Söpte, Gábor Áron u. 1.

Söpte
Gábor Áron u. 1.

Avatás1928

Hudetz Emil (kőfaragó)

Orbán Róbert
2014.05.20. 16:45
Abból a hősi emlékmű típusból, amely a söptei templom falán is látható, a Hudetz kőfaragóműhely egy egész sorozatot készített. Ennek ellenére ezek az emlékművek nem teljesen egyformák, általában a keret díszítőelemei változnak. A Hudetz féle táblákat a legtöbbször a templomok külső falán helyezték el, de van néhány olyan falu, ahol az emlékmű a templom belsejébe került. (Ilyen pl. Kercaszomor.)
A söptei emlékmű 1928-ban készült és csupán Hudetz névvel jelzett, ezért nem lehet egyértelműen eldönteni, hogy a készítő Hudetz József vagy fia Hudetz Emil. Hudetz József ekkor már idős volt, de még 1937-ben, halálának évében is állítottak olyan síremléket, amelyen a készítő megjelöléseként "Hudetz József" szerepel.
Én inkább azt tartom valószínűnek, hogy ez a tábla már inkább Hudetz Emil munkája. Az általa vezetett műhelyben már nagyobb számban készültek "klasszicizáló" jellegű síremlékek, emlékművek. Természetesen ez inkább tendenciaként határozható meg. Biztos adatot egy a készítő nevét tartalmazó újsághír vagy a megkötött szerződés jelentene.

A első világháborús emléktábla közelében elhelyezték a második világháborúban meghaltak neveit tartalmazó táblát is.



Cím alapján hasonló

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói Söpte településről

Feltöltő
Azonosító
166198
Fotózva
2012.02.08. 03:44
Feltöltve
2014.05.20. 16:46
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS60
ƒ30/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 14.05.20. 16:46
12.02.08. 03:44

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói Söpte településről

Feltöltő
Azonosító
166199
Fotózva
2012.02.08. 03:44
Feltöltve
2014.05.20. 16:48
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS60
ƒ30/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 14.05.20. 16:48
12.02.08. 03:44

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói Söpte településről

Feltöltő
Azonosító
166200
Fotózva
2012.02.08. 03:44
Feltöltve
2014.05.20. 16:49
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS60
ƒ30/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 14.05.20. 16:49
12.02.08. 03:44

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói Söpte településről

Feltöltő
Azonosító
166201
Feltöltve
2014.05.20. 16:50
Képinfó
Szignó a képen

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 14.05.20. 16:50

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói Söpte településről

Feltöltő
Azonosító
167826
Fotózva
2014.06.01. 17:40
Feltöltve
2014.06.06. 09:46
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ390/100 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 14.06.06. 09:46

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói Söpte településről

Feltöltő
Azonosító
167827
Fotózva
2014.06.01. 17:44
Feltöltve
2014.06.06. 09:50
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ390/100 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 14.06.06. 09:50
Összesen 6 fotó

Műlap története

14.06.06. 09:50
Orbán Róbert publikálta "Hősi emlékmű" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.