Kecskemét, Szabadság tér
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Teknőcös kislány

Kecskemét
Szabadság tér
A főtér Cifrapalota felőli részén van.

Felállítás2015. október 29.

Hársch Ferenc
2015.10.30. 15:38
"A kétezres évek elején Mauritiuson rajzoltam meg a terveit. Akkor még madagaszkári teknős szerepelt rajta, de amikor végül itt, Kecskeméten öltött végleges alakot, természetesen mocsári teknősre változtattam a mellékfigurát, az itteni természeti adottságokhoz alkalmazkodva – részletezte a művésznő a szobor kialakulásának fázisait. A kislány a szökőkút közepén ül egy bronzkavicson, a kezében csigaházat tart melyből víz folyik. A medencében lévő öt bronz teknősbéka egyikének vizet kínál (nyáron majd lesznek igaziak is).
Szemők Zsuzsanna Kecskemétről származik, évtizedekig élt Mauritiuson, ahol sok szobrát avatták fel az ott töltött idő alatt. Visszatérve részt vett a főtérfelújítási pályázatban, makettet készített az évtizedekig formálódó kompozícióról, így lett végül Kecskemét dísze a teknőcös kislány." [1]
A medence környékén elhelyeztek nyomkereső köveket, kavics kirakót, versmondó köveket valamint egy kis labirintust is.
A korábban itt vizet köpő béka felújított változatát kissé távolabb helyezték el. Az eredeti békát karácsony előtt jótékony céllal elárverezték.
2015. december 13-án az Önkormányzat Luca névre keresztelte a teknőcös kislányt, azóta mindenki Luca-szoborként említi.
2018-ban a szobrot szakszerűen megtisztították és a további vízkövesedés megelőzése érdekében megszüntették a kislány kezéből a víz folyását.
Források:
[1] http://hiros.hu/kecskemet/hirek/mauritiuson-%E2%80%9Eszuletett%E2%80%9D-a-teknocos-kislany

Cím alapján hasonló

"Luca-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kecskemét
Feltöltő
Azonosító
223326
Feltöltve
2015.10.30. 15:07

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 15.10.30. 15:07

"Luca-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kecskemét
Feltöltő
Azonosító
223327

223328
Feltöltve
2015.10.30. 15:08

Hársch Ferenc 15.10.30. 15:08

"Luca-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kecskemét
Feltöltő
Azonosító
223329

223330

223331

223332

223333

A nyomkereső
Alkotó
Település
Kecskemét
Feltöltő
Azonosító
223334

A kavicskirakó
Alkotó
Település
Kecskemét
Feltöltő
Azonosító
223335

223963
Feltöltve
2015.11.04. 18:41

Hársch Ferenc 15.11.04. 18:41

"Luca-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kecskemét
Feltöltő
Azonosító
223964

229568
Feltöltve
2016.01.17. 10:55
Képinfó
Alkotó a képen
(Szemők Zsuzsanna)
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ8/1 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 16.01.17. 10:55

"Luca-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kecskemét
Feltöltő
Azonosító
330241
Feltöltve
2018.11.03. 20:47
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.11.03. 20:47

"Luca-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kecskemét
Feltöltő
Azonosító
330242
Feltöltve
2018.11.03. 20:47
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/160 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.11.03. 20:47

"Luca-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kecskemét
Feltöltő
Azonosító
409618
Feltöltve
2020.07.18. 16:21
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ40/10 • 1/100 • 8.1mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 20.07.18. 16:21

"Luca-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kecskemét
Feltöltő
Azonosító
409619
Feltöltve
2020.07.18. 16:21
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ55/10 • 1/125 • 44.8mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 20.07.18. 16:21

"Luca-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kecskemét
Feltöltő
Azonosító
409620
Feltöltve
2020.07.18. 16:21
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ56/10 • 1/250 • 80.6mm • ISO280

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 20.07.18. 16:21

"Luca-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kecskemét
Feltöltő
Azonosító
409621
Feltöltve
2020.07.18. 16:21
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ33/10 • 1/1250 • 4.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 20.07.18. 16:21

"Luca-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kecskemét
Feltöltő
Azonosító
409622
Feltöltve
2020.07.18. 16:21
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ50/10 • 1/1000 • 20.6mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 20.07.18. 16:21

"Luca-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kecskemét
Feltöltő
Azonosító
415122
Feltöltve
2020.09.02. 10:16
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/1300 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.09.02. 10:16

"Luca-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kecskemét
Feltöltő
Azonosító
415123
Feltöltve
2020.09.02. 10:17
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ41/10 • 1/500 • 9.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.09.02. 10:17

"Luca-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kecskemét
Feltöltő
Azonosító
446140
Feltöltve
2021.06.17. 08:26
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ48/10 • 1/160 • 23.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 21.06.17. 08:26

"Luca-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kecskemét
Feltöltő
Azonosító
446141
Feltöltve
2021.06.17. 08:26
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ37/10 • 1/640 • 8.6mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 21.06.17. 08:26

"Luca-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kecskemét
Feltöltő
Azonosító
468356
Feltöltve
2021.11.14. 19:22
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ33/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 21.11.14. 19:22

"Luca-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kecskemét
Feltöltő
Azonosító
550064
Fotózva
2020. augusztus
Feltöltve
2024.01.06. 09:20
EXIF információk...
SONY / ILCE-6000
ƒ5/1 • 1/160 • 34mm • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Heisler János 24.01.06. 09:20
2020. augusztus

"Luca-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kecskemét
Feltöltő
Azonosító
550065
Fotózva
2020. augusztus
Feltöltve
2024.01.06. 09:20
EXIF információk...
SONY / ILCE-6000
ƒ56/10 • 1/60 • 32mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Heisler János 24.01.06. 09:20
2020. augusztus
Összesen 27 fotó

Műlap története

26 napja
2 új fotót töltöttem a "Luca-szobor" műlaphoz
23.04.11. 10:04
Megérintettem a "Luca-szobor" alkotást
23.02.12. 12:08
Megérintettem a "Luca-szobor" alkotást
21.11.14. 19:22
1 új fotót töltöttem a "Luca-szobor" műlaphoz
21.08.13. 16:51
Megérintettem a "Luca-szobor" alkotást
21.06.17. 08:26
2 új fotót töltöttem a "Luca-szobor" műlaphoz
20.09.02. 10:17
1 új fotót töltöttem a "Luca-szobor" műlaphoz
20.09.02. 10:16
1 új fotót töltöttem a "Luca-szobor" műlaphoz
20.07.18. 16:21
5 új fotót töltöttem a "Luca-szobor" műlaphoz
20.07.12. 14:18
Megérintettem a "Luca-szobor" alkotást
20.07.05. 13:53
Megérintettem a "Luca-szobor" alkotást
18.11.03. 20:47
1 új fotót töltöttem a "Luca-szobor" műlaphoz
18.11.03. 20:47
1 új fotót töltöttem a "Luca-szobor" műlaphoz
17.12.02. 15:13
Megérintettem a "Luca-szobor" alkotást
16.02.10. 10:23
A "Luca-szobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
16.01.17. 10:55
1 új fotót töltöttem a "Luca-szobor" műlaphoz
15.10.30. 15:38
Hársch Ferenc publikálta "Luca-szobor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.