Baja, Szent Imre tér

Angol cím:Gisela Fountain

Baja
Szent Imre tér
A III. Béla Gimnázium udvara.

Avatás2008


Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Csanádi Árpád
2010.10.23. 00:19
A mű évtizedekkel ezelőtt az iskola előtt, a Szent Imre téren, a III, Béla szobor (amely úgyszint Kő Pál alkotása) közelében állt, ám vandálok tönkretették. A díszkutat a III. Béla Gimnázium két volt diákja, Jaloveczki Gábor és Koch Róbert Ákos kezdeményezésére állították fel ismét. Ezúttal viszont nem köztéren, hanem az iskola udvarán. Hosszas utánajárás során sikerült összeszedniük a kút darabjait, melyet elküldtek az alkotónak, s az önkormányzat támogatásával újraöntették a díszkutat. Az első tervek szerint az elkészült alkotást 2007-ben, a gimnázium jubileumi ünnepségsorozata keretében szerették volna ismét felállítani. De a felállításra végül csak 2008. május 7-én, Gizella napján került sor.

A díszkutat a művész első felesége, Gizella kezéről mintázta, ezért róla nevezte el. Az eredeti felállítási helyén, a Szent Imre téren, III. Béla szobrától a járdakövek között elhelyezett bronz érméket követve juthattunk el a díszkútig. Ezeket az érméket is elhelyezték a díszkút új helyén.



Kapcsolódó
forrás:
http://sugovica.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=3089

Cím alapján hasonló

"Gizella-díszkút" c. alkotás fotói Baja településről

Feltöltő
Azonosító
69557
Fotózva
2010.10.22. 23:36
Feltöltve
2010.10.23. 00:20
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / SP320
ƒ29/10 • 1/15 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csanádi Árpád 10.10.23. 00:20

"Gizella-díszkút" c. alkotás fotói Baja településről

Feltöltő
Azonosító
69558
Fotózva
2010.10.22. 23:31
Feltöltve
2010.10.23. 00:22
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / SP320
ƒ43/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csanádi Árpád 10.10.23. 00:22

"Gizella-díszkút" c. alkotás fotói Baja településről

Feltöltő
Azonosító
69559
Fotózva
2010.10.22. 23:32
Feltöltve
2010.10.23. 00:26
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / SP320
ƒ43/10 • 1/5 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csanádi Árpád 10.10.23. 00:26

"Gizella-díszkút" c. alkotás fotói Baja településről

Feltöltő
Azonosító
69560
Fotózva
2010.10.22. 23:30
Feltöltve
2010.10.23. 00:27
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / SP320
ƒ28/10 • 1/30 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csanádi Árpád 10.10.23. 00:27

"Gizella-díszkút" c. alkotás fotói Baja településről

Feltöltő
Azonosító
69561
Fotózva
2010.10.22. 23:37
Feltöltve
2010.10.23. 00:30
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / SP320
ƒ28/10 • 1/30 • ISO97

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csanádi Árpád 10.10.23. 00:30
Összesen 5 fotó

Műlap története

15.06.28. 13:21
A "Gizella-díszkút" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
15.02.25. 09:18
A "Gizella-díszkút" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
10.10.25. 22:28
Csanádi Árpád publikálta "Gizella-díszkút" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.