Szent Erzsébet életéből vett jelenetek

Budapest, VII. kerület, Rózsák tere

Alternatív, helyi címek:Árpád-házi Szent Erzsébet plébániatemplom oromzati szoborsora

Budapest
VII. kerület, Rózsák tere
Árpád-házi Szent Erzsébet római katolikus plébániatemplom homlokzatán

Felállítás1901. május 16.

Dr. Pinczés Sándor
2019.04.01. 09:47
Szent Erzsébet "A középkor egyik legismertebb és legkedveltebb szentje, évszázadok óta nagy tisztelet övezi."
Szent Erzsébet életét bemutató dombormű három részből áll a templom főbejárata fölött kialakított szoborfülkékben.
Erzsébet kitüntetett tevékenysége, befogadta a zarándokokat és koldusokat, és ápolta a betegeket. A középső dombormű ezt a jelenetet ábrázolja. "Kultusza a 13. századtól kezdve szinte egész Európában elterjedt."
"Az Erzsébethez fűződő egyik legismertebb történet az úgynevezett rózsacsoda. Egy alkalommal kötényében kenyeret vitt a szegényeknek. Férje megállította, megkérdezte, mit visz benne. Erzsébet azt felelte, hogy rózsát, s amikor megmutatta kötényét, valóban rózsák voltak benne. E történet alapján az ábrázolásokon a rózsák váltak Szent Erzsébet legfőbb ikonográfiai attribútumává." "1932 óta e legendára emlékeztetve hívják az addig Szegényház teret Rózsák terének. "
Források:
https://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%81rp%C3%A1d-h%C3%A1zi_Szent_Erzs%C3%A9bet
https://www.magyarkurir.hu/hirek/arpad-hazi-szent-erzsebet
https://www.szeretlekmagyarorszag.hu/budapest-szent-erzsebet-plebaniatemplom/
https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/2016/03/04/rozsak_tere_katolikus_templom
https://www.esztergomi-ersekseg.hu/hirek/az-erzsebetvarosi-szent-erzsebet-plebania-tortenete
http://www.oroksegnapok.hu/helyszinek/182

Cím alapján hasonló

"Szent Erzsébet életéből vett jelenetek" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
348850
Feltöltve
2019.04.01. 09:26
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.04.01. 09:26

"Szent Erzsébet életéből vett jelenetek" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
348851
Feltöltve
2019.04.01. 09:27
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.04.01. 09:27

348852

348853
Feltöltve
2019.04.01. 09:27
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/125 • ISO100

348854
Feltöltve
2019.04.01. 09:27
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/250 • ISO100

348855

348856
Feltöltve
2019.04.01. 09:27
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ44/10 • 1/125 • ISO100

348857

348858
Feltöltve
2019.04.01. 09:27
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ43/10 • 1/160 • ISO100

348859

Összesen 10 fotó

Műlap története

19.04.01. 09:47
Dr. Pinczés Sándor publikálta "Szent Erzsébet életéből vett jelenetek" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.