Andrej Kmeť emlékműve

Pozsony (Bratislava), Kmeťovo námestie 10362/1

Alternatív, helyi címek:Pomník Andreja Kmeťa
Angol cím:Monument to Andrej Kmeť

Pozsony (Bratislava)
Kmeťovo námestie 10362/1
Az alkotás a róla elnevezett tér parkjában áll a Wilsonova utca felé eső végén.

Felállítás1971

Lukács Ferenc
2019.03.30. 23:18
Kmety András (1841-1908) szénásfalui régész, botanikus, mineralógus, geológus, néprajzkutató és katolikus pap születésének 130. évfordulóján került leleplezése emlékműve a később róla elnevezett parkban 1971-ben.

Alkotója Alina Ferdinandy (1926-1974) volt, aki Fraňo Štefunko , Jozef Kostka és Ján Mudroch keze alatt végezte akadémiai tanulmányait, majd lett később ő maga is oktató, író és ékszerész.

A park 1955-ben történt létesítése után 16 évvel - a szobor avatásakor - kapta a nevét ez a kis terület, amelyben helyet foglal magának ez az emlékmű.
A szobrot ezután - területrendezés címén - eltávolították pár hónapra, majd pár méterrel odébb került vissza a mai helyére.

Sajnos a nem éppen szerencsés helyen lévő kis park is többször esett "áldozatul" vandalizmusnak - beleértve az emlékművet is - de az újbóli területrendezést halogatták még egy ideig, míg végül 2018 május 11-én átadták a teljes egészében felújított parkot, ami nagyon szép látványt nyújt.

Ekkor az emlékmű új kevert-beton alapot kapott, a szobor lábazatát is kijavították.
A 202x207,5 cm-es talapzatot így 32 cm-rel megemelték amire központba került a 40x53 cm-es, közel 260 cm-es oszlop. Az oszlopon kb. 2 méteres magassában helyezkedik el a domborműves portré, amelyet valójában az oszlopból faragtak ki.
Alatta a vésett felirat az alábbi:

"Zakladáteľ slovenského muzejníctva, priekopník slovenskej prírodovedy, histórie a archeológie."

Magyar átiratban:
"A szlovák múzeum alapítója, a szlovák természettudomány, a történelem és a régészet úttörője."

Szlovákia szerte még 7 másik településen állítottak szobrot emlékére, amelyekből négy (három szobor és egy emléktábla) halálának helyén, Túrócszentmártonban állíttatott.
Források:
http://www.supissoch.sk/pomnik-andreja-kmeta/
https://pam.epocha.sk/pamaetniky-bratislava/stare-mesto/andrej-kmet-1841-1908-kmetovo-nam
https://www.webumenia.sk/autor/2539
https://mreferaty.aktuality.sk/andrej-kmet/referat-3860
http://www.bzenica.sk/andrej-kmet/
https://www.prencov.sk/?page_id=214
http://muop.bratislava.sk/assets/File.ashx?id_org=600176&id_dokumenty=4134
https://bratislavaden.sk/v-starom-meste-zacali-s-revitalizaciou-parku-na-kmetovom-namesti/
Vnuk F.: Mať svoj štát znamená život. Bratislava: Odkaz, 1991.; 282. oldal
továbbá saját gyűjtések és források...
Angol leírás, sztori
Lukács Ferenc
2019.03.30. 23:18
András Kmety's memorial (1841-1908) was unveiled in this park in 1971 on the 130th anniversary of his birth.
He was archaeologist, botanist, mineralogist, geologist, ethnographer, and catholic priest.
The sculptor was Alanya Ferdinandy (1926-1974). Ján Mudroch and other famous sculptors were her professors during her academic studies, and later she became an instructor, writer and jeweler also.

The park was re-built in 2008, at that time the monument has been got a new mixed concrete base plate, and the pedestal of the statue was repaired.
The 202x207.5 cm pedestal was lifted by 32 cm, and raised to the center an column with dimension 40x53 cm, which around 260 cm height. Approx. at a height of 2 meters, the relief portrait is actually carved out of the column.
Below the engraved inscription:

"Zakladáteľ slovenského muzejníctva, priekopník slovenskej prírodovedy, histórie the archeologie."

English transcription is the following:
"The founder of the Slovak museum, the pioneer of Slovak science, history and archeology."

In Slovakia, seven other settlements were erected to commemorate to him, of which four (three statues and one plaque) were set at the place of his death in Túrócszentmárton.

Cím alapján hasonló

"Andrej Kmeť emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
343763
Feltöltve
2019.02.23. 21:32
EXIF információk...
HUAWEI / WAS-LX1
ƒ220/100 • 1/140 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Lukács Ferenc 19.02.23. 21:32

"Andrej Kmeť emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
343764
Feltöltve
2019.02.23. 21:33
EXIF információk...
HUAWEI / WAS-LX1
ƒ220/100 • 1/154 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Lukács Ferenc 19.02.23. 21:33

"Andrej Kmeť emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
343765
Feltöltve
2019.02.23. 21:34
EXIF információk...
HUAWEI / WAS-LX1
ƒ220/100 • 1/100 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Lukács Ferenc 19.02.23. 21:34

"Andrej Kmeť emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
343766
Feltöltve
2019.02.23. 21:34
EXIF információk...
HUAWEI / WAS-LX1
ƒ220/100 • 1/333 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Lukács Ferenc 19.02.23. 21:34

"Andrej Kmeť emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
343767
Feltöltve
2019.02.23. 21:35
EXIF információk...
HUAWEI / WAS-LX1
ƒ220/100 • 1/244 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Lukács Ferenc 19.02.23. 21:35

"Andrej Kmeť emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
343768
Feltöltve
2019.02.23. 21:35
EXIF információk...
HUAWEI / WAS-LX1
ƒ220/100 • 1/192 • ISO50

343769
Feltöltve
2019.02.23. 21:35
EXIF információk...
HUAWEI / WAS-LX1
ƒ220/100 • 1/462 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Lukács Ferenc 19.02.23. 21:35

"Andrej Kmeť emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
343770
Feltöltve
2019.02.23. 21:36
EXIF információk...
HUAWEI / WAS-LX1
ƒ220/100 • 1/292 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Lukács Ferenc 19.02.23. 21:36

"Andrej Kmeť emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
343771
Feltöltve
2019.02.23. 21:36
EXIF információk...
HUAWEI / WAS-LX1
ƒ220/100 • 1/311 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Lukács Ferenc 19.02.23. 21:36

"Andrej Kmeť emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
343772
Feltöltve
2019.02.23. 21:37
EXIF információk...
HUAWEI / WAS-LX1
ƒ220/100 • 1/155 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Lukács Ferenc 19.02.23. 21:37
Összesen 10 fotó

Műlap története

19.03.30. 23:18
Lukács Ferenc publikálta "Andrej Kmeť emlékműve" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.