Nagyharsány, Szársomlyó
Archív képek

Nagyharsány
Szársomlyó
Villányi Szoborpark

Felállítás1971

uzmaria
2008.06.16. 20:58
Bocz Gyula Autodidakta módszerrel tanulta ki a művészetet, kezdetben gyári munkásként dolgozott. Lantos Ferenc oktatta a pécsi Doktor Sándor Művelődési Központ képzőművészeti szakkörében.
Az 1960-as évek elejétől organikus-nonfiguratív szobrokat alkotott, illetve elsősorban kő, ritkábban fém kisplasztikákat (A tenger, 1964; Virág, 1968; Törekvés, 1974). Szürrealisztikus nonfiguratív alkotásai a Szürenon művészcsoportosuláshoz kapcsolták őt. Először 1963-ban állította ki a műveit. 1968 és 1975 közt a villányi szobrász-alkotótelepen dolgozott, ekkor készültek nagyméretű plasztikái. 1971 és 1973 közt készült Spirál című szobra, amelyet a villányi szoborparkban állítottak fel.
Források:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Bocz_Gyula
Aerdna
2014.05.31. 18:02
Az alkotó „Élet” című műve az Arportal jelzése szerint befejezetlen, 1969-1971 között készült. Bocz Gyula 1968-1975 között dolgozott a villányi szobrász-alkotótelepen, nagyméretű plasztikákat készített ebben az időszakban. Elhivatottsága nagyban hozzájárult a szobor-park létrejöttéhez.

1967-től folyt alkotómunka az elhagyott villányi kőbánya területén, majd 1968-ban létrejött a Baranyai Alkotótelep. 1970-től már nem csak magyar szobrászok alkottak itt. Az 1980-as évektől kezdték el átalakítani a környezetet, és kialakult a szoborpark mai formája. A ’90-es évek elején megalakult a Képzőművészeti Mesteriskola a diplomával rendelkező fiatal művészek számára. 2012-ben felszámolási veszély fenyegette a Baranya Megyei Alkotótelepek Közhasznú Nonprofit Kft.-t, mert a park – a szobrok – őrzés-védése nehéz anyagi terhet rótt a Kft-re.

„A Nagyharsányi Szoborpark kultúrtörténeti és művészettörténeti jelentősége abban áll, hogy Magyarországon először itt kaptak lehetőséget szobrászok a szabad kísérletezésre.”

Az itt készült alkotások a hegy kőzeteiből készültek, nagy részük nagyharsányi és beremendi szürke mészkőből.
Források:
http://hetedhethatar.hu/hethatar/?p=8562
http://artportal.hu/lexikon/muveszek/bocz-gyula-380
http://pecs2010.blog.hu/2010/07/12/parti_galeria_varosfoglalas_pecs_arcai_14_bocz_gyula_1937_2003
http://villanyiborvidek.hu/hu/villanyi-borvidek/latnivalok/nagyharsanyi-szoborpark
http://aranyosfodorka.blogspot.hu/2012/03/veszelyben-villanyi-szoborpark.html
http://www.villany.hu/latnivalok-villanyban-nagyharsanyi-szoborpark

uzmaria műlapja

Cím alapján hasonló

"Élet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyharsány
Feltöltő
Azonosító
8031
Feltöltve
2008.06.16. 20:58

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

uzmaria 08.06.16. 20:58

"Élet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyharsány
Feltöltő
Azonosító
195472
Feltöltve
2015.02.14. 20:32

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

uzmaria 15.02.14. 20:32

"Élet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyharsány
Feltöltő
Azonosító
218493
Feltöltve
2015.09.28. 20:59
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/640 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.09.28. 20:59

"Élet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyharsány
Feltöltő
Azonosító
218494
Feltöltve
2015.09.28. 21:00
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/1000 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.09.28. 21:00

"Élet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyharsány
Feltöltő
Azonosító
218495
Feltöltve
2015.09.28. 21:01
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/1250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.09.28. 21:01

"Élet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyharsány
Feltöltő
Azonosító
218496
Feltöltve
2015.09.28. 21:01
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/800 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.09.28. 21:01

"Élet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyharsány
Feltöltő
Azonosító
218497
Feltöltve
2015.09.28. 21:02
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/1000 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.09.28. 21:02

Archív fotók

"Élet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyharsány
Feltöltő
Azonosító
170459
Forrás
Saját - Művészet folyóirat 1987. november-december
Évszám
1987
Feltöltve
2014.06.30. 17:37
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 14.06.30. 17:37
1987, Archív felvétel

"Élet" c. alkotás fotói

Bocz Gyula az Élet című kompozíciót faragja
Alkotó
Település
Nagyharsány
Feltöltő
Azonosító
505906
Forrás
Bocz Gyula-hagyaték
Évszám
1972
Feltöltve
2022.10.23. 11:06
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tüskés Anna 22.10.23. 11:06
1972, Archív felvétel

Bocz Gyula az Élet című kompozíciójával
Alkotó
Település
Nagyharsány
Feltöltő
Azonosító
505907

505908

505909

505910

505911

505912

505913

505914

Összesen 17 fotó

Műlap története

22.10.23. 11:06
9 új fotót töltöttem az "Élet" műlaphoz
15.09.28. 21:02
1 új fotót töltöttem az "Élet" műlaphoz
15.09.28. 21:01
1 új fotót töltöttem az "Élet" műlaphoz
15.09.28. 21:01
1 új fotót töltöttem az "Élet" műlaphoz
15.09.28. 21:00
1 új fotót töltöttem az "Élet" műlaphoz
15.09.28. 20:59
1 új fotót töltöttem az "Élet" műlaphoz
14.06.30. 17:37
1 új fotót töltöttem az "Élet" műlaphoz
14.01.21. 16:15
Az "Élet" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
08.06.16. 20:58
uzmaria publikálta "Élet" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.