Szent István emlékmű

Salgótarján, Szent István tér

Salgótarján
Szent István tér
A Kálvária alatt az Alkotmány és a Kassai út közötti téren.

Felállítás1996

ocsovai andrás
2010.05.13. 14:23
Kereszt, kereszténység, Szent korona, égi áldás, „életfa”, történelem, és ezer(száz) éves emlékezés. Felette kálvária.

Mindez a természet által is megáldott, támogatott Salgótarján volt „modern” házai között.
Szépen egyénien elgondolt érdekes alkotásként, gondosan kivitelezve.

Részlet Bobály Attila salgótarjáni életmű kiállításának katalógusából, 2019:
„A Szent Istvánt megidéző alkotás is tudatosan került az Alkotmány út és a Kassai sor közötti magaslatra, szinte kijelölve a kálváriára indulók találkozóhelyét.
Bobály Attila szobrai mindig szerves egységben állnak környezetükkel. A szobrok jelképességét tehát a helyszín is erősíti. Így van ez a Szent István emlékművel, amely a salgótarjáni Szent Imre-hegy lábánál áll. Államalapító királyunk portréja egy stilizált román kapuban helyezkedik el, alatta az ősi magyar hitvilág életfája, felette pedig a kereszténység két angyala tartja a Szent Koronát István feje fölé, a király pogányból keresztényé való átváltozásának jelképeként.”
Shah Gabriella
művészettörténész, igazgató
Dornyay Béla Múzeum

Kapcsolódó
Szent István

Cím alapján hasonló

"Szent István emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Salgótarján
Feltöltő
Azonosító
53320
Feltöltve
2010.05.13. 13:56

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 10.05.13. 13:56

"Szent István emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Salgótarján
Feltöltő
Azonosító
53321
Feltöltve
2010.05.13. 13:57

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 10.05.13. 13:57

"Szent István emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Salgótarján
Feltöltő
Azonosító
53322

53323
Feltöltve
2010.05.13. 13:58

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 10.05.13. 13:58

"Szent István emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Salgótarján
Feltöltő
Azonosító
53324

53325
Feltöltve
2010.05.13. 13:59

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 10.05.13. 13:59

"Szent István emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Salgótarján
Feltöltő
Azonosító
53326
Feltöltve
2010.05.13. 14:00

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 10.05.13. 14:00

"Szent István emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Salgótarján
Feltöltő
Azonosító
53327
Feltöltve
2010.05.13. 14:01

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 10.05.13. 14:01

"Szent István emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Salgótarján
Feltöltő
Azonosító
482609
Feltöltve
2022.03.31. 23:17
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/500 • 24.7mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 22.03.31. 23:17

"Szent István emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Salgótarján
Feltöltő
Azonosító
482610
Feltöltve
2022.03.31. 23:17
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/320 • 37.1mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 22.03.31. 23:17

"Szent István emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Salgótarján
Feltöltő
Azonosító
482611
Feltöltve
2022.03.31. 23:17
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/400 • 37.1mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 22.03.31. 23:17

"Szent István emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Salgótarján
Feltöltő
Azonosító
482612
Feltöltve
2022.03.31. 23:17
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/400 • 10.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 22.03.31. 23:17
Összesen 12 fotó

Műlap története

22.03.31. 23:17
4 új fotót töltöttem a "Szent István emlékmű" műlaphoz
10.05.13. 14:23
ocsovai andrás publikálta "Szent István emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.