Pusztaszabolcs, Templom tér
További képek a Fotólistában

Pusztaszabolcs
Templom tér
Pusztaszabolcsi Szent Imre-templom

Avatás2015. november 15.

Borsos Béla (üvegművész, közreműködő)

Nem köztéri:Templombelső
Dr. Pinczés Sándor
2019.07.03. 16:10
Zichy Lívia Klára grófnő földet adományoz a plébániának, ahol vitéz Irsy László budapesti építész tervei szerint kezdődik meg az építkezés 1936. október 1-én. A templom nevezetessége a barokk orgona, melyet eredeti állapotára visszaállítottak és 2003-ban a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal műemlékké nyilvánított.
A Pusztaszabolcsi Szent Imre-templom üvegablakainak megújítására 2010-ben adtak be pályázatot.
A templomba lépve káprázatos látványban részesül a szemlélődő.
Összefoglalóan talán az oktatói és a tudományos munka jellemzi az ablaktáblán megjelenő személyeket. Ezen túlmenően az építészeti megoldás miatt hármas tagolású ablak ornamentikás összekötését láthatjuk a fölső üvegszegmenseket átívelő világos díszítéssel.
1. ablak:
Villax Ferdinánd Ocist, (O.Cist., a ciszterci rend rövidítése, teljes latin neve Sacer Ordo Cisterciensis) „Ferdinánd apát uralkodása idején a Zirci ciszterciusok tanítási és tanítási tevékenysége virágzott.„
Békefi Remig Ocist, ciszterci szerzetes, pap, zirci apát, történetíró, neveléstörténész, egyháztörténész, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja.
2. ablak:
Barkóczy Ferenc, ölcselettudor, esztergomi érsek, helytartósági tanácsos és a Szent István rend nagykeresztes vitéze.
Simon Antal SP; (SP Ordo Scholarum Piarum, Kegyes Iskolák Rendje, piaristák)
Piarista tanár, a Váczi Királyi Siketnéma-Intézet alapítója és első igazgatója. Hírnevet nem elsősorban a siketek gyógyító-nevelése terén szerzett magának, hanem az olvasás-írás tanítására kialakított írva-olvastató eljárásával, amit a világon elsőként dolgozott ki, illetve az első magyar nyelvű fonetikai munkájával.
Jedlik Ányos OSB; (A bencések, másképp: Szent Benedek-rend, vagy egyszerűen: bencés rend – teljes latin nevén: Ordo Sancti Benedicti) természettudós, feltaláló, bencés szerzetes, kiváló oktató. Makó Pál SJ, (SJ: jezsuiták, latinul: Societas Jesu). „Matematikus és fizikus, jezsuita tanár, utóbb világi pap és egyetemi tanár. Részt vett a Ratio Educationis (1777) kidolgozásában.”
3. ablak:
Ráskay Lea OP; A Nyulak szigeti domonkos apácakolostorban tevékenykedett a XVI. század elején ,ahol a magyar nyelvű irodalom egyik legfontosabb központja volt, hiszen ott keletkezett a legrégibb magyar nyelvű kódexek java része. Ráskay Lea kódexmásoló volt.
Molnár János SJ, „Bölcseleti és teológiai doktor, később apát, költő, író, szerkesztő, a magyar nyelvű ismeretterjesztő irodalom jeles egyénisége.”
Források:
https://pusztaszabolcs.hu/dokumentumok/ertektar/Szent_Imre_templom.pdf
https://hu.wikipedia.org/wiki/Szinte_G%C3%A1bor_(fest%C5%91)
http://www.salwex.hu/termek/olomuveg-pusztaszabolcs_szent_laszlo_olomuveg_egetett_uvegfestes
http://pusztaszabolcs.eu/pusztaszabolcsi_romai_katolikus_plebania
http://barokkorgona.hu/index.php/olomuevegablakok
https://www.perkata.hu/2015/11/pusztaszabolcsi-templom-olomuveg-ablakainak-megaldasa/
https://www.magyarkurir.hu/hirek/puspoki-aldas-az-uj-pusztaszabolcsi-templomablakokra-kepriport
http://www.zisterzienserlexikon.de/wiki/Villax,_Ferdinand
https://www.google.hu/search?ei=uWscXearNKvprgSflqjgBw&q=o.cist&oq=O.Cist&gs_l=psy-ab.1.0.0j0i30l2j0i10i30j0i30l4.21967.21967..26839...0.0..0.77.77.1......0....2j1..gws-wiz.......0i71.gZQ3USVS2VA
https://hu.wikipedia.org/wiki/B%C3%A9kefi_Remig
https://hu.wikipedia.org/wiki/Bark%C3%B3czy_Ferenc_(%C3%A9rsek)#Munk%C3%A1i

Cím alapján hasonló

"VIII. ablakhármas" c. alkotás fotói Pusztaszabolcs településről

Feltöltő
Azonosító
363034
Feltöltve
2019.07.01. 11:25
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ47/10 • 1/80 • 16.6mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.07.01. 11:25

"VIII. ablakhármas" c. alkotás fotói Pusztaszabolcs településről

Feltöltő
Azonosító
363035
Feltöltve
2019.07.01. 11:25
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ56/10 • 1/80 • 62.7mm • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.07.01. 11:25

"VIII. ablakhármas" c. alkotás fotói Pusztaszabolcs településről

Feltöltő
Azonosító
363036
Feltöltve
2019.07.01. 11:25
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ56/10 • 1/125 • 55.4mm • ISO1250

363037
Feltöltve
2019.07.01. 11:25
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ56/10 • 1/80 • 55.4mm • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.07.01. 11:25

"VIII. ablakhármas" c. alkotás fotói Pusztaszabolcs településről

Feltöltő
Azonosító
363038
Feltöltve
2019.07.01. 11:25
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ56/10 • 1/80 • 55.4mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.07.01. 11:25

"VIII. ablakhármas" c. alkotás fotói Pusztaszabolcs településről

Feltöltő
Azonosító
363039
Feltöltve
2019.07.01. 11:25
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ56/10 • 1/80 • 55.4mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.07.01. 11:25

"VIII. ablakhármas" c. alkotás fotói Pusztaszabolcs településről

Feltöltő
Azonosító
363040
Feltöltve
2019.07.01. 11:25
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ56/10 • 1/80 • 55.4mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.07.01. 11:25

"VIII. ablakhármas" c. alkotás fotói Pusztaszabolcs településről

Feltöltő
Azonosító
363041

363042
Feltöltve
2019.07.01. 11:25
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ56/10 • 1/100 • 115mm • ISO800

363043

Összesen 10 fotó

Műlap története

07.26. 10:45
Megérintettem a "VIII. ablakhármas" alkotást!
07.04. 19:52
A főszerkesztők Példás műlapnak szavazták meg a "VIII. ablakhármas" feltöltésünket!
07.03. 16:10
Dr. Pinczés Sándor publikálta "VIII. ablakhármas" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.