Oláh György mellszobra

Eger, II. Rákóczi Ferenc u. 2.

Alternatív, helyi címek:Az egri Wigner Középiskola magyar származású Nobel-díjasokat bemutató szoborparkja - XII.

Eger
II. Rákóczi Ferenc u. 2.
Az egri Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Középiskola és Kollégium...Teljes szövegAz egri Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Középiskola és Kollégium L-alakú emlékparkjának északi szárnyában, a hátsó sorban; napközben szabadon látogathatóanKevesebb szöveg

Felállítás2000

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Csuhai István
2011.09.20. 22:43
Ahogyan azt a sorozat bemutatásának elején, Harsányi János mellszobrának http://www.kozterkep.hu/~/15839 leírásában megemlítettem, Oláh György szobrának közvetlenül Harsányié mellett kellett volna következnie. Ők ketten ugyanabban az évben (1994-ben) kapták meg a Nobel-díjat - elismerésük a rendszerváltás utáni Magyarország közvéleményében új megvilágításba helyezte lényegében magát a díjat is. Mivel mindketten szívesen jöttek vissza az akkor már a liberális parlamenti demokrácia viszonyai között működő szabad országba, s mindketten igen médiaképes szereplők voltak, hazalátogatásaik valósággal jószolgálati küldöttség-számba mentek. Mindenesetre ez volt az az alkalom, mely először vetette fel a magyar származású Nobel-díjasok bonyolult kérdéskörét. A bemutatásban végül a keretes szerkezet mellett döntöttem, ahogyan Harsányi János a harmadik volt az elejétől számítva, azonképpen Oláh György a végétől számítva lett harmadik - hiszen már csak két mellszobor van hátra a tizennégy tudóst-írót bemutató emlékparkból.

Oláh György 1927-ben Budapesten született, ugyanitt a Piarista Gimnáziumban érettségizett. Az 1944-es tragikus eseményeket Sztehlo Gábor http://www.kozterkep.hu/~/6844 oltalmazásával sikerült átvészelnie. A háború után a Budapesti Műszaki Egyetemen kémiát tanult, 1949-ben doktorált. Oktatói és kutatómunkát végzett az egyetemen, 1954-56-ig a szerves kémia tanszék vezetőjeként, s ugyanebben az időben az MTA kémiai kutatójának a társigazgatója is volt. 1956-ban családjával együtt elhagyta Magyarországot. Londoni és kanadai évek után az 1960-as évek közepén az Egyesült Államokban telepedett le, ahol különböző kisebb egyetemeken dolgozott. 1971-ben lett amerikai állampolgár, 1977-től tanított a Dél-Kaliforniai Egyetemen, melynek kötelekében kapta meg 1994-ben 'a karbokation kémiához való hozzájárulásáért' a Nobel-díjat. Ebben az időben a Los Angeles-i Loker Szénhidrogénkutató Intézet igazgatója is volt. Ezt követően jó néhány magyar díjjal is elismerték, 2006-ban például Budapest díszpolgára lett, 2011-ben pedig Széchenyi-nagydíjat kapott. (A szeptemberi Los Angeles-i ünnepélyes átadáson finoman kiigazította a szónokot, aki arról szólt, hogy Oláh a magyar nemzetközösség tagja - úgy mondta, hogy önmagát magyar származású amerikai állampolgárnak tartja.) Tudományos tevékenységgel a díj odaítélését követő időben is foglalkozott, és a díjból létrehozta azt az alapítványt, mely fiatalabb vegyészkutatók előbbre jutását segíti.

A mellszoborhoz külön érdekesség, hogy a szoborpark tíz, Kampfl József mintázta darabja közül Oláh György mellszobra az egyetlen, melynek modelljével a szobrász az életben, személyesen is találkozott.

Közös gyűjteményben
Magyar tudósok szobrai

Cím alapján hasonló

"Oláh György mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
94881
Feltöltve
2011.09.20. 21:55
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ63/10 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.09.20. 21:55

"Oláh György mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
94883
Feltöltve
2011.09.20. 21:56
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ56/10 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.09.20. 21:56

"Oláh György mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
94885

94887
Feltöltve
2011.09.20. 21:57

Csuhai István 11.09.20. 21:57

"Oláh György mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
94889
Feltöltve
2011.09.20. 21:58
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ53/10 • 1/125 • ISO450

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.09.20. 21:58

"Oláh György mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
94890
Feltöltve
2011.09.20. 21:59
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ42/10 • 1/125 • ISO220

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.09.20. 21:59

"Oláh György mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
94892
Feltöltve
2011.09.20. 22:01
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ5/1 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.09.20. 22:01

"Oláh György mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
94893
Feltöltve
2011.09.20. 22:02
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ63/10 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.09.20. 22:02

"Oláh György mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
94894
Feltöltve
2011.09.20. 22:03
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ48/10 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.09.20. 22:03

"Oláh György mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
185649
Feltöltve
2014.11.02. 23:31
EXIF információk...
Nokia / N95 8GB
ƒ28/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.11.02. 23:31
Összesen 10 fotó

Műlap története

14.11.02. 23:31
1 új fotót töltöttem az "Oláh György mellszobra" műlaphoz
11.09.20. 22:43
Csuhai István publikálta "Oláh György mellszobra" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.