Szent Margit legendája

Budapest, Margitsziget, Zielinski Szilárd stny.,
Archív képek
További képek a Fotólistában

Budapest
Margitsziget, Zielinski Szilárd stny.,
A szálló Ybl-termében, a bejárattal szemközti falat borítja.

Felállítás1968

Kondor Béla (festőművész)

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Göröntsér Vera
2019.05.13. 18:52
Régen tudom, de a szomszédos hotelben tett látogatásomkor is felhívták figyelmemet a Nagyszállóban található pannóra. Mentem is volna, de... Majd megjelent a Feltöltési ötletek közt, ami újabb lökést adott. Köszönöm Verrasztó Gábornak, hogy megadta ezt a segítséget. Az "attrakció" persze, a bejutás volt, hiszen az Ybl-terem többnyire zárva van, rendezvények változó időpontban, ill. amikor érkeztem, éppen nem volt. Segítséget kaptam, ezúton is köszönöm! Nem mélyedek el a részletekben, annyi: első lépésként a terem nyílt meg, másodikként – némi mozgósítás, létra szállítás és karbantartói közreműködés után – a függönyt összetartó kapocs lekerült odaföntről... Kicsit időigényes, mégis szép emlékű kalandként éltem meg.
Később ért el a döbbenet, egy ilyen összetett és elvont alkotást hogyan lehet bemutatni vajon? Segítséget találtam az első forrásban megszólaló (jelelt és feliratos) videó részletes bemutatásában, műértő elemzésében.

Az alkotás alapgondolata Szent Margit világa/legendája, a középkor és a '60-as évek koránig vezető "idő" ábrázolása. Meglepő érdekesség, hogy az ábrázolás részletei, a figurák és az egyes motívumok nem követnek valamiféle egységes időrendet. A helyleírást egyrészt a középső, alsó mezőben ábrázolt nyulak sokasága adja (értsd Nyulak szigete).
Az alkotás jobb oldalán a témát Szent (írásos alakjában Boldog) Margit legendájának megjelenítése adja, aki a trombitáját fújó szárnyas angyal (vagy éppen sziluettje?) figurájában tűnik fel. Környezetében apácatársai, a kolostor jelenik meg, a kor "leírásához" köthető még a vitorlás hajó (míg ettől kissé jobbra a konflist egy traktor húzza).
A bal oldali részen a "jelen"(60-as évek) felé: szerelmesek összebújva, de századfordulót idéző ruházatban. Az örök téma, a sziget sajátja, romantikus találkozók, összebújások színhelye. A történelmi korszakot a technika, itt egy gőzhajó támasztja alá (míg ettől jobbra egy ló-vontatta kocsi képez kontrasztot). Persze, fontos elem a kép alján kéklő Duna, az eltérő idősíkok összekötője.

A középkori témát erősíti az egyszínű arany háttér, bár a felső mezőben felbukkanó vadászó, ill. íjazó harcosok lehet, még korábbi korszakot idéznek. A főbb alakok elhelyezése színpadszerű, részleteiben mégis megjelenik a mozgás. Az egész ábrázolás nem más, mint játék a múlt és jelen szimbolikájával – úgy a történetiség, mint a megidézett korok technikai eszközeivel alátámasztva.
Az alkotás elé (végül) kihelyezett tábla szerint, a tábla a "Szent Margit legendáját" alkotója életműve "legnagyobb vallási témájú" művének jelzi.

Lehet, legenda a legendában: a művész saját magát is megjelenítette az alkotáson. Pontosabb infó nincs, így lehet találgatni. Meglehet a fent, középen tépelődő szárnyas angyal, vagy a szerelmesek oldalán repkedő párja (Kupidó álcájában), vagy éppen az ellenkező oldalon, nagy-nehezen a függöny takarásából feltárt, velocipédon a kép középpontja felé igyekvő, hegyes szakállú sötét figura, aki vöröslő szemével Rád néz! (?)
Források:
Műelemzés (Szőnyeg-Szegvári Eszter művészettörténész) https://budapestvideo.hu/video/szent-margit-a-nagyszalloban
További linkek
Szent Margit, ill. Boldog Margit 13. században írt legendájáról: https://www.danubiushotels.com/hu/magazin/szent-margit-legendaja

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Szent Margit legendája" c. alkotás fotói

Alkotó
Kondor Béla (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
354818
Feltöltve
2019.05.12. 17:50
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.05.12. 17:50

"Szent Margit legendája" c. alkotás fotói

Alkotó
Kondor Béla (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
354693
Feltöltve
2019.05.12. 11:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.05.12. 11:27

354694
Feltöltve
2019.05.12. 11:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.05.12. 11:27

"Szent Margit legendája" c. alkotás fotói

Alkotó
Kondor Béla (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
354695
Feltöltve
2019.05.12. 11:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.05.12. 11:27

"Szent Margit legendája" c. alkotás fotói

Alkotó
Kondor Béla (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
354696
Feltöltve
2019.05.12. 11:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • 4.4mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.05.12. 11:27

"Szent Margit legendája" c. alkotás fotói

Alkotó
Kondor Béla (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
354698
Feltöltve
2019.05.12. 11:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/60 • 19.4mm • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.05.12. 11:27

"Szent Margit legendája" c. alkotás fotói

Alkotó
Kondor Béla (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
354716
Feltöltve
2019.05.12. 11:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/40 • 4.7mm • ISO1250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.05.12. 11:30

"Szent Margit legendája" c. alkotás fotói

Alkotó
Kondor Béla (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
354717
Feltöltve
2019.05.12. 11:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/25 • 11.3mm • ISO2500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.05.12. 11:30

"Szent Margit legendája" c. alkotás fotói

Alkotó
Kondor Béla (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
354719
Feltöltve
2019.05.12. 11:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/30 • 10.1mm • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.05.12. 11:31

"Szent Margit legendája" c. alkotás fotói

Alkotó
Kondor Béla (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
354718
Feltöltve
2019.05.12. 11:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/20 • 6.7mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.05.12. 11:31

"Szent Margit legendája" c. alkotás fotói

Alkotó
Kondor Béla (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
354727
Feltöltve
2019.05.12. 11:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/15 • 9.2mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.05.12. 11:31

"Szent Margit legendája" c. alkotás fotói

Alkotó
Kondor Béla (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
354712
Feltöltve
2019.05.12. 11:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/13 • 10.4mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.05.12. 11:30

"Szent Margit legendája" c. alkotás fotói

Alkotó
Kondor Béla (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
354709
Feltöltve
2019.05.12. 11:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/20 • 8mm • ISO800

354708
Feltöltve
2019.05.12. 11:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/80 • 8mm • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.05.12. 11:30

"Szent Margit legendája" c. alkotás fotói

Alkotó
Kondor Béla (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
354713
Feltöltve
2019.05.12. 11:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/15 • 10.4mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.05.12. 11:30

"Szent Margit legendája" c. alkotás fotói

Alkotó
Kondor Béla (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
354725
Feltöltve
2019.05.12. 11:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/40 • 7.1mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.05.12. 11:31

"Szent Margit legendája" c. alkotás fotói

Alkotó
Kondor Béla (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
354722
Feltöltve
2019.05.12. 11:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.05.12. 11:31

"Szent Margit legendája" c. alkotás fotói

Alkotó
Kondor Béla (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
354723
Feltöltve
2019.05.12. 11:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/125 • 4.3mm • ISO1250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.05.12. 11:31

"Szent Margit legendája" c. alkotás fotói

Alkotó
Kondor Béla (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
354700
Feltöltve
2019.05.12. 11:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • 5.3mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.05.12. 11:27

"Szent Margit legendája" c. alkotás fotói

Alkotó
Kondor Béla (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
354699
Feltöltve
2019.05.12. 11:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/60 • 17.5mm • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.05.12. 11:27

"Szent Margit legendája" c. alkotás fotói

Alkotó
Kondor Béla (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
354697
Feltöltve
2019.05.12. 11:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/100 • 4.4mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.05.12. 11:27

"Szent Margit legendája" c. alkotás fotói

Alkotó
Kondor Béla (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
354724
Feltöltve
2019.05.12. 11:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/40 • 5.9mm • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.05.12. 11:31

"Szent Margit legendája" c. alkotás fotói

Alkotó
Kondor Béla (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
354726
Feltöltve
2019.05.12. 11:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/20 • 14.5mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.05.12. 11:31

"Szent Margit legendája" c. alkotás fotói

Alkotó
Kondor Béla (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
354710
Feltöltve
2019.05.12. 11:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/50 • 15.9mm • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.05.12. 11:30

"Szent Margit legendája" c. alkotás fotói

Alkotó
Kondor Béla (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
354711
Feltöltve
2019.05.12. 11:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/10 • 26.1mm • ISO1000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.05.12. 11:30

"Szent Margit legendája" c. alkotás fotói

Alkotó
Kondor Béla (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
354714
Feltöltve
2019.05.12. 11:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/30 • 18.8mm • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.05.12. 11:30

"Szent Margit legendája" c. alkotás fotói

Alkotó
Kondor Béla (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
354715
Feltöltve
2019.05.12. 11:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/30 • 15.9mm • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.05.12. 11:30

"Szent Margit legendája" c. alkotás fotói

Alkotó
Kondor Béla (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
354720
Feltöltve
2019.05.12. 11:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/25 • 18.8mm • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.05.12. 11:31

"Szent Margit legendája" c. alkotás fotói

Alkotó
Kondor Béla (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
354721
Feltöltve
2019.05.12. 11:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/60 • 14mm • ISO2500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.05.12. 11:31

"Szent Margit legendája" c. alkotás fotói

Alkotó
Kondor Béla (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
354729

354728
Feltöltve
2019.05.12. 11:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/15 • 4.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.05.12. 11:31

Archív fotók

"Szent Margit legendája" c. alkotás fotói

Orig: Bauer János
Alkotó
Kondor Béla (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
355011
Forrás
fortepan.hu
Feltöltve
2019.05.13. 19:53
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.05.13. 19:53
Archív felvétel

355012

Adalék vagy máshol

"Szent Margit legendája" c. alkotás fotói

Alkotó
Kondor Béla (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
355070
Forrás
Budapest folyóirat 1968. június (VI.. évfolyam, 6. szám) június
Feltöltve
2019.05.14. 10:21
Képinfó
Adalék
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.05.14. 10:21
Archív felvétel
Összesen 34 fotó

Műlap története

19.05.14. 10:21
1 új fotót töltöttem a "Szent Margit legendája" műlaphoz
19.05.13. 19:53
2 új fotót töltöttem a "Szent Margit legendája" műlaphoz
19.05.13. 19:36
A "Szent Margit legendája" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.05.13. 18:52
Göröntsér Vera publikálta "Szent Margit legendája" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.