Doba, Külterület.
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Szűz Mária – Világ királynője, Napbaöltözött Asszony-Babba Mária

Doba
Külterület.
A Somlói várban, a várfalon van.

Felállítás2016

Petrás Mária (keramikus)

Keszthelyi Sándor
2018.08.20. 08:32
Doba település területén van a Somlói vár, a Somló hegy északi oldalán. Pompás természeti környezet és szép kilátás közepette lehet ide felgyalogolni. A várromnak magas falai maradtak. Köztük járkálva és nézelődve két műalkotást is találunk egymástól pár méterre egy bástya külső oldalán. Jobbra a falon egy domborműves címert és balra egy falüregben egy Mária domborművet.

A Máriát mutató alkotás csaknem kör alakú korongja 4-5 centimétert kiáll a falból. Már ez is domborműves, de a főalak még inkább kidomborodik. Felülete élénk színű és csillogó. Anyaga mázas samott lehet.

A dombormű Máriát, mint a „Napbaöltözött Asszonyt” ábrázolja. Mária kék ruhában áll, bíbor köpenye mögött aranysárgán sugárzó napkorong izzik. Fején glória és korona van. Felül nyolc kis angyalka lebeg, mind őfelé fordulva és valamit nyújtva. Mária mezítláb áll egy holdsarló homorulatán, közben lábaival egy tekeredő kígyóra tapos.

Az apokaliptikus jelenet igazán szakszerű és művészi módon megformált. Szerzője nincs feltüntetve.
- - - - -
A fentieket a 2017. májusi látogatásaim alapján: 2018. augusztus 20-án írtam. Aztán 2018. november 4-én fény derült mindenre.

Petrás Mária hét domborművet készített Szűz Máriáról és ezeket a Somló hegy északkeleti oldalában helyezték el 2016-ban, az erre a célra épített út menti képoszlopokban. Mindegyik alkotás mellé elhelyezték a pálos rend címerét is, amelyeket Petrás Alina alkotott. Mindezt a hegy dobai oldalában lévő, középkori eredetű templomon (a hajdani Szentmártonfölde, ma római katolikus Szent Márton-kápolna) belül lévő kis kiállításon tudhattam meg 2018. november 4-én.

A kiállítás egyik tablóján ott van Dr. Márfi Gyula veszprémi érsek levele, amely 2016. szeptember 8-án (Kisboldogasszony ünnepén) kelt Veszprémben. Így szól:
"Tisztelt …! Engedje meg – ha jókora késéssel is – de megköszönjem f. év július 25-én kelt levelét és "Az első Hétboldogasszony zarándoklat a Somlón" című képes kiadványt. Idén nagyon sok helyen megfordultam, így is megmaradt bennem a dobai Szent Márton képmegáldásának, illetve az áldás alkalmából mondott szentmisének az emléke. Az ünnepet az Önök jelenléte tette igazán széppé. Köszönöm Önnek és baráti körének fáradozását és anyagi áldozatát, amelynek köszönhetően a királyok borát termő hegyet körülveszi egyfajta szakrális légkör. Legyen köszönet a helyi polgármester úrnak és a helyi önkormányzatnak is. Kérésének megfelelően mindannyiuk nevét befoglaltam imáimba és szentmiséimbe, nem felejtve ki Somlai Péter atyát és a két művészt (Győri Attila Józsefet és Petrás Máriát) sem. – Külön öröm számomra, hogy a dobai szentmise előtt egy-két hónappal Dobán találkozhattam Bernard-Nicolas Aubertin tours-i érsekkollégámmal és a vele érkezett zarándokcsoporttal is. (Velük még énekeltem is egy szép francia egyházi éneket…) Életére, fáradozására a jó Isten áldását kérve maradok őszinte tisztelettel és szeretettel."
A levél címzettjét kitakarták, de a szöveg alapján a Somlóra készített szakrális alkotások valamelyik művészének szólt. Győri Attila József festő, restaurátor Szent Márton oltárképét a kápolnában 2016. április 21-én szentelték fel, így valószínűleg vagy a szervezést végzőnek, vagy a másik művésznek, Petrás Máriának címezték.

A tabló jobb alsó sarkában egy térképvázlat van "A Somlói Hétboldogasszony hozzávetőleges elhelyezkedése a hegyen" címmel, amelyre Somlóvásárhely, Somlószőlős, Doba, a somlói vár és ezen kápolna bejelölése közé, sorszámozva feltüntették a hét dombormű helyét. Odaírták: "A Somlói Hétboldogasszonyt Petrás Márai alkotta, a Pálos címereket lánya, Petrás Alina." Balra a sorszámokat, kis képeket és a domborművek címét helyezték el. Az alábbiak helyét mutatják:

1./ Sarlós Boldogasszony (ez itt van a Szent Márton-kápolna közelében, kissé a hegy felé).
2./ Kisboldogasszony (a Szent Márton-kápolnától délre, Somlóvásárhely felé)
3./ Nagyboldogasszony (a somlói várnál, a vár falán)
4./ Eketiltó Boldogasszony (a vártól északra, Doba és Somlószőlős között)
5./ Olvasós Boldogasszony (a vártól Doba felé, a dobai Kossuth Lajos utca délnyugati végén lévő elágazásnál)
6./ Gyümölcsoltó Boldogasszony (A Dobától a kápolna felé felvezető kövesút egyik elágazásánál)
7./ Gyertyaszentelő Boldogasszony (a kápolna melletti forrásnál)

Ezen kívül még hét tabló van, azokon a domborműveknek a fényképei (egy nagy és három kisebb), az alkotás megnevezésével, de már sorszámok nélkül.

Kint a terepen viszont csak a műalkotások vannak, azokon sem szám, sem cím, sem alkotó, sem évszám nincs feltüntetve.

A műlap és a fényképek tehát a 3-as számú, azaz a "Nagyboldogasszony" című domborművet mutatják, amely Petrás Mária keramikus művészi munkája.

Az 1-es, 2-es, 4-es és 7-es számú domborműveket és képoszlopokat még nem sikerült megtalálnom.
Források:
Az alkotást a helyszínen megnéztem és fényképeim alapján írtam le.
A Napbaöltözött Asszonyról:
http://lexikon.katolikus.hu/N/Napba%C3%B6lt%C3%B6z%C3%B6tt%20Asszony.html
Bertha János
2021.02.28. 08:23
Babba Mária, azaz a Napbaöltözött Asszony.
Jáki Sándor Teodóz zenetudós bencés atyától[1] hallottam először, hogy Babba Máriáról a legtöbbet egy erdélyi ferences atya, a Magyar Örökség-díjjal kitüntetett néprajzkutató, Daczó Árpád, (P. Lukács O.F.M.)[2] tud.
A Babba jelentése, ugyanannyi, mint szép. Székelyföldön ma is azt mondják a kicsi gyermekről, hogy Babba gyermek. És ha Szűz Máriáról beszélnek, azt mondják: a Babba Mária.[3]
Páter Lukács elmélete, hogy Csíksomlyó a Szent István király előtti Babba-szentélyre épült.
Az elmélet találkozik Bálint Sándor, a vallási néprajz Európa-szerte ismert és elismert tudósának gondolatával, aki úgy vélte, „szinte könnyű volt Szent Istvánnak és Szent Gellértnek a magyarok megtérítése, hiszen csak azt kellett elfogadtatniuk őseinkkel, hogy akit már eddig is tiszteltek, mint Babbát, ugyanazt tisztelhetik azután, mint Jézus Anyját: a Babba Máriát!”[3]
A csodálatos alkotás az Erdélyben, a Bákó megyei Diószénen született Petrás Mária kerámiaművész[4] munkája. Szűz Mária itt is a Napbaöltözött Asszonyként[5] ábrázolt, mint a csíksomlyói kegyszobor. Lába alatt a Babba-szimbólum, az újhold keskeny D-betűje látható.
Források:
[1] Jáki Sándor Teodóz OSB: https://hu.wikipedia.org/wiki/J%C3%A1ki_Teod%C3%B3z
[2] Daczó Árpád Lukács: https://hu.wikipedia.org/wiki/Dacz%C3%B3_Luk%C3%A1cs_%C3%81rp%C3%A1d
[3] Jáki Sándor Teodóz: Csángókról igaz tudósítások (Való Világ Alapítvány, Bp. 2002.)
[4] Petrás Mária: https://hu.wikipedia.org/wiki/Petr%C3%A1s_M%C3%A1ria
[5] Napbaöltözött Asszony: http://lexikon.katolikus.hu/N/Napba%C3%B6lt%C3%B6z%C3%B6tt%20Asszony.html
-Daczó Árpád Lukács: Csíksomlyó titka, Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 2000

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Nagyboldogasszony" c. alkotás fotói

Alkotó
Petrás Mária (keramikus)
Település
Doba
Feltöltő
Azonosító
321209
Fotózva
2017. május
Feltöltve
2018.08.16. 13:19
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ35/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.08.16. 13:19
2017. május

"Nagyboldogasszony" c. alkotás fotói

Alkotó
Petrás Mária (keramikus)
Település
Doba
Feltöltő
Azonosító
321210
Fotózva
2017. május
Feltöltve
2018.08.16. 13:19
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ78/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.08.16. 13:19
2017. május

"Nagyboldogasszony" c. alkotás fotói

Alkotó
Petrás Mária (keramikus)
Település
Doba
Feltöltő
Azonosító
321211
Fotózva
2017. május
Feltöltve
2018.08.16. 13:20
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ33/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.08.16. 13:20
2017. május

"Nagyboldogasszony" c. alkotás fotói

Alkotó
Petrás Mária (keramikus)
Település
Doba
Feltöltő
Azonosító
321212
Fotózva
2017. május
Feltöltve
2018.08.16. 13:20
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ45/10 • 1/640 • ISO100

321213
Fotózva
2017. május
Feltöltve
2018.08.16. 13:20
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ33/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.08.16. 13:20
2017. május

"Nagyboldogasszony" c. alkotás fotói

Alkotó
Petrás Mária (keramikus)
Település
Doba
Feltöltő
Azonosító
321214
Fotózva
2017. május
Feltöltve
2018.08.16. 13:21
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ42/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.08.16. 13:21
2017. május

"Nagyboldogasszony" c. alkotás fotói

Alkotó
Petrás Mária (keramikus)
Település
Doba
Feltöltő
Azonosító
321215
Fotózva
2017. május
Feltöltve
2018.08.16. 13:21
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.08.16. 13:21
2017. május

"Nagyboldogasszony" c. alkotás fotói

Alkotó
Petrás Mária (keramikus)
Település
Doba
Feltöltő
Azonosító
321216
Fotózva
2017. május
Feltöltve
2018.08.16. 13:22
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ63/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.08.16. 13:22
2017. május

"Nagyboldogasszony" c. alkotás fotói

Alkotó
Petrás Mária (keramikus)
Település
Doba
Feltöltő
Azonosító
321217
Fotózva
2017. május
Feltöltve
2018.08.16. 13:22
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ40/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.08.16. 13:22
2017. május

"Nagyboldogasszony" c. alkotás fotói

Alkotó
Petrás Mária (keramikus)
Település
Doba
Feltöltő
Azonosító
321218
Fotózva
2017. május
Feltöltve
2018.08.16. 13:23
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ42/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.08.16. 13:23
2017. május

"Nagyboldogasszony" c. alkotás fotói

Alkotó
Petrás Mária (keramikus)
Település
Doba
Feltöltő
Azonosító
321219
Fotózva
2017. május
Feltöltve
2018.08.16. 13:23
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ40/10 • 1/200 • ISO100

321220
Fotózva
2017. május
Feltöltve
2018.08.16. 13:23
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ40/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.08.16. 13:23
2017. május

"Nagyboldogasszony" c. alkotás fotói

Alkotó
Petrás Mária (keramikus)
Település
Doba
Feltöltő
Azonosító
434529
Feltöltve
2021.02.27. 09:53
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ18/1 • 1/60 • 300mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.02.27. 09:53

"Nagyboldogasszony" c. alkotás fotói

Alkotó
Petrás Mária (keramikus)
Település
Doba
Feltöltő
Azonosító
434530
Feltöltve
2021.02.27. 09:53
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ18/1 • 1/60 • 210mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.02.27. 09:53

"Nagyboldogasszony" c. alkotás fotói

Alkotó
Petrás Mária (keramikus)
Település
Doba
Feltöltő
Azonosító
434531
Feltöltve
2021.02.27. 09:53
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ18/1 • 1/60 • 135mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.02.27. 09:53

"Nagyboldogasszony" c. alkotás fotói

Alkotó
Petrás Mária (keramikus)
Település
Doba
Feltöltő
Azonosító
434532
Feltöltve
2021.02.27. 09:53
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ18/1 • 1/60 • 155mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.02.27. 09:53

"Nagyboldogasszony" c. alkotás fotói

Alkotó
Petrás Mária (keramikus)
Település
Doba
Feltöltő
Azonosító
434533
Feltöltve
2021.02.27. 09:53
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ18/1 • 1/60 • 22mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.02.27. 09:53

"Nagyboldogasszony" c. alkotás fotói

Alkotó
Petrás Mária (keramikus)
Település
Doba
Feltöltő
Azonosító
434534
Feltöltve
2021.02.27. 09:55
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ18/1 • 1/60 • 300mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.02.27. 09:55

"Nagyboldogasszony" c. alkotás fotói

Alkotó
Petrás Mária (keramikus)
Település
Doba
Feltöltő
Azonosító
434535

434536

434537
Feltöltve
2021.02.27. 09:55
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ18/1 • 1/60 • 170mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.02.27. 09:55

"Nagyboldogasszony" c. alkotás fotói

Alkotó
Petrás Mária (keramikus)
Település
Doba
Feltöltő
Azonosító
434538
Feltöltve
2021.02.27. 10:00
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ18/1 • 1/60 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.02.27. 10:00

"Nagyboldogasszony" c. alkotás fotói

Alkotó
Petrás Mária (keramikus)
Település
Doba
Feltöltő
Azonosító
434539
Feltöltve
2021.02.27. 10:00
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/125 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.02.27. 10:00

Adalék vagy máshol

"Nagyboldogasszony" c. alkotás fotói

Alkotó
Petrás Mária (keramikus)
Település
Doba
Feltöltő
Azonosító
392153
Fotózva
2018. november
Feltöltve
2020.01.19. 17:21
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.01.19. 17:21
2018. november

"Nagyboldogasszony" c. alkotás fotói

Alkotó
Petrás Mária (keramikus)
Település
Doba
Feltöltő
Azonosító
392154
Fotózva
2018. november
Feltöltve
2020.01.19. 17:21
Képinfó
Nem a helyszínről
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ40/10 • 1/15 • 9.2mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.01.19. 17:21
2018. november
Összesen 25 fotó

Műlap története

21.02.28. 08:23
A "Nagyboldogasszony" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.02.27. 10:00
2 új fotót töltöttem a "Nagyboldogasszony" műlaphoz
21.02.27. 09:55
4 új fotót töltöttem a "Nagyboldogasszony" műlaphoz
21.02.27. 09:53
5 új fotót töltöttem a "Nagyboldogasszony" műlaphoz
20.01.19. 17:21
1 új fotót töltöttem a "Nagyboldogasszony" műlaphoz
20.01.19. 17:21
1 új fotót töltöttem a "Nagyboldogasszony" műlaphoz
18.08.20. 08:32
Keszthelyi Sándor publikálta "Nagyboldogasszony" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.