Fertőd, Joseph Haydn út 2.

Alternatív, helyi címek:dr. Porpáczy Aladár

Fertőd
Joseph Haydn út 2.
Az Esterházy kastély kapuján belépve, bal kéz felől egy boltíves fülkében látható az emléktábla.

Felállítás2000

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Göröntsér Vera
2013.10.10. 22:24
Ezt a domborművet minden valószínűség szerint már fényképeztem úgy két éve, amikor szervezett csoporttal arra jártam. Most meghökkenve vettem észre (újra), hiszen akkor én már vadásztam, gyűjtöttem a képzőművészeti alkotásokat. Tehát elkevertem, elfelejtettem.

Haydn és Esterházy szobra kapcsán azonban újra megfordultam a kastélyban és a kapunál (konkrétan kifelé menet) láttam meg újra. Az esélytelenek nyugalmával (bár eléggé tartva a buszok szoros menetrendjétől) fényképeztem... úgyis fenn van a lapon! Tévedtem.

Porpáczy Aladár (1903-1965) az alapoknál kezdte. Kertészetben dolgozott, közben végezte el magánúton a középiskolát. 1927-ben szerezte meg az oklevelet a Kertészeti Tanintézetben. Tovább tanult, majd Eszterháza és Fertőd kertészetébe került, ahol vezető tisztséget kapott.

Körte, málna, dió, szamóca (bogyós gyümölcsök) nemesítésével foglalkozott, amik tudományos munkájának, publikációinak is témái.
A második világháború után a kastély egyik szárnyában iskolát szervezett, tanított, a szakmunkásképző (később szakközépiskola) igazgatójaként dolgozott. Közben folytatta a bogyós gyümölcsűekkel kapcsolatos munkásságát. Később tanszékvezető a Kertészeti Főiskolán. Munkásságát egyéb kitüntetései mellett Kossuth-díjjal ismerték el (1952).
Források:
ftp://ftp.mokk.bme.hu/Language/Hungarian/Crawl/MEK/mek.oszk.hu/00000/00062/html/szocikk/p2.htm
Szabolcs Erzsébet
2016.07.17. 20:51
A tábla kiegészült a következő felirattal: A Fertődi Növénynemesítési és Növénytermesztési Kutató Intézetben
ID. Dr. Porpáczy Aladár igazgató
által 1957-ben a kastély falai között létrehozott növényélettani és gyümölcsnemesítő kutatóműhely tagjainak emlékére, akik jelentős tudományos eredményekkel gazdagították a világot.
Itt szerepelnek a kutatók nevei évszámokkal, majd egy ideillő Szentgyörgyi Albert idézet.

A tábla utolsó sora: Hozzátartozók 2015.

Cím alapján hasonló

"Porpáczy Aladár" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Fertőd
Feltöltő
Azonosító
148944
Feltöltve
2013.10.08. 20:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ80/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.10.08. 20:38

"Porpáczy Aladár" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Fertőd
Feltöltő
Azonosító
148947
Feltöltve
2013.10.08. 20:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ80/10 • 1/400 • ISO100

148946

148948
Feltöltve
2013.10.08. 20:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ80/10 • 1/320 • ISO100

148950
Feltöltve
2013.10.08. 20:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO100

148945
Feltöltve
2013.10.08. 20:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ80/10 • 1/500 • ISO100

148949
Feltöltve
2013.10.08. 20:38
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/1250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.10.08. 20:38

"Porpáczy Aladár" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Fertőd
Feltöltő
Azonosító
246156
Feltöltve
2016.07.17. 20:10

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 16.07.17. 20:10

"Porpáczy Aladár" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Fertőd
Feltöltő
Azonosító
246157
Feltöltve
2016.07.17. 20:11

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 16.07.17. 20:11

"Porpáczy Aladár" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Fertőd
Feltöltő
Azonosító
412355
Feltöltve
2020.08.06. 12:13
EXIF információk...
HUAWEI / DRA-L21
ƒ28/10 • 1/4673 • 3.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Maxell Miklós 20.08.06. 12:13

"Porpáczy Aladár" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Fertőd
Feltöltő
Azonosító
514822
Feltöltve
2023.01.23. 08:12
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ11/1 • 1/500 • 18mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.01.23. 08:12

"Porpáczy Aladár" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Fertőd
Feltöltő
Azonosító
514823
Feltöltve
2023.01.23. 08:12
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/1000 • 90mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.01.23. 08:12

"Porpáczy Aladár" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Fertőd
Feltöltő
Azonosító
514824
Feltöltve
2023.01.23. 08:12
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/400 • 116mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.01.23. 08:12

"Porpáczy Aladár" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Fertőd
Feltöltő
Azonosító
544602
Feltöltve
2023.10.28. 19:16
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ10/1 • 1/400 • 44mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.10.28. 19:16
Összesen 14 fotó

Műlap története

23.10.28. 19:16
1 új fotót töltöttem a "Porpáczy Aladár" műlaphoz
23.01.23. 08:12
3 új fotót töltöttem a "Porpáczy Aladár" műlaphoz
22.03.09. 18:55
A "Porpáczy Aladár" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.08.06. 12:13
1 új fotót töltöttem a "Porpáczy Aladár" műlaphoz
16.07.17. 20:11
1 új fotót töltöttem a "Porpáczy Aladár" műlaphoz
16.07.17. 20:10
1 új fotót töltöttem a "Porpáczy Aladár" műlaphoz
13.10.10. 22:24
Göröntsér Vera publikálta "Porpáczy Aladár" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.