Pusztaszabolcs, Templom tér
További képek a Fotólistában

Pusztaszabolcs
Templom tér
Pusztaszabolcsi Szent Imre-templom

Avatás2015. november 15.

Borsos Béla (üvegművész, közreműködő)

Nem köztéri:Templombelső
Dr. Pinczés Sándor
2019.07.11. 10:17
A legtöbb nevet fölsoroló üvegtábla – egyben az utolsó. Ennél a táblánál végérvényesen megszűnhet az aggodalmam, hogy a hármas tagolás – nehezíti ugyan – akadálya lenne az átható, így egységbefoglaló alakításnak. A fölső ablakhármas esetében mintegy palást köti össze a függőleges táblákat, az alsó üveghármason egy neveket tartalmazó ív köt össze.
A középső fölső tábla Krisztus képpel nyit, Krisztus a trónon. IC XC. A Pantokrátor. Az ítélő Krisztus. A keleti ortodoxiában a legszélesebb körben használt Christogram egy négybetűs ICXCrövidítés - a görög szavak „Jézus Krisztus” hagyományos rövidítése (azaz minden egyes ΙΗΣΟΥΣ ΧΡΙΣΤΟΣ - írott szó első és utolsó betűje). A három ablaktábla együtt egy palást keretet ad.
Ezt követően egy nagyon összetett tablót láthatunk. A nevek évszázadokat, vallási és polgári tevékenységeket fognak át – érdekes szimbólumokkal. A tervezéskor feltett kérés: „Az ábrázolandó személyekre örömmel fogadunk javaslatokat akár a XX. századból is.”
1. ablak:
Prágai Szt. Ágnes, Szent Ágnes portréja szerepelt az 1993 és 2011 között forgalomban lévő cseh 50 koronás bankjegy előoldalán.
Szt. Erzsébet, Árpád-házi Szent Erzsébet, II. András magyar király és Merániai Gertrúd lánya.
Alatta megbúvik Spányi Antal püspök és Baltási Nándor esperes neve. A pusztaszabolcsi római katolikus templom, amelynek ólomüveg ablakait Spányi Antal megyéspüspök áldotta meg. Az üvegablakok koncepcióját a templom plébánosa, Baltási Nándor esperes gondolta végig.
Portugáliai Szt. Erzsébet pecsétje alatt Pergel Andrea és Soltész Miklós államtitkár neve. Pergel Andrea a Szent Imre templom elemei (orgona) Pusztaszabolcsi Értéktárba való fölvételének javaslattevője.
2. ablak
Skóciai Szt. Margit, magyar származású skót királyné, aki III. Malcolm második feleségeként nagy befolyást gyakorolt a kora középkori Skóciaegészére.
Alatta Prokopp Mária neve. „Prokopp Mária művészettörténész, egyetemi tanár röviden bemutatta a 10 tablónak is tekinthető üvegablakot, amelynek koncepcióját a templom plébánosa, Baltási Nándor esperes gondolta végig.”
Nápolyi Mária, Árpád-házi Mária vagy Magyarországi Mária az Árpád-házbólszármazó magyar királyi hercegnő, V. István magyar király és Kun Erzsébet leánya.
3. ablak:
Szent Kinga, Árpád-házi Szent Kinga, Árpád-házi királylány, magyar szent. IV. Béla király lánya, Szent Margit és Boldog Jolánnővére, Lengyelország és Litvánia védőszentje.
Szt. Margit, Árpád-házi Szent Margit, IV. Béla magyar király és Laszkarisz Mária bizánci császári hercegnő leánya, Árpád-házi Szent Erzsébetunokahúga.
alatta Domonkos László és Borsos Béla alkotók neve. „Az ólomüveg ablakokat, melyek Magyarország történelmét meghatározó szenteket, vértanúkat és kiemelkedő személyeket ábrázolnak, Domonkos László készítette.” Borsos Béla végezte a kivitelező munkákat.
Szt. Piroska. „Bár az ortodox egyház avatta szentté, Piroskát magyar szentként tiszteljük.” Az 1104 évszám a férjhez adásához köthető, amikoris II. (Komnénosz) János bizánci császár felesége lett.
Szt. Hedvig, Anjou Hedvig lengyel királynő, I. (Nagy) Lajos magyar király kisebbik leánya, akit – humanitárius cselekedetei nyomán – alattvalói már halála után szentként kezdtek el tisztelni.
Köztük megbúvik Bán Mária és L. Simon László neve. „A pusztaszabolcsiak összefogása mellett L. Simon László államtitkár is támogatta az üvegablakok elkészítésének folyamatát.”( L. Simon László a Miniszterelnökség kulturális örökségvédelemért felelős államtitkára.)
Források:
https://www.newworldencyclopedia.org/entry/Christogram#ICXC
https://www.pusztaszabolcs.hu/index.php?start=136
https://www.pusztaszabolcs.hu/index.php/component/content/frontpage/frontpage?start=140
https://www.perkata.hu/2015/11/pusztaszabolcsi-templom-olomuveg-ablakainak-megaldasa/
http://www.barokkorgona.hu/index.php/olomuevegablakok
https://www.magyarkurir.hu/hirek/puspoki-aldas-az-uj-pusztaszabolcsi-templomablakokra-kepriport
https://pusztaszabolcs.hu/dokumentumok/ertektar/A_pusztaszabolcsi_Szent_Imre_romai_katolikus_templom_barokk_orgonaja.pdf
https://hu.wikipedia.org/wiki/Pr%C3%A1gai_Szent_%C3%81gnes#Eml%C3%A9kezete
https://hu.wikipedia.org/wiki/Sk%C3%B3ciai_Szent_Margit
https://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%81rp%C3%A1d-h%C3%A1zi_M%C3%A1ria_n%C3%A1polyi_kir%C3%A1lyn%C3%A9
https://archiv.katolikus.hu/szentek/piroska.html
http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1399_julius_17_szent_hedvig_lengyel_kiralyno_halala/

Tagi gyűjteményben
Üvegablakok

Cím alapján hasonló

"X. ablakhármas" c. alkotás fotói

Alkotó
Domonkos László (tervező)Borsos Béla (üvegművész, közreműködő)
Település
Pusztaszabolcs
Feltöltő
Azonosító
363054
Feltöltve
2019.07.01. 11:41
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ45/10 • 1/80 • 14.5mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.07.01. 11:41

"X. ablakhármas" c. alkotás fotói

Alkotó
Domonkos László (tervező)Borsos Béla (üvegművész, közreműködő)
Település
Pusztaszabolcs
Feltöltő
Azonosító
363055
Feltöltve
2019.07.01. 11:41
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ56/10 • 1/80 • 55.4mm • ISO1000

363056
Feltöltve
2019.07.01. 11:41
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ56/10 • 1/125 • 55.4mm • ISO1250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.07.01. 11:41

"X. ablakhármas" c. alkotás fotói

Alkotó
Domonkos László (tervező)Borsos Béla (üvegművész, közreműködő)
Település
Pusztaszabolcs
Feltöltő
Azonosító
363057
Feltöltve
2019.07.01. 11:41
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ56/10 • 1/80 • 55.4mm • ISO400

363058

363059

363060
Feltöltve
2019.07.01. 11:41
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ56/10 • 1/80 • 55.4mm • ISO500

363061

363062
Feltöltve
2019.07.01. 11:41
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ56/10 • 1/100 • 98.3mm • ISO1000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.07.01. 11:41

"X. ablakhármas" c. alkotás fotói

Alkotó
Domonkos László (tervező)Borsos Béla (üvegművész, közreműködő)
Település
Pusztaszabolcs
Feltöltő
Azonosító
363063
Feltöltve
2019.07.01. 11:41
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ56/10 • 1/100 • 98.3mm • ISO640

363064
Feltöltve
2019.07.01. 11:41
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ56/10 • 1/125 • 98.3mm • ISO800

363065
Feltöltve
2019.07.01. 11:41
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ56/10 • 1/100 • 98.3mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.07.01. 11:41
Összesen 12 fotó

Műlap története

23.07.13. 10:48
Megérintettem a "X. ablakhármas" alkotást
23.06.25. 17:42
Megérintettem a "X. ablakhármas" alkotást
19.07.26. 10:45
Megérintettem a "X. ablakhármas" alkotást
19.07.11. 10:17
Dr. Pinczés Sándor publikálta "X. ablakhármas" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.