Szent György és a sárkány

Bakonya, Petőfi Sándor utca 1.

Bakonya
Petőfi Sándor utca 1.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Keszthelyi Sándor
2018.08.02. 17:34
Bakonya település Szent György tiszteletére szentelt r. k. temploma középkori. XIII. századi eredetű és a XVIII. században átalakították. A falu közepén álló templom bejárata előtt kis tér (utcák találkozása) van.

A téren, a Petőfi Sándor utca irányában egy íves háromszög (delta) alakú járdasziget van, térkővel burkolva. Ennek a közepén egy szabályos kövekkel burkolt talapzat van.

A kőpillér magas tetején egy szobor van: Szent György legyőzi a sárkányt. A sárkány alul vonaglik, és a rajta álló alak éppen szájába döfi bele lándzsáját. Szent György római katonai öltözékben van: fején sisak, hátán köpeny, térdig érő nadrágot visel, lábán bőrszandál van.

A szép szobor nagyon magasan van, elérni nem lehet. Már csak azért sem, mert – rendkívül különös és ritka módon – egy átlátszó kalickában van az egész szobor! A téglatest védőalakzat anyaga üveg vagy plexi. Természetesen védi a szobrot az időjárási viszontagságoktól. Viszont megnehezíti a látványt és a fotózást az, hogy a belső oldalra lecsapódik a légköri nedvesség és a vizes, párás felület homályossá is teszi. Szellőzésre nincs mód, az éleket rézcsíkok fedik, alul pedig csavarozott záróelemek is vannak. Így a szobor anyagát sem tudtam megállapítani: ránézésre lehet kerámia, lehet fa is. Én a kerámiát saccolom – mert a fát már tönkretette volna a belső vízpára.

A talapzat déli oldalán még egy fekete kőtábla is van. Ezen a falu címere van, Bakonya felirattal és az 1851-es évszámmal.

A talapzat, a szobor, a védőhasáb és a címer a Google Utcakép 2011. decemberben készített felvételén már ugyanígy látható.
Források:
Az alkotást a helyszínen megnéztem és fényképeim alapján írtam le.
Bakonya címere:
http://www.nemzetijelkepek.hu/onkormanyzat-bakonya.shtml

Cím alapján hasonló

"Szent György és a sárkány" c. alkotás fotói Bakonya településről

Feltöltő
Azonosító
319710
Fotózva
2016.10.22. 13:00
Feltöltve
2018.08.02. 17:38
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ105/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.08.02. 17:38
16.10.22. 13:00

"Szent György és a sárkány" c. alkotás fotói Bakonya településről

Feltöltő
Azonosító
319711
Fotózva
2016.10.22. 13:00
Feltöltve
2018.08.02. 17:38
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/1000 • ISO100

319712
Fotózva
2016.10.22. 13:00
Feltöltve
2018.08.02. 17:38
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ78/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.08.02. 17:38
16.10.22. 13:00

"Szent György és a sárkány" c. alkotás fotói Bakonya településről

Feltöltő
Azonosító
319713
Fotózva
2016.10.22. 13:01
Feltöltve
2018.08.02. 17:39
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ105/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.08.02. 17:39
16.10.22. 13:01

"Szent György és a sárkány" c. alkotás fotói Bakonya településről

Feltöltő
Azonosító
319714
Fotózva
2016.10.22. 13:00
Feltöltve
2018.08.02. 17:39
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ42/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.08.02. 17:39
16.10.22. 13:00

"Szent György és a sárkány" c. alkotás fotói Bakonya településről

Feltöltő
Azonosító
319715
Fotózva
2016.10.22. 13:01
Feltöltve
2018.08.02. 17:46
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ54/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.08.02. 17:46
16.10.22. 13:01

"Szent György és a sárkány" c. alkotás fotói Bakonya településről

Feltöltő
Azonosító
319716
Fotózva
2016.10.22. 13:01
Feltöltve
2018.08.02. 17:47
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ105/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.08.02. 17:47
16.10.22. 13:01

"Szent György és a sárkány" c. alkotás fotói Bakonya településről

Feltöltő
Azonosító
319717
Fotózva
2016.10.22. 13:01
Feltöltve
2018.08.02. 17:47
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ58/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.08.02. 17:47
16.10.22. 13:01

"Szent György és a sárkány" c. alkotás fotói Bakonya településről

Feltöltő
Azonosító
319718
Fotózva
2016.10.22. 13:02
Feltöltve
2018.08.02. 17:48
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ35/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.08.02. 17:48
16.10.22. 13:02

"Szent György és a sárkány" c. alkotás fotói Bakonya településről

Feltöltő
Azonosító
319719
Fotózva
2016.10.22. 13:01
Feltöltve
2018.08.02. 17:48
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ52/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.08.02. 17:48
16.10.22. 13:01

"Szent György és a sárkány" c. alkotás fotói Bakonya településről

Feltöltő
Azonosító
319722
Fotózva
2016.10.22. 13:01
Feltöltve
2018.08.02. 17:49
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ54/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.08.02. 17:49
16.10.22. 13:01

"Szent György és a sárkány" c. alkotás fotói Bakonya településről

Feltöltő
Azonosító
319723
Fotózva
2016.10.22. 13:00
Feltöltve
2018.08.02. 17:49
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ38/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.08.02. 17:49
16.10.22. 13:00
Összesen 12 fotó

Műlap története

18.08.02. 17:52
Keszthelyi Sándor publikálta "Szent György és a sárkány" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.