Szob, Kálvária utca

Szob
Kálvária utca

Avatás1881

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Dénes Ildikó
2016.07.23. 17:56
A szobi kálvária kilenc stációháza a kápolnához vezető út bal oldalán áll. A X.- XIV. stációt a kápolna falába építették be. A X. és XI. stációkép a kápolna jobb oldalán, a XIV. a kápolna bal oldalán kör alakú ablak keretben látható. A XII. XIII. stációkép szögletes ablakkeretben van a kápolna hátoldalán. A kápolnát kerítés veszi körül, ezeket a stációkat nehezen lehetett fotózni. Úgy tűnt, mintha a kápolna felújítására készülnének. A város honlapján az olvasható, hogy Luczenbacher Pál építtette a kálváriakápolnát és a hozzá vezető stációkat az 1880-as években. A kálvária középső keresztjén 1881-es évszám van. Egy 1885-ben végzett kataszteri felmérés térképén a kálvária szerepel. Dátumként az 1881-et adtam meg. A kápolna 1890-re készült el.

A kálváriát tavaly fotóztam, de nem készítettem műlapot. A székesfehérvári kálvária műlapja megemlíti a szobit, így felteszem műlapként. Nemcsak a székesfehérvári, szobi, hanem a bakonybéli, szentendrei és mogyoródi kálvária stációképei is ugyanolyan öntöttvas képek. A bakonybélit korábban láttam színesre festetten is, de a legutolsó felújításkor a fémrestaurátorok korrózióvédelmi eljárása után ismét festetlen, fekete vas lett. A mogyoródiak is színesre festettek. De a festett képek színezése eltérő, feltehetően helyileg festették. Alkotó egyiknél sincs.

Kálváriáknak hívom, a köznyelvben is így nevezik, de nevezik keresztútnak is és ez a pontosabb megnevezés. Éppen el akartam határozni magam, hogy mostantól én is következetesen keresztútnak fogom nevezni őket. De! Ha a Veszprémi Főegyházmegye is kálváriának nevezi, akkor maradok a kálvária megnevezésnél.

Források:
http://www.szob.hu/index.php?act=latnivalo&id=2
http://veszpremiersekseg.hu/wp-content/uploads/2012/02/Marron_szerz_kalvaria_alairt.pdf

Kapcsolódó
Kálváriasor
Kapcsolódó
Keresztút
Tagi gyűjteményben
Kálváriák

Cím alapján hasonló

"Szobi kálvária" c. alkotás fotói Szob településről

Feltöltő
Azonosító
246776
Fotózva
2015.06.24. 10:30
Feltöltve
2016.07.23. 17:57
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/800 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.07.23. 17:57
15.06.24. 10:30

"Szobi kálvária" c. alkotás fotói Szob településről

Feltöltő
Azonosító
246777

246780

246782

246783
Feltöltve
2016.07.23. 17:58

Dénes Ildikó 16.07.23. 17:58

246784
Fotózva
2015.06.24. 10:37
Feltöltve
2016.07.23. 17:58
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/100 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.07.23. 17:58
15.06.24. 10:37

"Szobi kálvária" c. alkotás fotói Szob településről

Feltöltő
Azonosító
246785

246786
Fotózva
2015.06.24. 10:51
Feltöltve
2016.07.23. 17:59
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/550 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.07.23. 17:59
15.06.24. 10:51

"Szobi kálvária" c. alkotás fotói Szob településről

Feltöltő
Azonosító
246787

246788
Fotózva
2015.06.24. 10:43
Feltöltve
2016.07.23. 17:59
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ560/100 • 1/800 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.07.23. 17:59
15.06.24. 10:43

"Szobi kálvária" c. alkotás fotói Szob településről

Feltöltő
Azonosító
246789
Feltöltve
2016.07.23. 18:00

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.07.23. 18:00

246790

Összesen 12 fotó

Műlap története

16.07.26. 07:35
A közösség publikálta Dénes Ildikó "Szobi kálvária" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.