Szentbékkálla, Kossuth Lajos utca 27.

Szentbékkálla
Kossuth Lajos utca 27.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Keszthelyi Sándor
2018.12.10. 13:24
Szentbékkálla közepén 1999. július 31-én nyílt meg a Falumúzeum, vagy Helytörténeti Múzeum, avagy - amint egy tábla jelzi a falon - Helytörténeti Gyűjtemény. Azonban az utcára merőlegesen álló falusi lakóház 1999-nél nyilvánvalóan régebbi.

Az utcai, azaz a nyugati homlokzat középen egy hármasablak van, felül a padlástér két kis nyílása. A kettő között egy négyzet alakú mezőben egy dombormű látható.

Ez a település címere. A heraldikai leírása: „Szentbékkálla község címere álló, vörös színű, kerek talpú pajzs, teteje és két oldala ívesen behajlik. A pajzson két balra haladó, kék ünnepi öltözetben lévő, fekete csizmás férfialak, vállukon egy rúdon fehér szőlőfürtöt tartanak. A pajzs két felső sarkában S, C, középen B betű látható.” Itt a falon színeltérések nincsenek, mert minden fehér.

Az épület előtti utcán halad el az Országos Kéktúra és a Mária út.

A falu különleges nevéről: „A Káli-medence északnyugati peremén fekvő települést először 1273-ban említi okleveles forrás Szentbenedekkálla néven. A középkorban Szentbenedekkál, vagy Szentbenedekfalva néven fordult elő. A hagyományok szerint a bencés rend birtoka volt, s neve is ezt mutatná: Szent Benedek kállója (malma). A helységben a Benedek szót később "bék"-kel rövidítették, így lett Szentbékkálla.”
Vagyis a mai falunév „kálla” végződése nem a Kál nemzetségre, hanem a kállóra (malomra) utal.

Források:
Az alkotást a helyszínen megnéztem és fényképeim alapján írtam le.
https://magyarcimerek.hu/2613-szentbekkalla
http://www.vandorok.hu/tura-leirasok/kalimedence

Cím alapján hasonló

"Falucímer" c. alkotás fotói Szentbékkálla településről

Feltöltő
Azonosító
334863
Fotózva
2018.07.10. 15:44
Feltöltve
2018.12.10. 13:24
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ135/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.12.10. 13:24

"Falucímer" c. alkotás fotói Szentbékkálla településről

Feltöltő
Azonosító
334864
Fotózva
2018.07.10. 15:42
Feltöltve
2018.12.10. 13:24
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ78/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.12.10. 13:24

"Falucímer" c. alkotás fotói Szentbékkálla településről

Feltöltő
Azonosító
334867
Fotózva
2018.07.10. 15:44
Feltöltve
2018.12.10. 13:24
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ78/10 • 1/320 • ISO100

334868
Fotózva
2018.07.10. 15:42
Feltöltve
2018.12.10. 13:25

Keszthelyi Sándor 18.12.10. 13:25

"Falucímer" c. alkotás fotói Szentbékkálla településről

Feltöltő
Azonosító
334869
Fotózva
2018.07.10. 15:42
Feltöltve
2018.12.10. 13:25
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ114/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.12.10. 13:25

"Falucímer" c. alkotás fotói Szentbékkálla településről

Feltöltő
Azonosító
334870
Fotózva
2018.07.10. 15:44
Feltöltve
2018.12.10. 13:25
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ121/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.12.10. 13:25

"Falucímer" c. alkotás fotói Szentbékkálla településről

Feltöltő
Azonosító
334871
Fotózva
2018.07.10. 15:42
Feltöltve
2018.12.10. 13:25
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ141/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.12.10. 13:25

"Falucímer" c. alkotás fotói Szentbékkálla településről

Feltöltő
Azonosító
334872
Fotózva
2018.07.10. 15:44
Feltöltve
2018.12.10. 13:26
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ146/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.12.10. 13:26

"Falucímer" c. alkotás fotói Szentbékkálla településről

Feltöltő
Azonosító
334873
Fotózva
2018.07.10. 15:44
Feltöltve
2018.12.10. 13:26
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ163/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.12.10. 13:26
Összesen 9 fotó

Műlap története

18.12.11. 06:41
Keszthelyi Sándor publikálta "Falucímer" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.