Petőfi Sándor-szobor

Debrecen, Kálvin tér

Angol cím:Sándor Petőfi (poet)

Debrecen
Kálvin tér
A Református Kollégiumban áll.

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Kotricz Tünde (TundeK62)
2010.06.24. 14:59
A Református Kollégiumban a díszteremhez vezető lépcsőház fordulójában áll a pesti Petőfi-szobor gipszmintája.
A gipszszobor feketére van festve, és egy szoborfülkét alakítottak ki neki, még 1883-ban, amikor elhelyezték. A szobor nem túl nagy súlya miatt nincs szinte talapzata sem. Az alkotás másfélszeres életnagyságú, 375 cm magas.
A feltartott kéz, mely lelkesítő mozdulatot fejez ki, két debreceni Petőfi-szobornál jelenik meg. A Petőfi téri Medgyessy Ferenc által alkotott szobron, és ezen.

Petőfi több szállal is köthető Debrecenhez. 1844 telén itt élt a városban, és itt született meg fia, Zoltán is.

Petőfi Sándor: Egy telem Debrecenben

Hej, Debrecen,
Ha rád emlékezem!...
Sokat szenvedtem én tebenned,
És mindamellett
Oly jól esik nekem,
Ha rád emlékezem, -

Pápista nem vagyok.
És mégis voltak böjtjeim, pedig nagyok.
Jó, hogy az embernek csontfoga van,
Ezt bölcsen rendelék az istenek,
Mert hogyha vas lett volna a fogam,
A rozsda ette volna meg.

Aztán a télnek kellő közepében
Kifogya szépen
A fűtőszalmám,
S hideg szobában alvám.
Ha fölvevém kopott gubám,
Elmondhatám,
Mint a cigány, ki a hálóból néze ki:
'Juj, be hideg van odaki'!'

S az volt derék,
Ha verselék!
Ujjam megdermedt a hidegben,
És ekkor mire vetemedtem?
Hát mit tehettem egyebet?
Égő pipám
Szorítgatám,
Míg a fagy végre engedett.

Ez ínségben csak az vigasztala,
Hogy ennél már nagyobb inségem is vala.

Pest, 1844. július-augusztus

A fotót a Múzeumok éjszakáján készítettem a kollégiumban.
Petőfi részletes életrajza a mellékelt linken olvasható.
Kapcsolódó linkek
http://hu.wikipedia.org/wiki/Pet%C5%91fi_S%C3%A1ndor

Közös gyűjteményben
Magyar költők szobrai

Cím alapján hasonló

"Petőfi Sándor-szobor" c. alkotás fotói Debrecen településről

Feltöltő
Azonosító
58375
Feltöltve
2010.06.24. 15:29

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Petőfi Sándor-szobor" c. alkotás fotói Debrecen településről

Feltöltő
Azonosító
211796
Fotózva
2012.06.16. 18:49
Feltöltve
2015.07.12. 01:21
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ35/10 • 1/8 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

12.06.16. 18:49

"Petőfi Sándor-szobor" c. alkotás fotói Debrecen településről

Feltöltő
Azonosító
58376
Feltöltve
2010.06.24. 15:30

58377

58378

209283
Fotózva
2013.02.13. 10:58
Feltöltve
2015.06.19. 01:31
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/100 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

13.02.13. 10:58

"Petőfi Sándor-szobor" c. alkotás fotói Debrecen településről

Feltöltő
Azonosító
209284
Fotózva
2013.02.13. 11:01
Feltöltve
2015.06.19. 01:31
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/40 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

13.02.13. 11:01

"Petőfi Sándor-szobor" c. alkotás fotói Debrecen településről

Feltöltő
Azonosító
209285
Fotózva
2013.02.13. 11:01
Feltöltve
2015.06.19. 01:31
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/30 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

13.02.13. 11:01

"Petőfi Sándor-szobor" c. alkotás fotói Debrecen településről

Feltöltő
Azonosító
211787
Fotózva
2010.06.19. 17:21
Feltöltve
2015.07.12. 01:05
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/50 • ISO640

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

10.06.19. 17:21

"Petőfi Sándor-szobor" c. alkotás fotói Debrecen településről

Feltöltő
Azonosító
211786
Fotózva
2010.06.19. 17:21
Feltöltve
2015.07.12. 01:05
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/50 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

10.06.19. 17:21

"Petőfi Sándor-szobor" c. alkotás fotói Debrecen településről

Feltöltő
Azonosító
211788
Fotózva
2010.06.19. 17:22
Feltöltve
2015.07.12. 01:05
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/50 • ISO500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

10.06.19. 17:22

"Petőfi Sándor-szobor" c. alkotás fotói Debrecen településről

Feltöltő
Azonosító
211790
Fotózva
2010.06.19. 17:23
Feltöltve
2015.07.12. 01:05
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/6 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

10.06.19. 17:23

"Petőfi Sándor-szobor" c. alkotás fotói Debrecen településről

Feltöltő
Azonosító
211789
Fotózva
2010.06.19. 17:22
Feltöltve
2015.07.12. 01:05
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/50 • ISO500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

10.06.19. 17:22
Összesen 13 fotó

Műlap története

13.07.30. 11:30
A "Petőfi Sándor-szobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
10.06.24. 15:33
Kotricz Tünde (TundeK62) publikálta "Petőfi Sándor-szobor" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.