Oka (Oggau), Güterweg Oggau - Altenberg-Satz

Alternatív, helyi címek:Krisztus-kereszt és Mária Magdolna

Oka (Oggau)
Güterweg Oggau - Altenberg-Satz
A Rozália-kápolna mögött

Avatás18. század

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Bertha János
2019.05.05. 12:49
Falvak szélén, utak mentén, mezőkön és szőlőhegyeken gyakran láthatunk kőből, vagy fából faragott szobrokat, kereszteket. A falvak, közösségek vallási életének nélkülözhetetlen kellékei voltak, vannak helyek, ahol ma is azok, vagy éppen a régi hagyományokat élesztik újjá. Az Őrvidék különösen gazdag ezekben az emlékekben.
Barsi Balázs ferences atya így fogalmazott: „Magyar népünk azt a vallási tanítást fogadja be teljesen és maradandóan, amelyet megünnepelt.” [1]
Felállításuk idejét esetenként évszám jelzi, akárcsak az állíttatóét, az alkotók neve azonban leggyakrabban nem megállapítható.

Az okai, mészkősziklára épített Krisztus-kereszt monumentális alkotás. Megfigyelhető ez a képen is, ha a kápolna és a szobor arányait nézzük.
A kereszt alatt a fájdalomtól eltorzult testtartással látható Mária Magdolna.
P. Jáki Sándor Teodóz bencés atya által gyűjtött Aranymiatyánk versszaka Szűz Máriáról szól, ám illik a képhez:
„Te a kërëszt / alatt lëszël, / Szent kezedvel / el nëm érhetsz /Szent këzëdvel / el nëm érhetsz,…” [2]
„Mária Magdolna tehát az asszonyok között volt, akik közvetlenül szolgálták az Urat, elkísérhették őt, s gondoskodhattak róla és apostolairól. Mária Magdolna neve mindig az első helyen szerepel a Jézust kísérő asszonyok között (Lk 8,2; Mk 15,40; 15,47; 16,1; Mt 27,56; 27,61; 28,1; Lk 24,10), akik közelről hallgathatták a Mester tanítását és a Golgotára is elkísérhették az Urat. Sőt, hűségük ezután is töretlen maradt.”[3]

Állításának éve, de más felirat sem található rajta. Feltételezhető, hogy a Rozália-kápolnával közel egyidős lehet.
A kápolnát a pestis-járvány idején 1713-ban építették.
„Augusztusban Széchenyi György Fertőszéplakon azt írta: … Az pestis minket minden felől környékez, Moson vármegyétől kiváltképpen félünk". Októberre már Sopron is fertőzött lett. Csak 1714-re szűnt meg a pestis az ország legtöbb részén. (…)”[4]
Szerepel az osztrák műemléki jegyzéken.[5]
Források:
[1] Jáki Sándor Teodóz énekel és tanít. Harmónia produkció – 2004. HCD 295– [1]
[2] Jáki Sándor Teodóz énekel és tanít. Harmónia produkció – 2004. HCD 295– [2]
[3] Mária Magdolna: https://www.magyarkurir.hu/hirek/szent-maria-magdolna
[4] www.kisalfold.hu/blog/kisalfoldi_historiak/az_1709es_pestisjarvany_megyenkben/146/2329/ -
[5] Műemlék: https://de.wikipedia.org/wiki/Liste_der_denkmalgesch%C3%BCtzten_Objekte_in_Oggau_am_Neusiedler_See

Bertha János műlapja

Cím alapján hasonló

"Golgota-jelenet" c. alkotás fotói

Település
Oka (Oggau)
Feltöltő
Azonosító
353428
Feltöltve
2019.05.04. 10:42
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ160/10 • 1/125 • 62mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 19.05.04. 10:42

"Golgota-jelenet" c. alkotás fotói

Település
Oka (Oggau)
Feltöltő
Azonosító
353433
Feltöltve
2019.05.04. 10:46
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ160/10 • 1/125 • 24mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 19.05.04. 10:46

"Golgota-jelenet" c. alkotás fotói

Település
Oka (Oggau)
Feltöltő
Azonosító
353434
Feltöltve
2019.05.04. 10:50
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ220/10 • 1/100 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 19.05.04. 10:50

"Golgota-jelenet" c. alkotás fotói

Település
Oka (Oggau)
Feltöltő
Azonosító
353437
Feltöltve
2019.05.04. 10:59
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ160/10 • 1/125 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 19.05.04. 10:59

"Golgota-jelenet" c. alkotás fotói

Település
Oka (Oggau)
Feltöltő
Azonosító
475008
Fotózva
2019. április
Feltöltve
2022.01.21. 08:41
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ16/1 • 1/125 • 62mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.01.21. 08:41
2019. április

"Golgota-jelenet" c. alkotás fotói

Település
Oka (Oggau)
Feltöltő
Azonosító
475007
Fotózva
2019. április
Feltöltve
2022.01.21. 08:41
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ16/1 • 1/125 • 24mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.01.21. 08:41
2019. április

"Golgota-jelenet" c. alkotás fotói

Település
Oka (Oggau)
Feltöltő
Azonosító
475010
Fotózva
2019. április
Feltöltve
2022.01.21. 08:41
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ22/1 • 1/200 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.01.21. 08:41
2019. április

"Golgota-jelenet" c. alkotás fotói

Település
Oka (Oggau)
Feltöltő
Azonosító
475009
Fotózva
2019. április
Feltöltve
2022.01.21. 08:41
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ16/1 • 1/125 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.01.21. 08:41
2019. április

"Golgota-jelenet" c. alkotás fotói

Település
Oka (Oggau)
Feltöltő
Azonosító
475011
Fotózva
2019. április
Feltöltve
2022.01.21. 08:41
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ22/1 • 1/100 • 18mm • ISO100

475097
Fotózva
2019. április
Feltöltve
2022.01.22. 09:01
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ16/1 • 1/125 • 48mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.01.22. 09:01
2019. április

"Golgota-jelenet" c. alkotás fotói

Település
Oka (Oggau)
Feltöltő
Azonosító
353440
Feltöltve
2019.05.04. 11:04
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ22/1 • 1/100 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 19.05.04. 11:04

"Golgota-jelenet" c. alkotás fotói

Település
Oka (Oggau)
Feltöltő
Azonosító
497024
Feltöltve
2022.08.15. 16:17
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/800 • 300mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.08.15. 16:17

"Golgota-jelenet" c. alkotás fotói

Település
Oka (Oggau)
Feltöltő
Azonosító
497023
Feltöltve
2022.08.15. 16:17
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/1000 • 170mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.08.15. 16:17

"Golgota-jelenet" c. alkotás fotói

Település
Oka (Oggau)
Feltöltő
Azonosító
524591
Feltöltve
2023.05.06. 08:02
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/500 • 300mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.05.06. 08:02

"Golgota-jelenet" c. alkotás fotói

Település
Oka (Oggau)
Feltöltő
Azonosító
524590
Feltöltve
2023.05.06. 08:02
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/500 • 65mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.05.06. 08:02
Összesen 15 fotó

Műlap története

23.05.06. 08:02
2 új fotót töltöttem a "Golgota-jelenet" műlaphoz
22.08.15. 16:17
2 új fotót töltöttem a "Golgota-jelenet" műlaphoz
22.01.22. 09:01
1 új fotót töltöttem a "Golgota-jelenet" műlaphoz
22.01.21. 08:41
5 új fotót töltöttem a "Golgota-jelenet" műlaphoz
19.05.05. 12:49
A közösség publikálta Bertha János "Golgota-jelenet" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.