Budapest, XIX. kerület, Berzsenyi utca 8.

Alternatív, helyi címek:Puskás Ferenc olimpiai bajnok labdarúgó
Angol cím:Ferenc Puskás

Budapest
XIX. kerület, Berzsenyi utca 8.
A gimnázium főbejáratával szemben lévő előtérben.

Felállítás2008


Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Domby
2014.01.16. 19:24
Napokban egy TV-riport volt Kristóf Lajossal, aki elmondta a műsorban, hogy ő készítette Puskás Ferenc labdarúgó első mellszobrát, amely Kispesten található. Megtaláltam az alkotást a Puskás Ferenc Általános Iskolában. Az iskola 1979-ben kezdte meg működését - ekkor alapították -, majd 2008-ban felvette a 2006-ban elhunyt Puskás Ferenc nevét. Az iskola alapításának 30. évfordulóján elhatározták, hogy sportiskolává válnak és elősegítik tanulóik magas szintű sportolási lehetőségét.

PUSKÁS FERENC "Öcsi","Száguldó Őrnagy" (1922-2006) olimpiai bajnok labdarúgó, edző, katonatiszt. Itthon 1937-1956 között a Kispesti AC, ill. utódja, a Bp. Honvéd játékosa. 349 bajnoki mérkőzésen 358 gólt szerzett. Öt alkalommal volt magyar bajnok, többszőrös gólkirály volt. A magyar válogatottban 85 alkalommal szerepelt és 84 gólt szerzett.

1952-ben Helsinkiben a labdarúgó válogatottal olimpiai bajnokságot nyert. 1953-ban Európa-kupa győztes. A labdarúgó VB-n 1954-ben Bernben második helyezést ért el az aranycsapat balösszekötőjeként. Az "évszázad mérkőzésén" Londonban 1953-ban a 6:3-as győztes csapat kapitányaként 2 gólt szerzett.

1956 novemberében külföldre távozott, s ezzel az itthoni játékos pályafutását befejezte. Külföldön 1958-tól sikeres játékosként, edzőként, kimagasló eredményeket ért el /lásd: forrásanyag, puskas.com/.
1992-ben, miután végleg hazatelepedett, a Magyar Labdarúgó Szövetségben több magas pozíciót töltött be, négy mérkőzés erejéig a válogatott vezetésével is megbízták.
A NOB érdemrend tulajdonosa, a FIFA Hírességek Csarnokának /HALL of FAME/ tagja,a Nemzet Sportolója, a Hallhatatlanok Klubjának a tagja. Halála után posztumusz dandártábornak léptették elő.
Források:
http://www.puskas.com/hu/eletrajz.html
Rózsaligeti László: Magyar olimpiai bajnokok lexikona

Domby műlapja


Tagi gyűjteményben
Magyar olimpiai bajnokok

Cím alapján hasonló

"Puskás Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
154054
Feltöltve
2013.12.18. 20:48
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ28/10 • 1/30 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 13.12.18. 20:48

"Puskás Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
154055
Feltöltve
2013.12.18. 20:50
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ29/10 • 1/30 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 13.12.18. 20:50

"Puskás Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
154056
Feltöltve
2013.12.18. 20:51
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ34/10 • 1/40 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 13.12.18. 20:51

"Puskás Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
154057
Feltöltve
2013.12.18. 20:53
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ28/10 • 1/30 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 13.12.18. 20:53
Összesen 4 fotó

Műlap története

20.10.26. 08:56
A "Puskás Ferenc" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.01.16. 19:24
A közösség publikálta Domby "Puskás Ferenc" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.