Nagykanizsa, Szőlősgazda u. 1.

Nagykanizsa
Szőlősgazda u. 1.
A Szőlőskert fogadó mellett áll a szobor.

Avatás2012

Ludvig Dániel (festőművész)

Móritz István
2019.04.03. 20:24
Egy finom ebéd elfogyasztása után figyeltem fel a Szőlőskert fogadó előtt egy érdekes habkő szobor kompozícióra. Stílusa alapján rögtön felismertem, hogy ez valószínűleg Ludvig Dániel alkotása lehet. Még aznap felvettem vele a kapcsolatot, és tőle tudtam meg, hogy a Halszobor nevű szobra 2012-ben készült. Alkotásaival már többször volt alkalmam találkozni a Kendlimajorban lévő művésztelepen, és szobrainak, festményeinek annyira egyedi, mégis megragadó a technikája, hogy bárhol, bárki könnyen felismeri. Munkáiról, kifejezésmódjáról így írnak:"Festészetével az ősidőkből eredő emberi érzéseket, ösztönöket, a természet törvényeinek örökkévalóságát szeretné kifejezni. Vonzza az ember előtti időkből és az emberi civilizáció korai időszakából származó, letisztult formavilág, festészetével ehhez keresi a legmegfelelőbb kifejezést, technikákat. Kedveli a monumentális, plasztikus kifejezésmódot. Évek óta folyamatosan állít ki Ázsiában, családjával a kendlimajori nemzetközi művésztelep szervezője."
Források:
Ludvig Dániel
https://www.vandorfeny.hu/artist.php?i=75

Cím alapján hasonló

"Haltorony" c. alkotás fotói Nagykanizsa településről

Feltöltő
Azonosító
349317
Fotózva
2019.04.02. 16:58
Feltöltve
2019.04.03. 20:29
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 4000D
ƒ45/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Móritz István 19.04.03. 20:29

"Haltorony" c. alkotás fotói Nagykanizsa településről

Feltöltő
Azonosító
349308
Fotózva
2019.04.02. 16:58
Feltöltve
2019.04.03. 20:25
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 4000D
ƒ5/1 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Móritz István 19.04.03. 20:25

"Haltorony" c. alkotás fotói Nagykanizsa településről

Feltöltő
Azonosító
349309
Fotózva
2019.04.02. 16:58
Feltöltve
2019.04.03. 20:25
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 4000D
ƒ9/1 • 1/200 • ISO800

349310
Fotózva
2019.04.02. 16:58
Feltöltve
2019.04.03. 20:25
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 4000D
ƒ56/10 • 1/80 • ISO250

349311

349312
Fotózva
2019.04.02. 16:58
Feltöltve
2019.04.03. 20:26
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 4000D
ƒ5/1 • 1/60 • ISO100

Móritz István 19.04.03. 20:26

349313
Fotózva
2019.04.02. 16:58
Feltöltve
2019.04.03. 20:26
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 4000D
ƒ8/1 • 1/200 • ISO800

349314

349315
Fotózva
2019.04.02. 16:59

349307
Fotózva
2019.04.02. 16:58
Feltöltve
2019.04.03. 20:24
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 4000D
ƒ45/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Móritz István 19.04.03. 20:24

"Haltorony" c. alkotás fotói Nagykanizsa településről

Feltöltő
Azonosító
349316
Fotózva
2019.04.02. 17:06
Feltöltve
2019.04.03. 20:27
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 4000D
ƒ5/1 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Móritz István 19.04.03. 20:27
Összesen 11 fotó

Műlap története

23 napja
Móritz István publikálta "Haltorony" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.