Szépség és Hiúság, Bogenrieder palota épületdíszei

Nagykanizsa, Fő út 13.

Nagykanizsa
Fő út 13.
A Bogenrieder palota második emeleti erkélyének jobb és bal szélén láthatók a domborművek.

Felállítás1914

Merbl Arnold (kivitelező, közreműködő)

Móritz István
2019.03.31. 17:14
Bogenrieder József 1914-ben építtette fel szecessziós stílusú, nyaralószerű palotáját Nagykanizsán. Az épületet kivitelezője Merbl Arnold temesvári műépítész volt.
Deák-Varga Dénesnek, Nagykanizsa volt főépítészének Temesvári látogatása során feltűnt, hogy több ottani épület és a Bogenrieder-palota karakterjegyei feltűnően egyeznek.
A temesvári épületek tervezője Székely László (1877-1934) volt, aki 1903-tól 1922-ig a város főépítészeként tevékenykedett. Könnyen lehet, hogy a kivitelező mellett a ház terve is Temesvárról érkezett. A két második emeleti erkély jobb és bal szélén elhelyezett kettő-kettő dombormű, balra a „Szépség”, jobbra a „Hiúság”, megszólalásig hasonlatosak a Berlinben, a hajdani Rajna Aranya Borház (Weinhaus Rheingold) homlokzatát díszítő reliefekre, melyeket Franz Metzner készített. Feltételezhető, hogy ezek a domborművek a reliefek mintája alapján készülhettek. A felső manzárd-szint alatt Atlasz-figurák is láthatók, amik szintén Metzner nyomán készülhettek.
Források:
http://holmi.nagykar.hu/irasok/4585/1.html

Cím alapján hasonló

"Szépség és Hiúság, Bogenrieder palota épületdíszei" c. alkotás fotói

Alkotó
Merbl Arnold (kivitelező, közreműködő)
Település
Nagykanizsa
Feltöltő
Azonosító
348491
Feltöltve
2019.03.30. 13:56
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 4000D
ƒ11/1 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Móritz István 19.03.30. 13:56

"Szépség és Hiúság, Bogenrieder palota épületdíszei" c. alkotás fotói

Alkotó
Merbl Arnold (kivitelező, közreműködő)
Település
Nagykanizsa
Feltöltő
Azonosító
348492
Feltöltve
2019.03.30. 13:57
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 4000D
ƒ10/1 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Móritz István 19.03.30. 13:57

348493

348494
Feltöltve
2019.03.30. 13:57
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 4000D
ƒ10/1 • 1/320 • ISO100

348495

348496
Feltöltve
2019.03.30. 13:58

Móritz István 19.03.30. 13:58

348497
Feltöltve
2019.03.30. 13:58
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 4000D
ƒ10/1 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Móritz István 19.03.30. 13:58
Összesen 7 fotó

Műlap története

19.03.31. 17:14
A közösség publikálta Móritz István "Szépség és Hiúság, Bogenrieder palota épületdíszei" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.