A kolozsvári Uránia-ház domborműdíszítései

Kolozsvár (Cluj-Napoca), Nagy utca/str Horea 4.

Kolozsvár (Cluj-Napoca)
Nagy utca/str Horea 4.
A belvárosból a vasútállomásra vezető főút a Szamos híd utáni szakaszán, jobb kéz felől

Felállítás1910

Kappéter Géza (építész, közreműködő)
Steiner József (építész, közreműködő)

Csuhai István
2010.05.30. 10:37
Az egykori Nagy utca (később Ferenc József, ma Horea út) és a Radák (ma Dacia) utca sarkán elhelyezkedő háromszintes épületet a budapesti illetőségű Kappéter Géza tervezte; közreműködött a tervezésben az aradi Steiner József, elképzelhető, hogy ő az építkezés lebonyolítását is végezte. Az építtető és első tulajdonos Udvari András, kolozsvári kovácsmester és kocsigyártó volt, aki a századforduló táján műhelyének udvarában sátrat állított, és mozgókép-filmeket kezdett vetíteni. A vállalkozás olyannyira sikeresen működött, hogy 1910. december 10-én ünnepélyesen megnyithatta ezt az épületet, mely akkor 17 lakást, a két utca felé forduló alsó szinten 10 üzlethelyiséget, és legfőképpen pedig egy 400 férőhelyes mozit foglalt magában. Sajtótudósítás létezik arról a lakossági igényről, mely szerint az épületről a meztelen férfiak domborműveit távolítsák el (a Kolozsvári Hírlap 1910. október 29-i számában). Udvari a későbbi években a kolozsvári mozi-kultúra egyik fő alakjának számított Janovics Jenő mellett.

A modernista szecesszió irányzatához tartozó épület felső homlokzatán meg az íves üveg esővédő alatt szimmetrikus rendben elhelyezett hatalmas fehér féldomborművekből álló sorozat (a tengely a félköríves sarok az utcai főbejárattal és a névvel) szinte biztosan nem a két építész munkája, de készítőjükre, a szobrászmunka végzőjére sehol nem tudtam ráakadni. Valószínű viszont, hogy az elképzelés ott szerepelt az eredeti terveken, és nem önálló szobrászi intenció végeredményei: a ház nyugati frontján látható női arc, az épület funkciójához illeszkedve, határozottan a régi némafilm világát és tipikus szereplőjét jeleníti meg. A hivatalos verzió szerint a reliefek a munkát és a tudományt szimbolizálják.

Az eredetileg Uránia néven megnyitott mozi, korszakonként más nevekkel ugyan, de egészen a legutóbbi időkig működött - most, úgy láttam, játékterem vagy kaszinó üzemel benne.

Cím alapján hasonló

"A kolozsvári Uránia-ház domborműdíszítései" c. alkotás fotói

Alkotó
Kappéter Géza (építész, közreműködő)Steiner József (építész, közreműködő)
Település
Kolozsvár (Cluj-Napoca)
Feltöltő
Azonosító
55324
Feltöltve
2010.05.30. 01:34

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.05.30. 01:34

"A kolozsvári Uránia-ház domborműdíszítései" c. alkotás fotói

Alkotó
Kappéter Géza (építész, közreműködő)Steiner József (építész, közreműködő)
Település
Kolozsvár (Cluj-Napoca)
Feltöltő
Azonosító
55325
Feltöltve
2010.05.30. 01:35

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.05.30. 01:35

"A kolozsvári Uránia-ház domborműdíszítései" c. alkotás fotói

Alkotó
Kappéter Géza (építész, közreműködő)Steiner József (építész, közreműködő)
Település
Kolozsvár (Cluj-Napoca)
Feltöltő
Azonosító
55327
Feltöltve
2010.05.30. 01:37

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.05.30. 01:37

55329
Feltöltve
2010.05.30. 01:38

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.05.30. 01:38

"A kolozsvári Uránia-ház domborműdíszítései" c. alkotás fotói

Alkotó
Kappéter Géza (építész, közreműködő)Steiner József (építész, közreműködő)
Település
Kolozsvár (Cluj-Napoca)
Feltöltő
Azonosító
55326
Feltöltve
2010.05.30. 01:36

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.05.30. 01:36

"A kolozsvári Uránia-ház domborműdíszítései" c. alkotás fotói

Alkotó
Kappéter Géza (építész, közreműködő)Steiner József (építész, közreműködő)
Település
Kolozsvár (Cluj-Napoca)
Feltöltő
Azonosító
55328
Feltöltve
2010.05.30. 01:37

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.05.30. 01:37

"A kolozsvári Uránia-ház domborműdíszítései" c. alkotás fotói

Alkotó
Kappéter Géza (építész, közreműködő)Steiner József (építész, közreműködő)
Település
Kolozsvár (Cluj-Napoca)
Feltöltő
Azonosító
55330
Feltöltve
2010.05.30. 01:40

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.05.30. 01:40

"A kolozsvári Uránia-ház domborműdíszítései" c. alkotás fotói

Alkotó
Kappéter Géza (építész, közreműködő)Steiner József (építész, közreműködő)
Település
Kolozsvár (Cluj-Napoca)
Feltöltő
Azonosító
55331
Feltöltve
2010.05.30. 01:41

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.05.30. 01:41

"A kolozsvári Uránia-ház domborműdíszítései" c. alkotás fotói

Alkotó
Kappéter Géza (építész, közreműködő)Steiner József (építész, közreműködő)
Település
Kolozsvár (Cluj-Napoca)
Feltöltő
Azonosító
55332
Feltöltve
2010.05.30. 01:42

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.05.30. 01:42

"A kolozsvári Uránia-ház domborműdíszítései" c. alkotás fotói

Alkotó
Kappéter Géza (építész, közreműködő)Steiner József (építész, közreműködő)
Település
Kolozsvár (Cluj-Napoca)
Feltöltő
Azonosító
117604
Feltöltve
2012.08.30. 08:23
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L120
ƒ126/10 • 1/160 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 12.08.30. 08:23

"A kolozsvári Uránia-ház domborműdíszítései" c. alkotás fotói

Alkotó
Kappéter Géza (építész, közreműködő)Steiner József (építész, közreműködő)
Település
Kolozsvár (Cluj-Napoca)
Feltöltő
Azonosító
117605
Feltöltve
2012.08.30. 08:25
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L120
ƒ47/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 12.08.30. 08:25
Összesen 11 fotó

Műlap története

18.05.11. 08:24
Megérintettem az "A kolozsvári Uránia-ház domborműdíszítései" alkotást
12.08.30. 08:25
1 új fotót töltöttem az "A kolozsvári Uránia-ház domborműdíszítései" műlaphoz
12.08.30. 08:23
1 új fotót töltöttem az "A kolozsvári Uránia-ház domborműdíszítései" műlaphoz
10.05.30. 10:37
Csuhai István publikálta "A kolozsvári Uránia-ház domborműdíszítései" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.