkotás fotói Hajdúböszörmény-Bodaszőlő településről

Feltöltő
Azonosító
395435
Feltöltve
2020.02.10. 11:49
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/40 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos 20.02.10. 11:49
Összesen 10 fotó

Műlap története

13 napja
A közösség publikálta Hőgye Lajos "Bölcs baglyok" c. műlapját!
15 napja
A "Bölcs baglyok" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.