Csanádpalota, Szent István utca 46.

Csanádpalota
Szent István utca 46.
Dér István Általános Iskola I. emeleti folyosóján van.

Avatás2004

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Cedrus
2013.05.31. 04:49
Csanádpalota Önkormányzata 2002-ben hozott döntést, hogy az Általános Iskolát a helyi születésű Dér Istvánról nevezi el. Az iskola ünnepélyes névadóját a festőművész halálának 10. évfordulóján, 2003. május 30-án tartották.

Következő évben, 2004-ben a művész portrészobrát - Simor Máté szobrászművész alkotását - állították fel az iskola első emeleti folyosóján.

A véletlen egybeesése, hogy a művész halálának 20. évfordulóján kerestem fel az iskolát. Különös érzés volt ott állni a szobor előtt, közben visszaemlékezve a művésszel való találkozásra, szavaira, gesztusaira. Bizony, az már nagyon régen volt.

"Dér István (Csanádpalota, 1937 – Szeged, 1993) festőművész Szegeden elvégezte a tanítóképzőt, majd rajztanári diplomát szerzett a pedagógiai főiskolán. Műveivel hazai és külföldi tárlatokon egyaránt szerepelt. Főleg a vásárhelyi őszi, a délalföldi és a szegedi nyári tárlatok résztvevője volt. Első önálló kiállítását 1966-ban Hódmezővásárhelyen, a Tornyai János Múzeumban rendezte. Kísérletezett murális műfajokkal is, mint például a Kecskeméten található faintarzia. Tagja volt a Művészeti Alapnak, illetve a MAOE-nek és a Képzőművészek Szövetségének. Egyik alapító tagja volt a szegedi SZÖG-ART Művészeti Egyesületnek. Díjat kapott 1972-ben a Szegedi Nyári Tárlaton. 1975-ben Szeged Város Alkotói Díját nyerte el. Haláláig a Szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán adjunktusként tanított."
Források:
http://www.altisk-csanadp.sulinet.hu/#
http://artportal.hu/lexikon/muveszek/der-istvan-2937
http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/telepulesek_ertekei/Csanadpalota/pages/neves_szemelyek.htm

Cedrus műlapja

Közös gyűjteményben
Szobrok képzőművészekről

Cím alapján hasonló

"Dér István" c. alkotás fotói Csanádpalota településről

Feltöltő
Azonosító
139577
Feltöltve
2013.05.31. 04:50
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ410/100 • 1/9 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 13.05.31. 04:50

"Dér István" c. alkotás fotói Csanádpalota településről

Feltöltő
Azonosító
139578
Feltöltve
2013.05.31. 04:51
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ410/100 • 1/10 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 13.05.31. 04:51

"Dér István" c. alkotás fotói Csanádpalota településről

Feltöltő
Azonosító
139579

139580
Feltöltve
2013.05.31. 04:52

Cedrus 13.05.31. 04:52

"Dér István" c. alkotás fotói Csanádpalota településről

Feltöltő
Azonosító
139581
Feltöltve
2013.05.31. 04:52
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ410/100 • 1/30 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 13.05.31. 04:52
Összesen 5 fotó

Műlap története

17.01.30. 10:16
Megérintettem a "Dér István" alkotást!
13.05.31. 05:33
Cedrus publikálta "Dér István" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.