Sopron, Új 16.
További képek a Fotólistában

Sopron
Új 16.
Az Orsolya térről nyíló keskeny Új utca a Fő tér irányába haladva is elérhető.

Felállítás1954

Hell Géza (építész, közreműködő)

Szabolcs Erzsébet
2013.10.07. 13:18
A belváros egyik legrégibb utcájában ez a zárt sorú egyemeletes gótikus ház 1952-1954-ben lett helyre állítva.
(Csatkai Endre és mások..Sopron és környéke műemlékei II. javított és bővített kiadás. Akadémiai kiadó 1956.) E könyvben olvasható történet,rövidítve összefoglalva a következő: 1737-ben kezdődő telekkönyv szerint több család birtokolta, többnyire iparosok. Az idők folyamán a középkori ablakokat elfalazták, és helyettük készültek a barokk nyílások. 1943-ban két csúcsíves ablak felsőrészét kibontották, 1952-ben a harmadik csúcsíves keretből előkerült több darab és a gótikus ajtó keretek. A helyreállítás terveit Hell Géza építész készítette. A kivitelezésben nagy szerep jutott Szakál Ernő szobrásznak.
Szakál Ernő Születésének 100. évfordulója alkalmából két emléktáblát avattak szülővárosában. Az első soproni lakóházának falán került elhelyezésre ahol élete végéig lakott és dolgozott.
A másodikat szeptember 20-án avatták a belváros patinás gótikus épületének homlokzatán. Ezt a kőtáblát Sopron Városa díszpolgára emlékére. Valamikori munkahelye az Országos Műemléki Felügyelőség (OMF) soproni székhelye volt e házban. Az épület gyönyörű gótikus ablakainak rekonstrukciója Szakál Ernő különleges szaktudását tehetségét hozzáértését igazolják. Az emléktáblán az egyik helyreállítási tervrajza a visegrádi Nagy Lajos király Anjou-falikút körvonalai láthatók, szöveges, nincs rajta dombormű.
Az emléktábla tervét Osgyáni Vilmos készítette, a kivitelezés Faragó Zsolt munkája.
Források:
http://www.sopron.hu/Sopron/portal/front_show?contentId=45349
http://archeologia.hu/content/archeologia/214/szakal-erno-eletutja-kiallitas.pdf
További linkek




Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Gótikus ablakok" c. alkotás fotói

Alkotó
Szakál ErnőHell Géza (építész, közreműködő)
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
149041
Feltöltve
2013.10.09. 20:05
EXIF információk...
CASIO COMPUTER CO.,LTD. / EX-Z75
ƒ31/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 13.10.09. 20:05

"Gótikus ablakok" c. alkotás fotói

Alkotó
Szakál ErnőHell Géza (építész, közreműködő)
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
149042
Feltöltve
2013.10.09. 20:08
EXIF információk...
CASIO COMPUTER CO.,LTD. / EX-Z75
ƒ40/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 13.10.09. 20:08

"Gótikus ablakok" c. alkotás fotói

Műemlék ház Szakál Ernő munkahelye volt.
Alkotó
Szakál ErnőHell Géza (építész, közreműködő)
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
148789
Feltöltve
2013.10.07. 12:36
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A2400 IS
ƒ32/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 13.10.07. 12:36
Műemlék ház Szakál Ernő munkahelye volt.

"Gótikus ablakok" c. alkotás fotói

A műemlékház gótikus ablakainak rekonstrukciója Szakál Ernő munkája.
Alkotó
Szakál ErnőHell Géza (építész, közreműködő)
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
148790
Fotózva
2010. június
Feltöltve
2013.10.07. 12:36
EXIF információk...
CASIO COMPUTER CO.,LTD. / EX-Z75
ƒ31/10 • 1/100 • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 13.10.07. 12:36
2010. június
A műemlékház gótikus ablakainak rekonstrukciója Szakál Ernő munkája.

"Gótikus ablakok" c. alkotás fotói

Alkotó
Szakál ErnőHell Géza (építész, közreműködő)
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
513302
Fotózva
2016. július
Feltöltve
2023.01.07. 15:25
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/320 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 23.01.07. 15:25
2016. július

"Gótikus ablakok" c. alkotás fotói

Alkotó
Szakál ErnőHell Géza (építész, közreműködő)
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
513303
Fotózva
2016. július
Feltöltve
2023.01.07. 15:25
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/125 • 7.1mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 23.01.07. 15:25
2016. július

"Gótikus ablakok" c. alkotás fotói

Alkotó
Szakál ErnőHell Géza (építész, közreműködő)
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
513304
Fotózva
2016. július
Feltöltve
2023.01.07. 15:25
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ40/10 • 1/125 • 6.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 23.01.07. 15:25
2016. július

Adalék vagy máshol

"Gótikus ablakok" c. alkotás fotói

Második emléktábla Szakál Ernő tiszteletére.Sopron Város Önkormányzata által állított emléktábla.
Alkotó
Szakál ErnőHell Géza (építész, közreműködő)
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
148787
Feltöltve
2013.10.07. 12:34
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A2400 IS
ƒ50/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 13.10.07. 12:34
Második emléktábla Szakál...Teljes szövegMásodik emléktábla Szakál Ernő tiszteletére.Sopron Város Önkormányzata által állított emléktábla.Kevesebb szöveg

"Gótikus ablakok" c. alkotás fotói

Gótikus ablakokból csak a kőrácsok látszanak a feltárás átépítés előtt.
Az eredeti fotó készítője nincs feltüntetve.
Alkotó
Szakál ErnőHell Géza (építész, közreműködő)
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
151186
Forrás
Másolt kép. Csatkai-Dercsényi: Sopron és környéke műemlékei javított második kiadás. 1956.
Évszám
1956
Feltöltve
2013.11.05. 16:04
Képinfó
Adalék
Archív fotó
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A2400 IS
ƒ28/10 • 1/20 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 13.11.05. 16:04
1956, Archív felvétel
Gótikus ablakokból csak a...Teljes szövegGótikus ablakokból csak a kőrácsok látszanak a feltárás átépítés előtt.
Az eredeti fotó készítője nincs feltüntetve.Kevesebb szöveg
Összesen 9 fotó

Műlap története

23.01.07. 15:25
3 új fotót töltöttem a "Gótikus ablakok" műlaphoz
17.04.15. 16:47
Megérintettem a "Gótikus ablakok" alkotást
16.08.12. 08:25
A "Gótikus ablakok" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.10.09. 20:03
A "Gótikus ablakok" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.10.09. 19:17
A "Gótikus ablakok" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.10.07. 13:18
Szabolcs Erzsébet publikálta "Gótikus ablakok" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.