Fót, Vörösmarty Mihály tér

Alternatív, helyi címek:Gróf Károlyi Lászlóné

Fót
Vörösmarty Mihály tér
Az un. Óvodakertben, a tér névadójának és Károlyi István gróf szobrának társaságában.

Felállítás2016. március 15.

Göröntsér Vera
2016.04.13. 18:28
Fót város történetében meghatározó szerepe volt a Károlyi családnak. Elsőként gróf Károlyi István, akinek szobra már két éve itt áll az Óvodakertben tett igen sokat a környék fellendüléséért, később sokan a leszármazottak közül.
Ez indokolhatja, hogy a város vezetése egy négyes szoborpark kialakítását tervezte el. A most megörökített gróf Apponyi Franciska szobrán kívül tervezik még Károlyi Sándor, és a család még ma is élő leszármazottja, Károlyi László alakjának megörökítését a parkban.

A Károlyi család igen kiterjedt, ősi magyar főnemesi család, a rokoni szálak felgöngyölítésére nem vállalkoztam. Olvasom, gróf Apponyi Franciska Károlyi László nagyanyja, ahol minden jel szerint (és az ismert születési-halálozási dátumok szerint) a ma élő Károlyi László grófot kell érteni.

Kicsit meglepő, ahogy a jelenleg álló két Károlyi-szobor közrefogja a térnek is és a környéken sok minden másnak nevet adó Vörösmarty mellszobrát – ám róla az aktuális híradások nem tesznek említést – még úgy sem, mint a tervezett szoborpark már ott lévő lakója.
Nem akarom "élezni", de – míg a két éve jelen lévő István szobrának felállítása körül igencsak feltűnő botrány keletkezett (ld. a kapcsolt lapon, ill. a harmadik forrás cikkében) – ennek a szobornak a felállítása húzódott valamiért. Egy 2015. évi Közgyűlési beszámoló szerint ugyanis az avatás első kitűzött időpontja a 2015 évi Advent első vasárnapja volt.
A hírek nem szólnak arról, miért is húzódott át az avatás ez-év március 15-re (az avatás és az 1848-as megemlékezés között különösebb kötődést nem mutatkozik).

Gróf Apponyi Franciska (1879-1958), aki ugyancsak nagy múltú arisztokrata család leszármazottja volt, férje révén került a Károlyi családba. Meglehet, közös életük első évei gondtalanul teltek, de az első világháború alatt és azt követően már jótékonyságáról híres.
"...áldozatos munkával segítette a rászorultakat: vezető szerepet vállalt számos jótékonysági rendezvényen, egyesületben-egyletben, ő alapította az ország első csecsemőotthonát Újpesten, s magyar és nemzetközi adakozásból mintaértékű falut építtetett Fóton (Fótújfalu) a rászorulóknak, mely a „Suum Cuique” (Mindenkinek a magáét) nevet kapta." Életéről és további tevékenységéről bővebben ír egy cikk, egy róla szóló kiállítás kapcsán http://www.nemzetimuemlek.hu/images/uploads/files/fradvany/Napraforgo_urno_2012_kiallitasismerteto_BT.pdf

A szobor létrejöttében az állíttató önkormányzaton túl nagy szerepe volt a Nemzeti Kulturális Alapnak is, mivel fele összegben támogatta elkészülését.
Képek az avatásról: http://www.helyikozelet.hu/2016/03/15/szoboravatas-megemlekezes-foton-kepek/
Videó az avatásról: https://www.youtube.com/watch?v=fKP5MYxbYC8
Források:
http://www.helyikozelet.hu/2016/03/15/szoboravatas-megemlekezes-foton-kepek/
http://www.fottv.hu/helyi-kituntetesek-adomanyozasa-az-uj-marvanyszobor-felavatasanak-napjan-435
http://vs.hu/kozelet/osszes/a-fotiak-szerint-helyi-lakos-onthette-le-festekkel-a-karolyi-szobrot-0903#!s1

Kapcsolódó
Károlyi István

Cím alapján hasonló

"Apponyi Franciska" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Fót
Feltöltő
Azonosító
237457
Feltöltve
2016.04.13. 16:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/800 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.04.13. 16:38

"Apponyi Franciska" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Fót
Feltöltő
Azonosító
237458
Feltöltve
2016.04.13. 16:39
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.04.13. 16:39

"Apponyi Franciska" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Fót
Feltöltő
Azonosító
237463
Feltöltve
2016.04.13. 16:57
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/1600 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.04.13. 16:57

"Apponyi Franciska" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Fót
Feltöltő
Azonosító
237461
Feltöltve
2016.04.13. 16:40
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/400 • ISO80

Göröntsér Vera 16.04.13. 16:40

"Apponyi Franciska" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Fót
Feltöltő
Azonosító
237459
Feltöltve
2016.04.13. 16:39
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/800 • ISO80

237460

237462
Feltöltve
2016.04.13. 16:40
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/640 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.04.13. 16:40

"Apponyi Franciska" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Fót
Feltöltő
Azonosító
237464
Feltöltve
2016.04.13. 16:57
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/800 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.04.13. 16:57

"Apponyi Franciska" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Fót
Feltöltő
Azonosító
237466
Feltöltve
2016.04.13. 16:58
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.04.13. 16:58

"Apponyi Franciska" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Fót
Feltöltő
Azonosító
237467

237465
Feltöltve
2016.04.13. 16:58
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/800 • ISO80

237468
Feltöltve
2016.04.13. 16:58
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/640 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.04.13. 16:58

"Apponyi Franciska" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Fót
Feltöltő
Azonosító
355326
Feltöltve
2019.05.15. 10:09
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ45/10 • 1/800 • 3.6mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.05.15. 10:09

"Apponyi Franciska" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Fót
Feltöltő
Azonosító
355327
Feltöltve
2019.05.15. 10:09
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ39/10 • 1/640 • 9.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.05.15. 10:09

"Apponyi Franciska" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Fót
Feltöltő
Azonosító
355328
Feltöltve
2019.05.15. 10:09
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ56/10 • 1/800 • 3.9mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.05.15. 10:09

"Apponyi Franciska" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Fót
Feltöltő
Azonosító
501789
Feltöltve
2022.09.26. 21:23
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/250 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 22.09.26. 21:23
Összesen 16 fotó

Műlap története

22.09.26. 21:23
1 új fotót töltöttem az "Apponyi Franciska" műlaphoz
19.05.15. 17:16
Az "Apponyi Franciska" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.05.15. 10:09
3 új fotót töltöttem az "Apponyi Franciska" műlaphoz
19.05.02. 12:30
Megérintettem az "Apponyi Franciska" alkotást
16.04.13. 18:28
Göröntsér Vera publikálta "Apponyi Franciska" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.